JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 18.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A zárt vasmagú transzformátor, valamint ilyen transzformátorok párhuzamos kapcsolásával kialakított váltakozó áramú energia elosztó rendszer egyik feltalálója, DÉRI MIKSA (Bács, 1854. okt. 27. – Merano, 1938. márc. 3.) a bécsi egyetemen szerzett vízépítő mérnöki oklevelet és pályájának kezdetén a Duna és a Tisza szabályozási munkáinak tervezésével foglalkozott. Érdeklődése azonban hamarosan az elektrotechnika felé fordult. Zipernowsky Károly 1882-ben munkatársul fogadta és Déri belépett a Ganz gyár villamos osztályára. 1883-tól kezdve Bécsben dolgozott a gyár ausztriai képviselőjeként, de a kísérletezést Zipernowskyval, majd Bláthy Ottó Titusszal – aki szintén a Ganznál dolgozott gépszerkesztőként – továbbra is rendszeresen folytatták.

Hármuk nevéhez fűződik annak a jelentős ténynek a felismerése, hogy a megfelelően szerkesztett transzformátoroknál különféle áramfelvételek mellett is gyakorlatilag állandó marad a menetszám által meghatározott feszültségáttétel. Vagyis, hogy a primer feszültség állandó értéken való tartásával a szekunder feszültség is közel állandó fog maradni a legkülönbözőbb terheléseknél, ha a transzformátorokat párhuzamos kapcsolásban alkalmazzák. A feltalálók két szabadalommal védték az új elosztórendszert. Az elsőt, amely a transzformátorok párhuzamos kapcsolására vonatkozott, Déri és Zipernowsky 1885. január 2-án jelentette be Újítások villamos áramok elosztásában váltakozó áramú induktorok segítségével címmel. Egy hónap múlva Déri, Zipernowsky és Bláthy Javítás indukciós készülékeken villamos áramok transzformálása céljára címmel tett szabadalmi bejelentést; ez a zárt vasmagú transzformátor két kiviteli formájára, a magtranszformátorra és a köpenytranszformátorra vonatkozott.

A szabadalmi oltalmak ellen Angliában és Németországban megsemmisítési eljárást indítottak az újdonság hiányára hivatkozva és céljukat – főleg az igénypontok pontatlan megfogalmazása miatt – e két országra vonatkozóan el is érték. Érvényes maradt viszont a szabadalom az Osztrák-Magyar Monarchiában, Olaszországban, Franciaországban és még számos más helyen. Nagyrészt a három feltalálónak köszönhetően a Ganz gyár néhány éven belül tekintélyes, nemzetközi jelentőségű vállalattá fejlődött.

Az 1885. évi Magyar Országos Kiállításon mutatták be a nyilvánosságnak a transzformátort és az új elosztórendszert. Áramforrásul egy Zipernowsky szabadalmai szerint épített 1350 voltos, váltakozó áramú öngerjesztésű generátor szolgált, mely 75 transzformátor segítségével elosztva összesen 1200 izzólámpát látott el villamos árammal, melyeket tetszés szerinti számban lehetett ki- és bekapcsolni, anélkül, hogy a többiek fényereje megváltozott volna. A kiállítás így a gyakorlatban is – igen látványosan – bebizonyította az új elosztórendszer életképességét. A transzformátor-rendszer első nagyarányú gyakorlati alkalmazására Olaszországban került sor: Rómában, 1886-ban, a Cerchi villamos műveknél. Ezután számos olasz nagyváros – például Nápoly, Palermo, Bologna, Velence, Firenze – villamos hálózatát, erőműveit és transzformátor telepeit a Ganz gyár szerelte fel. Az új típusú transzformátorok alig öt év alatt az egész világon elterjedtek, még Ausztráliában és Dél-Amerikában is alkalmazták őket.

Déri mérnöki pályája Bécsben bontakozott ki; 1889-ben ő lett az újonnan alakult Elektrizitats-Gesellschaft igazgatója és ő szervezte meg és szerelte fel a bécsi villamos erőművet. 1898-ban egyfázisú repulziós motorként induló felvonómotort dolgozott ki, kétféle pólusszámú tekercseléssel. 1903–1904 folyamán tervezte azt a két keferendszerű egyfázisú repulziós motort, amelyet Déri-motor néven ismer a világ. 1898 és 1902 között dolgozta ki az ugyancsak róla elnevezett kompenzált egyenáramú gépet. Ennek lemezelt állórészében, hornyokban helyezkedik el az elosztott kompenzált tekercselés. Ezzel a szerkezettel lehetett a legtökéletesebb kompenzációt elérni.

Déri Miksa – Magyar feltalálók és találmányaik
(bemutatás)
Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz, Zipernowsky Károly 1900 körül
(fotó)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal