JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. október 17.Névnap: Hedvig, Hédi
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


CHOLNOKY LÁSZLÓ, (Ozora, 1899. máj. 29. – Pécs, 1967. jún. 12.): vegyész és gyógyszerész, a karotinoidok kutatója, kromatográfiás módszer egyik első alkalmazója.

A budapesti tudományegyetemen 1924-ben gyógyszerészdoktori, majd a pécsi tudományegyetemen 1930-ban vegyészeti doktorátust szerzett. 1924-48 között a pécsi tudományegyetemen oktatott tanársegédi, adjunktusi, majd tanári beosztásban. 1948–1967-ben a pécsi orvostudományi egyetem tanára volt, 1960–64-ben a rektori megbízatást töltötte be. A szerves kémia keretében elsősorban a karotinoidok kémiájával foglalkozott, több új, általa izolált karotinoid-festék szerkezetét állapította meg. Különösen figyelemre méltók a karotinoidok növényfiziológiai szerepével foglalkozó kutatásai. A karotinoidok problémaköréből a hazai és nemzetközi szakirodalomban 75 tudományos dolgozata jelent meg. Jelentős érdeme a fentieken kívül, hogy Zechmeister László professzorral az elsők között vezette be a kromatográfiás módszert a preparatív szerves kémiába.

Móra László: Emlékezés Zechmeister Lászlóra
(részlet)

Sokkal kiemelkedőbbek azonban azok a kutatásai, melyek középpontjában a természetes anyagok klorofillját kísérő vegyületek, a karotinoidok álltak. Vizsgálatuk során Zechmeister professzor Cholnoky Lászlóval, Tuzson Pállal, Vrabély Verával 1927-28-ban számos új karotinoid; kapszorubin, likofill, likoxantin stb. mellett a pirospaprika festőanyagát, a kapszantint izolálta. A karotin katalitikus hidrálásával pedig a karotin szerkezeti képletét igazolták, és megállapították a karotinoidmolekulában jelen lévő kettős kötések számát (1928–1933). A színes karotinoid-pigmentekre jellemző poliénszerkezet felismerése is Zechmeister érdeme. A kutatások további jelentős sikere, hogy e vizsgálatok során a kezdetleges oszlopkromatográfiát (amelyet M. Sz. Cvet dolgozott ki 1901-ben) az 1933-1935 közötti években Zechmeister munkatársaival nagy hatású preparatív szerves kémiai elválasztó módszerré fejlesztette. A színes karotinoidok ugyanis jól láthatók a kromatográfiás oszlopon, ezáltal kromatográfiás viselkedésük és kémiai szerkezetük összefüggései felismerhetők. Eljárásukat a szerves anyagok kémiai elválasztásában eredményesen alkalmazták. A tapasztalatok felhasználásával írta meg Zechmeister László és Cholnoky László híres kézikönyvét.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal