Somogyi József: Corpus Hollóháza, Szent László-templom (Fotó: Németh Gábor Árpád)
Adventtel kezdődik az új egyházi év, a karácsonyra való csendes előkészület
ideje. Az advent első vasárnapját megelőző vasárnapon köszönti a katolikus
egyház KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPÉt.Krisztus királyságának liturgikus ünneplése
viszonylag új keletű – XI. Piusz pápa rendelte el a megemlékezést 1925-ben. A
gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére
vezethető vissza. A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén
dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival
írja le. A fölmagasztalás megfelel a trónra ültetésnek: a minden nyelv megvallja
a koronázáshoz kötött ünnepi üdvözlésnek, a térdek meghajlása pedig a hivatalos
hódolatnak (Fil 2, 6–11). Amikor az első keresztények a megdicsőült Jézust
Uruknak szólítják és hittel vallják, hogy ő az Úr, a kifejezés mögött az
uralkodói méltóság nyer hangsúlyt (Úr = Küriosz). Az evangéliumok is
érzékeltetik, hogy a Jézus keresztjére rakott felirat: ő a zsidók királya, bár
eredeti szándéka szerint az elítélés okát jelzi, mégis komoly igazságot fejez ki
a hívő szemlélő számára.Az ünnep szentleckéjében Szent Pál egy őskeresztény
himnuszt idéz a kolosszei hívek bátorítására. A himnusz az első strófájában
Krisztusnak a teremtésben való részvételét magasztalja: minden benne, általa és
érte lett teremtve, az egész világ benne létezik. A második versszak a megváltás
rendjében fejti ki Jézus egyedülvaló jelentőségét azzal, hogy rámutat: mindent
visszavezetett az Atyához, egyetemes békességet szerezve. Ez a szemléletmód
szinte misztikus magasságokba emelkedve szól Jézus uralmának titkáról.
A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták
–, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek
belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók
királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. Feje fölé görög, latin és héber
nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” Az egyik fölfeszített gonosztevő
káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A
másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést
szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.”
Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Ezt válaszolta
neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”
„Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal
fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket
egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat
jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján
állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek
készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok
innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg
voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik
az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan,
hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor
láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így
felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is
tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem
elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.
Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom.
Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg
és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik:
Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen
vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom
nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek
örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember
idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis
Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki,
amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik
Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az
Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt
megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá
nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá
vetett”. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen
kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve,
maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen
minden mindenben.