– Kocsin vagy gyalog méltóztatik járni a városban?

– Jobb lesz gyalog járni, így megnézhetek mindent jobban.

– Ez itt a Lánchíd előtt a Ferenc–József-tér.

– Mi ez itt a közepén?

– Ez a díszesen befoglalt domb a „Királydomb”, melyen a magyar király a koronázás után négy kardvágást tesz a levegőbe, annak jeleül, hogy az országot a világnak mind a négy tájéka felé védendi.

– Láttam már ezt a jelenetet képben.

– Itt balra van a Magyar Tudományos Akadémia; jobbra a Lloyd épülete, hol a kereskedelmi testület üléseit tartja, hol kereskedelmi kaszinó, gabonacsarnok és tőzsde is van, és a „Pester Lloyd” kiadatik.

– Hogy híjják ezt a szép, egyenes utcát?

– Dorottya-utca, innen jut az ember a színháztérre, hol az 1847-ben leégett Német Színház romjai és a Magyar Kereskedelmi Bank vannak.

A befutást ajánlatos a lehető legszerényebbnek elképzelni. Tuglakhabadból e pillanatban a következőket látni: egy-egy kőlépcsőt az út mindkét oldalán és körülöttük azt a néhány élőlényt, mely egzisztenciáját a műemlék szerény idegenforgalmára alapozta. Élőlényt mondunk, nem embert, és ennek oka van. A fogadásunkra megjelent személyiségek többsége majom, ember csak néhány az út szélén. Ezek viszont a kellő ünnepélyességgel fogadnak, zenével és kiáltozással. A zenét a porban guggoló fuvolás szolgáltatja, aki jövetelünkre olyan kacskaringós dallamot csal elő hangszeréből, hogy egy futónövény ágai is megirigyelhetnék, miközben még arra is jut ideje, hogy beszédes kacsintásokkal hívja fel figyelmünket a lába elé helyezett, fonott tálkára. A kiáltozók előnyösebb helyzetben vannak, szájuk szabad lévén, jelbeszéd helyett hangos szóval kínálják fel szolgálataikat, mint gyakorlott idegenvezetők. A majmok a legtartózkodóbbak, várakozó álláspontot képviselnek.