| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Miután az ország keleti területein már véget ért a háború, 1944. december 21-én megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben. Ezt megelőzően december 12-én a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front előkészítő bizottságot küldött ki, amely a helyi Nemzeti Bizottságokra bízta a képviselők kijelölését vagy népgyűlésen való megválasztását. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 230 tagot számlát (71 fő kommunista, 55 fő kisgazda, 38 fő szociáldemokrata, 16 fő parasztpárti, 12 fő polgári demokrata, 19 fő a szabad szakszervezetek képviselője, 19 pártonkívüli), a harcok megszűnte után 498 főre duzzadt létszáma, összetételében azonban nem történt lényeges változás. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés első ülésszakán elfogadták a magyar nemzethez intézett Szózatot, amely megrázóan mutatta be az ország tragikus helyzetét, felhívta a figyelmet a demokratikus változások szükségességére, megfogalmazta a legfontosabb feladatokat és megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945 szeptemberében már Budapesten tartotta ülését, amelyen törvénybe foglalta
Az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési képviselőválasztás után az Ideiglenes Nemzetgyűlés feloszlott.
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|