JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 19.Névnap: Viola, Violetta
    
 
Hónapok
 
Babits Mihály – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata, 1931 - Országos Széchényi Könyvtár (fotó: Rónai Dénes)

Babits Mihály – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata, 1931 - Országos Széchényi Könyvtár (fotó: Rónai Dénes)

BABITS MIHÁLY (Szekszárd, 1883. november 26. – Bp., 1941. augusztus 4.): író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító. 1901-ben érettségizett a pécsi ciszterci főgimnáziumban. A budapesti egyetem magyar–francia szakán tanult; az utóbbit csakhamar a latinra cserélte föl. Igyekezett megismerni a modern európai irodalmat, kivált a franciát és az oroszt. Ekkor már jó ideje verselt. Négyesy László híres stílusgyakorlatain barátaival, Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával műfordítóként és költőként is megismerték. Gyakorlótanárként Baján, majd oklevelének megszerzése után a szegedi főreáliskolában tanított. 1908-ban verseit A Holnap antológia és a Nyugat közölte. 1908 nyarán tett olaszországi utazása ihlette San Giorgio Maggiore, Zrínyi Velencében és Itália című verseit, s Dante Isteni színjátékának fordítását. 1908 és 1911 között a fogarasi gimnázium tanára volt.1909-ben jelent meg első verseskötete (Levelek Iris koszorújából). Ars poeticáját a kötet nyitóversében (In Horatium) fogalmazta meg. Pesszimizmus jellemzi kötetzáró ars poeticáját (A lírikus epilógja, 1903). Második kötetének (Herceg, hátha megjön a tél is!, 1911) eredetileg a Klasszikus álmok címet szánta. Ezek az álmok jórészt Fogarason szövődtek, ahol megtanult görögül, s a hellén szerzők mellett romantikus-szecessziós angol költőket (kivált Swinburne-t) olvasva hozta létre, görög mítoszt megelevenítő drámai költeménye (Laodameia, 1910–11) mellett, megannyi görögös versét.

1911-ben Újpestre helyezték. 1912 nevezetes munkástüntetésének, a vérvörös csütörtöknek emléket állító Május huszonhárom Rákospalotán soraiban fölsejlik a forradalom nemzeti szellemű víziója. A magyarság ártatlanságába vetett hitének jegyében tört föl nagy, háborús verse (Miatyánk, 1914). A világháborút űzött vadként élte meg. A Játszottam a kezével (1911–15) utolsó három soráért hírlapi hajsza indult ellene Rákosi Jenő vezetésével, s végül iskoláját is el kellett hagynia. 1916 novemberében újra tanár a budapesti VI. kerületi főgimnáziumban. 1916. március 26-án, a Nyugat zeneakadémiai matinéján szavalta el Húsvét előtt című békeversét, tomboló közönségsikerrel. Benne ott tükröződik a schopenhaueri vak erők elszabadulásának teljes tragikuma. Ezen hatol át a békevágy s a föltámadásba vetett hit végső, húsvéti, himnikus reménysége. Fortissimo című békeverse miatt az ügyészség elkobozta a Nyugat 1917. március 1-jei számát, és istenkáromlás miatt eljárást indított ellene. Márciusban egyetemi tanárrá nevezték ki. Júliusra már – Szíttál-e lassú mérgeket? című versének tanúsága szerint – elfordult a diktatúrától. E költeménye Magyar költő kilencszáztizenkilencben című vallomásában jelent meg (Nyugat 1919), melyben lelkiismeretére hallgatva vádolja önmagát.

Már 1919 februárjában, Az igazi haza című vallomásában pontosan látta Trianon tragédiáját, egyetlen ellenszerül ajánlva a szellemi haza bonthatatlan egységét. Közben forradalmi szereplése miatt üldözték, rendőri felügyelet alá került, megjárta a toloncházat. 1921. január 15-én feleségül vette Tanner Ilonát. Üldözöttsége ellenére az irodalmi élet központi személyisége lett, 1916-től szerkesztette a Nyugatot, az 1920-as években versben is hangsúlyozta, amit a Magyar költő kilencszáztizenkilenc című kötetében fejezetcímmel is hirdetett: „A költő konzervatív!”, vagyis hagyomány- és értékőrző, minden barbarizmus ellenében. Ezt hirdeti 1925-ben megjelent kötetének címe, Sziget és tenger. Bevezetőjében megfogalmazta magyarságának, a népek testvériségébe vetett hitének és katolicizmusának egylényegűségét. Konzervativizmusa nem elfordulás a társadalom gondjaitól. Ezt jelzik a húszas években megjelenő regényei (Kártyavár; Timár Virgil fia). Legnagyobb szabású, társadalmi regénye az önéletrajzi indíttatású Halálfiai (1927). A háború után már benne élt a rettegés, hogy „a líra meghal” (Régen elzengtek Sappho napjai, 1922). Így váltak a szavak, a versek „dadogókká”, megbízhatatlanokká, céltalanokká, hűtlenekké, „pártütőkké”, a megszólalás mégis megkerülhetetlen kötelességével. Erről szólnak a Mint különös hírmondó… (1930) zaklatottan sietős hexameterei. S a költői szerephez való ragaszkodása mondatta ki vele a Mint forró csontok a máglyán (1932) már 1910-ben az Angyalos könyvbe jegyzett két kezdősorát: „Nem az énekes szüli a dalt: / a dal szüli énekesét.”

Mire új verseskötete (Versenyt az esztendőkkel!) 1933-ban megjelent, Hitler hatalomra jutott Németországban. Az 1929-től Móriczcal, 1933-tól Gellért Oszkár közreműködésével egyedül szerkesztett Nyugatot egyszerre őrtoronynak és szekértábornak tartotta (lásd Ezüstkor című tanulmányát, 1930 és A Nyugat régen és most című előadását, 1932). Elszigeteltségéhez hozzájárult, túl a nemzedéki ellentéteken, hogy a Baumgarten-alapítvány kurátora lett. A Pokol fordítása 1912-ben, a Purgatóriumé 1920-ban, a Paradicsomé 1923-ban, a teljes Isteni színjátéké 1929-ben jelent meg. Fordításgyűjteménye, Amor Sanctus –  Szent szeretet könyve (Középkori himnuszok latinul és magyarul, 1933) – bevezető tanulmányának szavai szerint szintén a szellemi ellenállás része. Mint ahogy része maga Az európai irodalom története (1934–35, végleges változata: 1936).1937 áprilisában orvosai megállapították daganat okozta gégeszűkületét, és műtétet javasoltak. Még ugyanebben a hónapban megírta nagy halálversét (Ősz és tavasz között). 1937 kora nyarán született nagy imaverse, a Balázsolás. Az 1938. február 10-i operációt jól viselte, lábadozását azonban súlyos szenvedések kísérték. Eközben már munkált benne a hatalmas bölcseleti költemény, a Jónás könyve, amelyben megjelenik fölülemelkedése szenvedésein és múltbeli önmagán. 1941 márciusában tartotta akadémiai székfoglalóját. Áprilistól ismét csaknem beszédképtelen volt. 1941. augusztus 3-án a budapesti Siesta-szanatóriumba szállították, ahol 4-ére virradó éjjel hunyt el.

Szellemi, erkölcsi kisugárzása tovább élt a Nyugat második és harmadik nemzedékének művészetében. Öröksége erősen hatott a II. világháború utáni Újhold nemzedékére, és jelen volt az egyik leghűségesebb tanítványa, Illyés Gyula szerkesztette Válaszban is.

BABITS MIHÁLY
(gyűjtőoldal)
Farkas Pál: Babits Mihály
(szobor)
A Babits Mihály emlékház Szekszárdon
Babits Mihály emlékház Esztergomban
Babits Mihály: In Horatium
(részlet)
Minden a földön, minden a föld fölött
folytonfolyású, mint hegyi záporár,
 
hullámtörés, lavina, láva
 
s tűz, örökös lobogó. –
Farkas Pál: Babits Mihály szobra Szekszárdon, 1981(fotó: Moizes Gábor)

Farkas Pál: Babits Mihály szobra Szekszárdon, 1981
(fotó: Moizes Gábor)

Babits Mihály: A lírikus epilógja
(részlet)
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
Nemes Nagy Ágnes: A lírikus epilógja
(részlet)

Senki más pedig nem írhatta meg ezt a verset, csakis egy bölcseleti alapozású, objektív lírikus. Babits ugyanis észrevette, amit más, naivabb lelkek nem vesznek észre, az általános és a sajátosan művészi kommunikáció nehézségeit. És miért vette észre? Mert ha valaki, ő volt az első a magyar irodalomban, aki ki akart lépni az első személyből, aki más tudatokkal, tényekkel akart tárgyiasan azonosulni. És bámulatos! Úgy tüntetik fel a kérdés lényegét érintő, riadalmas kételyeit, mint az alanyiság programversét. Mintha akarná azt, amitől menekül. A költő, az ember magánya természetesen „szól” a századvég lírájában és bármilyen lírában: a „jaj az út lélektől-lélekig” lírai sóhaja fogyhatatlanul panaszolja, hogy nem értjük meg egymást. Amit ehhez Babits hozzátesz, az az, hogy nem is érthetjük meg egymást.


Babits és Ady 1917 júliusábanaz Ady Endre c. diafilm
                        részlete(fotó: Székely Aladár)

Babits és Ady 1917 júliusában
az Ady Endre c. diafilm részlete
(fotó: Székely Aladár)

Babits Mihály: Húsvét előtt
(részlet)
 
én mégsem a gépet énekelem
 
márciusba, most mikor
 
a levegőn, a szél erején
 
érezni nedves izét
 
vérünk nedvének, drága magyar
 
vér italának:
 
nekem mikor ittam e sós levegőt,
 
kisebzett szájam és a szók
 
most fájnak e szájnak:
Babits Mihály: Az elbocsátott vad
(részlet)
Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
„Vezessen Hozzád a szabadság!”
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.
Babits Mihály: Jónás könyve
(részlet)
Monda az Ur Jónásnak: „Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.”
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.
Tudnivaló pedig itt hogy kimenve,
a városból Jónás, ül vala szembe,
a város ellenébe, napkeletnek,
árnyékban, mert egy nagylevelü töknek
indái ott fölfutva egy kiszáradt,
hőségtől sujtott fára olyan árnyat
tartottak, ernyőt eltikkadt fejére,
hogy azalól leshetett Ninivére
fátylában a nagy fények fonta ködnek.
S örüle Jónás módfelett a töknek.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek
Babits Mihály: Esti kérdés
(részlet)
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
Babits Mihály: Esti kérdés
(hanganyag a szerző előadásában)
Babits Mihály: Csak posta voltál
(részlet)
Életed gyenge szál amellyel szőnek
a tájak s mult dob hurkot a jövőnek:
 
amit hoztál, csak annyira tied
mint a por mit lábad a szőnyegen hagy.
Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy
 
magad is, kit a holtak lépte vet.


Székely Aladár: Babits Mihály, 1913(Az Ady Endre, a Hortobágy poétája
                        c. diafilm részlete)

Székely Aladár: Babits Mihály, 1913
(Az Ady Endre, a Hortobágy poétája c. diafilm részlete)



Babits Mihály: Jónás imája
(részlet)
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom


Babits Mihály: Jónás könyve
(kézirat)

Babits Mihály: Timár Virgil fia
(részlet)

Timár a negyvenedik év felé járt ekkor, túl azon a koron, melyet a nagy katolikus költő életünk közepének nevez, s mely oly kritikus kor a magányos férfiúra. Timár e tájban kezdte először céltalannak látni az életet és estéin néha irtózatos sivár érzéssel feküdt le. Élete szigorúságából nem engedett semmit; most is tanult, olvasott lankadatlanul, mint aki valami célra tör: de ijedten kezdte sejteni, hogy a könyvek nem adhatnak neki többé semmi lényegeset és hogy tanulásának voltakép célja nincs. Azelőtt, fiatalkorában, érezte napról napra, hogy fejlődik, gazdagodik a lelke ezekből a könyvekből: most csak szomorú stagnálást érzett egyhangú időtöltésében. Miért még tanulni? Most már világosan látta, hogy soha egy igazi titkot – amit érdemes megtudni – nem tud meg. S kinek használ az, amit ő tudhat? Irjon? De fájdalmas meddőség érzése ült benne. Mi van az ő lelkében, amit nem könyveiből szívott? S minek újra leírni, amit már leírtak? Irígykedve gondolt másokra, Gombos Cirillre, aki öt könyvből összeüt egy hatodikat, s boldog a tudatban, hogy szerény, de hasznos munkát végzett. Fordítani próbált: Kapisztrán János egy francia életrajzát magyarra ültetni. De ez a munka nem elégítette ki.

Rendtársainak megvoltak az apró intrikáik, kis versengéseik: szinte irígyelte, hogy ezek annyiok életét betöltik. Ó Istenem, hát minden kis bűnnek, irígységnek, hiúságnak megvan a maga életcélja: csak a jóság nem tud mit csinálni magával? Imái nem segítettek rajta. Az Isten nem válaszolt neki; s ő nem volt elég gazdag már, hogy kielégítse a párbeszéd egy néma Istennel, hogy mindig csak adjon és sohase kapjon. Néha kedve volt sírni, mint gyermekkorában, jelenést kívánt, mint a szentek; bálványra lett volna már szüksége, mint egy látcsőre, amely az Istent közel hozza hozzá. Az ember, ha már nem fiatal, az Istennel együtt sem elég többé önmagának. Timárban földerengett az élet titkos igazsága: hogy csak az él igazán, aki másért él. A szeretet az Isten grádicsa.

Babits Mihály: A gólyakalifa
Babits Mihály: A gólyakalifa
(hanganyag)

Ferenczy Béni: Babits Mihály síremléke a Kerepesi temetőben(fotó:
                        Perdy-Fazakas Brigitte)

Ferenczy Béni: Babits Mihály síremléke a Kerepesi temetőben
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom
(részlet)
Babits Mihály halálára
Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

Babits Mihály síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Babits Mihály síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Székely Aladár: Babits Mihály
(fotó)
Máté Olga: Babits Mihály
(fotó)
Rippl-Rónai József: Babits Mihály
(festmény)
Tihanyi Lajos: Babits Mihály
(rajz)
Borbás Tibor: Babits Mihály
(szobor)

Lengyel Balázs: Babits után
(részlet)

Gátlástalansága és tudatossága a legirigylésreméltóbb pályák egyikévé avatja a Babitsét. Ilyen nagy lélegzettel ki tudott még minden formát a múltból véréhez fűszerül beszívni, egyetemességébe beolvasztani, tökéletességéhez eszközül felhasználni? Egy egész utánakövetkező nemzedék elől szívta el ezzel a levegőt. A második nemzedék legelső irodalmi helyzetérzékelése talán éppen ez volt, ez a fuldoklás.

Tamási Áron: Babits tornya
(részlet)

S amikor már bent voltam nála, valóban úgy éreztem, hogy toronyban vagyok. Azóta is, valahányszor a képzeletem szemem elé visszateremti ezt a tornyot, mohón keresem a jelzőt, amellyel találóan illethetném az ő földi életének tornyát. Nem volt elvarázsolt királyfi tornya, bár a világot, amelyből oda beléptem, egyszerre és teljesen feledtette. A képzelet színes és pompás tornya sem volt, sem az elefántcsont rózsaszínű fellegvára. A csillagokhoz több köze volt, mint a földi örömhöz; több a tudományhoz, mint a regényességhez; több az értelemhez, mint az ösztönhöz; és több a törvényhez, mint a szokáshoz.

Leginkább valami különös és szigorú őrhelynek tetszett, ahol a csalhatatlanság érdekében minden és mindenki fölött uralkodott az értelem. Uralkodott a képzeleten, s a lélek öröme és siráma fölött; s még magán a torony aszkéta lakóján is, aki soványan és szelíd szigorúsággal őrködött. Nem uralkodott, hanem őrködött. Mint ahogy a csillagász őrködik a törvényhez vezető észleletek nehezen megszerzett kincse fölött vagy a matematikus a logika ösvényén, melyet a szenvedély folyton fenyeget.

Takáts Gyula: Első találkozásom Babits Mihállyal
(részlet)

Alig ültem le, nyílt az ajtó, és Babits Mihály kieresztett egy átszellemült arcú ifjút. Az egész jelenetben az volt csak furcsa, hogy a várakozókéval ellentétben ennek a fiatalembernek hiányzott a lobogó haja. Kopasz volt, és úgy hatott, mintha odabent megnyírták volna. Mögötte mosolyogva kihajolt Babits Mihály. A hamvasnak ható, de mégis egyre égő, nagy szemeivel körülnézett, és felállásomra félszeg, elnézést kérő szerénységgel üdvözölt, és újra körülnézve, mosolyogva és dadogva – ami engem is egyre jobban zavarba hozott –, kért, hogy feltétlen várjak még egy kicsit. Ekkora, szinte gyerekesnek ható udvariasságot, szerény félszegséget és ugyanakkor fegyelmezetten mosolygó kíváncsiságot, hamvazó derűt alig láttam még egy szempárból, mint amelyet ott először láttam.

Szabó Lőrinc: Babits
(részlet)
Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Illyés Gyula: Babits visszhangján
(részlet)
[4] Fölmagasultról
De ne csak ezt a példát,
ne csak szaggatott hangját,
amit adott a rossz torok –:
csodáld a másik próbát,
ahogy aprón rakott
sarkán elkopogott,
úgy futva útját, sorsát:
megtöpörödve, mégis
főt égre lökve mégis,
botolva és kifulva,
a kínok pokol-mélyből
rászabadult tüzétől
nagy árnyával azért is
zord istenéhez újra,
újra fölmagasulva…
Weöres Sándor: Hála-áldozat
(részlet)
Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak,
És Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
 Ezt-azt kívánó kordivat előtt.
Weöres Sándor: Babits-embléma

 

Mihelyt a kék menny-gömbként tág öröklét

leviathán-torka elnyelte őt,

azonnal önmaga fölébe nőtt,

igévé vált, elhagyva teste rönkjét:

káprázó, kettőző szemünk előtt

a halhatatlanság csodája történt.


Valaczka András: A mindenség szerelme Babits Mihály lírájában
(tanulmány)
Babits Mihály: Kosztolányi Dezső
(hanganyag a szerző előadásában)
Németh G. Béla: Babits irodalomszemléletének alakulása
(rezümé)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal