JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 17.Névnap: Lázár, Olimpia
    
 
Hónapok
 
Csokonai Vitéz Mihály (A Csokonai Vitéz Mihály c. diafilm részlete)

Csokonai Vitéz Mihály (A Csokonai Vitéz Mihály c. diafilm részlete)

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.): költő, író, műfordító.

1785 körül Háló Kovács József fedezte fel Csokonai Vitéz Mihályt mint csodagyereket. A „magyaros iskola”, Dugonics András népiessége hatott rá, de már vonzotta a felvilágosodás. 1793-ban a pesti színjátszóknak felajánlotta színműveit, többek között A méla Tempefőit is, amelyben keserű torzképet rajzolt a hazai költősorsról, a vezető rétegek közönyéről, a független írói pálya kilátástalanságáról. Elsősorban Kazinczy ösztönözte: tőle értesülhetett a magyar jakobinus mozgalom terveiről is.

1794-ben születtek rousseau-i, voltaire-i bölcselő költeményei (Az estve, Konstancinápoly, Az álom). 1793 táján láttak napvilágot a Magyar Múzsában (névtelenül) első versközlései. Fölvilágosult, szabad szellemű oktatása miatt összeütközésbe került alma matere, a debreceni kollégium vezetőivel, az iskolai pereskedés kicsapatással zárult (Búcsúzó beszéde a debreceni kollégiumi ifjúsághoz). Valószínű, hogy ott volt Martinovicsék kivégzésén, a Vérmezőn. Rövid ideig a sárospataki főiskolán lett joghallgató, bár idegenkedett a feudális magyar jogtól (Búcsú a magyar múzsáktól). 1796-ban Pozsonyba ment az országgyűlésre, remélve, hogy verseinek kiadásához pártfogót talál, de csak a Diétai Magyar Múzsában, saját folytatásos „versújságjában” tudta kiadni egy részüket.

1797. márciusában megismerkedett Vajda Juliannával, Lillával, egy gazdag komáromi kereskedő leányával. A boldognak induló szerelem keserű fordulatából született meg a Lilla szerelmi ciklus. Komáromi csalódása után Csokonai Vitéz Mihály Somogyban időzött, baráti házaknál, különösen Sárközy Istvánnál Nagybajomban. Fájdalmából születtek preromantikus, szentimentális líránk kiemelkedő remekei: A tihanyi ekhóhoz, A magánossághoz. Ekkor fordult érdeklődése korábbi, debreceni népies versei s a Tempefői betétje (Szuszmir meséje) után, ismét a néphagyomány felé, a magyar irodalmi népiesség néhány úttörő mintadarabját alkotva meg (Parasztdal, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor).

1798–99 telén írta Dorottya című vígeposzát, a korabeli vidéki élet hazai körképét.

1799 májusán a csurgói református gimnázium segédtanára lett (Csurgói prédikáció; Búcsúbeszéde csurgói tanítványaitól). Felvilágosult pedagógiájáért rajongó tanítványaival két színjátékát is előadatta; az idegenutánzást bíráló Culturát (feltehetőleg Patvarszki című [1793] vígjátéka anyagából) s Az özvegy Karnyóné című, politikai célzatosságtól sem mentes szerelmi bohózatát, vissza-visszatérő tárgyáról, az öregedő asszony szerelméről.

Verstanulmányba is fogott (A magyar prozodiáról, másként A magyar verscsinálásról közönségesen), tanulmányai, előszavai (a Dorottyához, A Tavaszhoz) szellemességükkel, ismeretanyagukkal a műfaj legkiválóbb teljesítményei. Az epopoeáról közönségesen már Árpád vagy a magyarok megtelepedése címmel tervezett honfoglalási eposzának előtanulmánya; ez a 90-es évek közepétől foglalkoztatta, s élete fő művének szánta, de csak 51 hexameteres sor s a vázlat készült el. 1800 márciusában letelvén tanári megbízása, visszatért szülővárosába; műveinek kiadására előfizetőket gyűjtött, 1802 januárjában pedig Komáromban járt kinyomtatni tervezett életműsorozatának első kötetét. Ez év nyarán debreceni hajlékát tűzvész pusztította el. Felépítésén s az Árpád megírásán fáradozott; kiújuló tüdőbajával küzdött.

1803-ban Bécsben jelentek meg Anakreoni versei, a kor divatos antikizáló, jambikus dalai a szerelemről, a borról, az életörömről, tanulmányával s jegyzeteivel. Fazekas Mihállyal meghitt barátságot tartott: ő enyhítette keserűségét, hogy Kazinczy félreértette költészetét: csupán népies életképírót látott benne, természetes realizmusát póriasságnak bélyegezve (ezért marasztalta el még a Dorottyát is). Időmértékes bölcselő ódái (Dr. Földi sírhalma felett, Az ember, a poézis első tárgya, A szélhez, A hadi oskoláról) kiemelkedő gondolati költemények. Felkérésre írta A lélek halhatatlansága címmel ismert nagy bölcselő versét, melyet Rhédey Lajosné Kácsándy Terézt búcsúztatásán fel is olvasott. A Rhédeyné temetésén szerzett tüdőgyulladásban halt meg.

Csokonai Vitéz Mihály szinte teljesen újjáteremtette a magyar költészetet, egyaránt merítve a magyar hagyományból és a nyugat-európai, a keleti irodalmak formai és stiláris vívmányaiból. Érdeklődése azonban ennél is szélesebb körű: nemcsak az európai, hanem az egész világkultúráról átfogó képet alkotott, s ennek élményét éppúgy beépítette költészetébe, mint a természettudományos felfedezésekét (pl. Dr. Földiről egy töredék). A felvilágosodás filozófiájával megismerkedve alkotta meg személyes átéléssel hitelesített gondolati líráját, a teológiai világkép természettudományosba fordulását (Konstancinápoly, Az álom), nem riadva vissza a végső kérdések költői feszegetésétől sem (Újesztendei gondolatok, A lélek halhatatlansága). Filozófiailag élte át a kor társadalmi válságát (Az estve). Rousseau-izmusa érzéki gazdagságú, érzelmi sodrású, világirodalmi mértékkel is jelentős lírát teremtett. A magyar társadalom válságát a kultúra válságaként élte meg. Állandóan foglalkoztatta az európai „magas” műveltség és a keleti hagyományokat is őrző „mély”, népi kultúra összehangolása. Komikus eposza a nemesi kultúrának jóval szelídebb bírálata, mint az ifjúkori Tempefői.

Változatos rím- és sorfajú magyaros versei mellett kitűnően kezelte a klasszikus időmértékes formákat, valamint a szimultán („nyugat-európai”) verselést. Műveltsége, olvasottsága, szintetizáló hajlama, tehetsége révén költészetébe hasonította a különféle irányzatokat, stílusárnyalatokat (rokokó, barokk, manierizmus, klasszicizmus, szentimentalizmus, preromantika), megteremtve egyéni stílusát. A nyelvújításban is az egyeztetés híve volt: elsősorban a régi és a népi nyelvtől várva „nyelvünk természete szerint” az irodalmi nyelv megújulását. Kazinczy és Kölcsey csupán népies dalait értékelte, ítéletüket Toldy Ferenc örökítette tovább. Félreismertségét nem kis részben az okozta, hogy jelentős művészi értékű, világnézeti tartalmú műveinek nagy része csak századunkban jelent meg. A népies vándorköltő anekdotikus alakját Petőfi Csokonai-verse is segített meggyökereztetni, bár Jókai igyekezett ezt Csokonai Vitéz Mihály kiadatlan vagy a cenzúra által megcsonkított nagy gondolati verseinek közreadásával helyesbíteni. Ady s a Nyugat írói, költői (Móricz, Tóth Árpád) fedezték fel Csokonai Vitéz Mihály igazi nagyságát. Németh László több tanulmányban foglalkozott Csokonai Vitéz Mihály műveltségformáló, irodalomalakító nagyságával.

Csokonai Vitéz Mihály
(diafilmek – Neumann-ház)
Jakab László, Bölcskei András: Csokonai-szókincstár 1.
Csokonai Vitéz Mihály – Panteon. Kiemelkedő protestáns személyiségek
Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz
(részlet)
Te szűlöd a virtust, csupán te tetted
 
Naggyá az olyan bőlcseket,
 
Kiknek határtalanra terjegetted
 
Testekbe kisded lelkeket.
 
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
 
Mint a sebes villám setétes éjjel;
 
Midőn teremt új dolgokat
 
S a semmiből világokat.

Ferenczy István: Csokonai Vitéz Mihály (A Csokonai Vitéz Mihály c. diafilm részlete)

Ferenczy István: Csokonai Vitéz Mihály (A Csokonai Vitéz Mihály c. diafilm részlete)

Csokonai Vitéz Mihály: Az estve
(részlet)
 
Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös főldesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.
Csokonai Vitéz Mihály: A szabadság
(részlet)
Szép szabadság! óh, sehol sincs
E világon oly becses kincs,
 
Mely tenálad nagyobb volna,
 
Vagy tégedet kipótolna.
Te könnyíted terheinket;
Ha bú rágja szíveinket,
 
Bíztatsz minket.
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
(részlet)
Dorottya leveté a vénség szőnyegét,
Mint a kígyó szokta téli lebernyegét.
Bételének gyenge hússal agg ráncai,
Kinövének mind a harminckét fogai,
Felderűlt ajakán friss rózsák nyitának,
Szemein idegen lángok lobbanának,
Ősz haja töndöklő bársonnyá barnúlna;
Szíve benn repesett, teste megújjúlna:
Egyszóval belőle - csudáltam magam is -
Delibb dáma válék, mintsem Szemiramis.
Kerekded fara is úgy domboroda ki,
Mintha birsalmából harapták vólna ki.
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
(diafilm – Neumann-ház)
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
(hanganyag)
Csokonai Vitéz Mihály mellszobra - Budapest, Margitsziget (Fotó: Legeza Dénes István)

Csokonai Vitéz Mihály mellszobra - Budapest, Margitsziget (Fotó: Legeza Dénes István)

Juhász Ferenc: Csokonai
(részlet)

Költészete: csupa derű, csupa fegyelem, csupa ellenszegülés, alighanem a legtöbb, amit költő megtehet. Csokonai sohasem adta meg magát! Talán ő vívta meg a legnagyobb csatát az egész országra ülepedő debreceni porral, a közönnyel, a gúnnyal, a meg-nem-értéssel és a kortárs-kicsinyességgel, egyszóval a halállal. S a halál, s a többiek alúlmaradtak! Emberentúli erőfeszítés ez! Vidámnak lenni az országos nyomorúságban, énekelni a máglyán, verssel kivédeni a csontvázlovas dárdaütését! Csokonai életében és költészetében is a nagy forduló: Komárom, Lilla. Beleszeret a gazdag kereskedőlányba, s a lány csillaggá nemesűl a költő szavaiban; de a csillag más útra tér és Csokonai végleg egyedűl marad. Ebben a szerelemben érik gazdag, nagy költővé, mindig magát-kiáltó lírikussá, olyan modern költővé, aki előre fut egy századot, s tud lenni Ady, vagy József Attila tanítómestere.

"LILLA" – A LILLA-CIKLUS

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem
(részlet)
A hatalmas szerelemnek
 
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
 
Gyönyörű kis tulipánt!
Szemeid szép ragyogása
 
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
 
Sok ezer gondot elűz.
Csokonai Vitéz Mihály: A szeplő
(részlet)
Mint egy megért boróka,
Mely tiszta hóra hullott;
Mint a delin fejérlő
Rózsába bútt bogárka;
Mint a korinti szőllő
A cúkoros kalácson:
Úgy bársonyollik, oly szép,
Oly édes egy kerekded
Szeplőcske Lilla mellyén.
Csokonai Vitéz Mihály: A feredés
(részlet)
 
Miként pirosolnak,
 
Mikor meghajolnak,
Fényes szárai,
Márvány combjai,
 
Amelyeket főhajtva
 
És utána sóhajtva
 
Csókolnak magok
 
A szép virágok. –
Vajha én most, vajha virág lennék,
Én is ilyen komplimentet tennék!
Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
(részlet)
Jaj, de friss rózsáim
 
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
 
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
 
Téli búra vált;
Régi jó világom
 
Méltatlanra szállt.
Csukás István: Csokonai
(részlet)
És Lilla is, ó, Lilla! Csontfehér
mellén borókagyöngy kiserkedt vér.
S hogy megláttad, embermély ámulat
ásott szívedbe szűz vizű kutat –
Hol van a nő, szarvas ívű, kevély?
És Lilla is, ó, Lilla csontfehér.
Izsó Miklós: Csokonai-szobor
(szobor)
---------

Fazekas Mihály: Csokonai Vitéz Mihály halálára
Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek?
Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk
Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről,
Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal
Kettényílt az örök titok kárpitja előtte…
Ő bément s széjjelnézett. Látván a halandók
Gyenge világa elől elrejtett mennyei pompát,
Gondolatit szárnyára vevé a lelki dicsősség,
És ő még fül nem hallott szent angyali hangú
Énekek énekein kezdé dicsérni az élet
Felséges voltát, mely várja az emberi lelket.
Megtetszett kedves zengése az angyali karnak
S mennyei múzsának lelkét ottfogta. E halmot
Hamvai tisztelik, és gyönyörű munkái hazáját.

Beregszászi Pál: Csokonai Vitéz Mihály sírja Debrecenben (fotó: Mann Jolán)

Beregszászi Pál: Csokonai Vitéz Mihály sírja Debrecenben (fotó: Mann Jolán)

Dsida Jenő: Csokonai sírjánál
(részlet)
Merre leng a lelked?
 
– szólj, Csokonai!
Szólítnak a lelked
 
dúlt rokonai,
űzöttek, bolyongók,
 
megvert magyarok,
kikre ordas gondok
 
szája agyarog,

Balogh László: Csokonai Vitéz Mihály síremléke
(tanulmány)
Csokonai Vitéz Mihály: Magyar! hajnal hasad!
(részlet)
Ezt minap egy jámbor magyar énekelte,
 
S benne a huszadik századot képzelte.
Ne is félj, óh magyar, talám akkorára
 
Boldogabb nap jön fel reád valahára:
S aki mérget forral hazádnak ellene,
 
Megveri a magyar seregek istene.
Ady Endre: Csokonai Vitéz Mihály
(részlet)
»Akarok egy valakit látni,
Aki szebben hal, hogyha hal,
Aki a fajtáját átkozta
S aki magyar volt, nagy magyar.«
»Egy századdal előbbre lássak
S lássam, aki engem idéz.
Szomorú sarjamat hadd lássam,
Aki ismét Vitéz, Vitéz.«

Orbán Ottó: Csokonai
(részlet)

Csokonai rossz pillanatban születik. Szerepet, az éhkoppot leszámítva, a sors nem ír neki. Szerep híján viszont rögtön előtűnnek az életmű toldásai; világosan követhető a sokféle hajlandóság, az innen-onnan tanulás, a költő alakváltásai: mindaz, amit másutt a nagy gesztus takar. Majd két évszázadon át tartják félresiklott tehetségnek épp azért a tulajdonságáért, ami igazán nagy költővé teszi: a fogékonyságáért. Életművét szedett-vedettnek és töredékesnek azért, amiért teljes: a sokféleségéért. Nála még a másik tünemény, Berzsenyi is jobban jár: ő – klasszikus jelmezében – legalább csodának egynemű. Nem emeljük meg a hangunkat, mert nincs okunk a büszkeségre, amikor kijelentjük: a nagy háborúságnak mindmáig Csokonai a legnagyobb vesztese.

Jankó János: Csokonai a lakodalomban
(festmény)
Somlyó György: Csokonai
(részlet)
míg egy késő századról álmodott,
hol egyszer legalább megemlegessék
édesebb Lillák, s társak, szabadok.
Hát felelj neki te, mormolva versét,
azzal, hogy emberibbé hogy tehetnéd
nem a későt, de ezt a századot!

Csokonai Vitéz Mihály (A Csokonai Vitéz Mihály c. diafilm részlete)

Csokonai Vitéz Mihály (A Csokonai Vitéz Mihály c. diafilm részlete)


Csokonai Vitéz Mihály szobra - Révkomárom (Fotó: Vimola
                    Ágnes)

Csokonai Vitéz Mihály szobra - Révkomárom
(Fotó: Vimola Ágnes)



Csoóri Sándor: Csokonai
(részlet)
Üdvözlet neked, te, szegény,
a búsképű költők
halhatatlan bandájában is elárvult!
Lángoló méhkas volt a melled
s viola-légbe épített
kastély a koponyád.
Weöres Sándor: Harminc bagatell
(részlet)
Csokonai
Hajnali kertben nyíló rózsák,
Szirmukat angyal-könnyek mossák,
Míg kicsi párom szunnyad még.
Kék szeme tiszta gyémántjáról,
Csillaga égi szikrájáról
Rózsalugasban álmodnék.
Ady Endre: Vitéz Mihály ébresztése
(részlet)
Kinek bú, bor, nő, gond dúsan adatott
S a mi fájásunk volt az, ami fájt,
Ébresztésünk ne fájjon néked,
Csokonai, híres Vitéz Mihály,
Mindnyájunknak atyánknál atyábbja.
Te, pátriárkák ős-deli sarja, Te,
Ki fogod mindig Lillád derekát,
Öleled e kis magyarságot,
Te örök, ó s új hunn poétaság,
Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk.

Szabó Lőrinc: Csokonai Vitéz Mihály
(részlet)

Megrázó részletek hosszú sora tanúskodik leveleiből és dolgozataiból, hogy mennyire szerette és féltette nyelvünket és népünket. A honfoglaló Árpádról tervezett eposza érdekében be akarta járni Lengyelországot és Ukrajnát, és amit addig írt, azt mindenestől csak előgyakorlatnak tekintette.

Előgyakorlatnak! Megdöbbentett az adat, amelyre véletlenül e kis tanulmány írásának a vége felé akadtam. Csokonai maga csak előgyakorlatnak tekintette egész költészetét! Előgyakorlatnak – nyilván valamihez! Egy még nagyobb Csokonainak a pusztulását érezte tehát a halálos ágyán! Érezte a másik Csokonait, akinek csak körvonalai sejthetők! A mozarti zene tisztaságával a lehetőségeit…

Illyés Gyula: Naplójegyzetek
(részlet)

Petőfi nem volt gyökeres alföldi, de Kun Lászlónál jobban megülte az Alföldet; aztán pacifikálta: az egész magyarság számára, az egész világ számára. A nevezetes debreceni szellemben a legjellegzetesebben debreceni, mint tudjuk, a rokokóval vegyített franciás enciklopédizmus volt egy dunántúli származék ujjmutatására, Csokonaiéra. Országrészeket általában írók szállnak meg tartósan. Ha Márai Kassán marad, ma az ő szelleme is tartomány. Ezerévi homály után a palócokat Mikszáth szervezte újra törzzsé.

Fazekas Mihály: Csokonai neve napjára
(részlet)
A meleg estveli
Csend már a locsogó völgyre se csal, hogy ott
 
Nétán Lilla kerekded
 
Combjával leköszöntsenek
A sás közt susogó réti kisasszonyid.
Elment a meleges gólyasereg, s vele
 
Minden handarikázó
 
Nimfák eltakarodtanak.
Hagyján! a futikák menjenek, a csalárd
Pajtásság gyönyörű tűköri. Nézd drusza,
 
Bachus régi barátunk
 
Most hirdet jeles innepet.
Petőfi Sándor: Csokonai
(részlet)
Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.
A szomszédban valami lakzi volt,
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.
Orbán Ottó: Csokonai elissza sohasem volt tanári fizetését
(részlet)
Hajnalban zörget a csont Halál,
keres a kocsmában s nem talál,
nem, mert, jaj, hamu és por vagyok,
bozontos kút mélyén porladok.
 
Hej, Vitéz,
 
élj, ha élsz,
 
bölcselmektől össze ne asszál!
 
Igyál és jókat – aludjál!
Tompa Mihály: Elmélkedés egy levél felett
(részlet)
Költője a csikóbőrös kulacsnak!
Épen elmúlik hosszu ötven év ma,
Midőn irod, hogy nincs praenumeransod,
S dugába dőlt a farsangi poéma!
Költője a csikóbőrös kulacsnak,
Ne bántson e gúnyos emlékezet!
Sőt vígasztaljon az, hogy ha ma élnél:
Még annyi sem akadna, ugy lehet.
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal