| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() | – ![]() 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, aki a krími háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, mentette, ápolta a sebesülteket, majd később ápolónőképző iskolát alapított. Rá emlékezve tartják AZ ÁPOLÓNŐK NEMZETKÖZI NAPJÁt.
(részlet)
Az eldobott lélek Az ápolónő egy függönyös ágyhoz vezette Richárdot, s annak a függönyét félrehúzta előtte. Ott feküdt egy emberalak, rövidre nyírott hajjal, szederjes ábrázattal. – Ez az. – Alszik? – kérdé Richárd. – Meghalt – felelé az ápolónő. – Mikor? – Ma reggel. – És a cselédje? – Az meghalt tegnap éjjel. Richárd maga elé bámult. Mintha egy talányt akarna megfejteni, mely a másvilágba tűnt el előle. Odahajolt a tífuszban elhalt nőalak fölé; s ekkor vette észre, hogy az ágy melletti falra ákombákom írással valami van feljegyezve. Kibetűzte az írást. “A félrézpénz – Monor – Kaszáné – 73.” Ezt akarta tudni. Visszabocsátá a függönyt a nyoszolyára. A betegápolónőnek adott egy aranyat, s azzal sietett a halál e házából.
(részlet)
Mélységek fölött Már sejtette, hogy zavart és gyerekes az, amit beszél; mosolygott. Az ápolónő a kezén tartotta a hűvös kezét a selyem takaró fölött. Csend volt egy percig. – Ugye – kérdezte később félénken –, ugye, itt nincs sötét? – A rózsaszínű mécses ég – szólt habozva a válasz. – A szemem be van kötve? – Igen. Akkor meggyöngült egy kicsit, most várni kell, míg rendbe jön! – De – ugye, nem ezért voltam én beteg? – Nem – más baj is volt –, de most már vége, most csak tessék pihenni szépen. – Mamáék itt vannak? – Alusznak – most éjjel van –, csak én vagyok itt. Reggel majd megörülnek. Lázmérőt vett, és a karja alá tette. A beteg csendesen volt, valamin még töprengett. Végre megkérdezte: – Mondja, ugye, fiú? Kisfiam van?
(részlet)
A belsőnket elnyomó, fájdalmainkat, megalázottságunkat félrehajlító beszélgetés a konkrét mindennapokról. A szakmánkra jellemző tudatos témaválasztás: arra koncentrálni esetleges beszélgetőtársainkkal a kérdéseket, ami őket érdekli. Álmatlan éjszakáim idején az ápolónővérekkel például arra, hogy mennyiért végzik ezt a részben cseléd-munkát, miként élnek? Tudnak-e családot alapítani a gyakran ki sem számítható éjszakai beosztás mellett? Nem tudnak. Csak bámulom, honnan van tartalékuk vidámságra, üdeségre, sugárzó jókedvre. Féléjszakákat velük beszélgetve, lassan azért telnek a napok. Fizikailag mintha erősödnék. A gyógytornász-nővér, aki egy idő óta naponta foglalkozik velem, hiszen „gyógyulok”, hiszen minden jól megy, ha pocsék is az egész, különösen megnyerő egyéniség. Személynek szóló a kedvessége, mint egyik-másik fiatal nővéré. Belémkarol, úgy visz végig a folyosón, kicsit tornáztat – ami nem több, mint lélegzőtorna.
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|