JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 11.Névnap: Árpád
    
 
Hónapok
 

ARANYSZÁJÚ SZENT JÁNOS (Antiochia, 344–347 között – Komana, 407. szeptember 14.) tizennyolc éves volt, amikor megkeresztelkedett. Lemondott a világi karrierről és el akart vonulni a remeték közé a pusztába, de édesanyja visszatartotta ettől, ezért a város kapujának közelében bérelt lakást, ahol aszketikus élettel a Szentírás tanulmányozásának szentelte napjait. Végül kivonult a hegyek közé, hogy a szerzetesekkel együtt kemény vezeklés és virrasztás közepette szolgáljon az Úrnak. Miután a szerzetesi élet próbáját kiállta, a missziós tevékenység felé fordult. 380-381-ben szentelték diakónussá. Szemléletesen, képszerűen beszélt, ha kellett, maróan gúnyos is tudott lenni. 397-ben meghalt Nektariosz konstantinápolyi püspök, utódjául Jánost választották, akit csak csellel tudtak a városba csalni. Kinevezésével és a székfoglalásával a megpróbáltatások időszaka vette kezdetét. Megújulást akart vinni a fővárosba, a püspöki udvartartást meg akarta szabadítani a fényűzéstől, melyet elődje vezetett be, szigorúan bánt a papokkal és a szerzetesekkel is. Ezért számtalan támadás érte. Theophilosz 403-ban összehívta a Tölgyfa-zsinatot, amely megfosztotta hivatalától Jánost. Számkivetésbe kellett mennie. A nép felháborodása azonban fölülvizsgálatra kényszerítette a császárnét, János visszatért, de Eudókia császárné elhatározta, hogy megszabadul a kellemetlenkedő prédikátortól. A püspököt a húsvéti liturgia végzése közben letartóztatták, egy Kukuszkusz nevű mezővárosba internálták. Közvetlenül a halála előtt érkezett meg Komanába, továbbindult, de öt kilométer megtétele után összeesett. Holttestét nagy ünnepélyességgel vitték vissza székvárosába.

1568 óta egyháztanító.

Aranyszájú Szent János
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
(részlet)

Abban az időben egy palástos ezüstszobrot állítottak fel a Hagia Sophia templom melletti téren, Eudoxia császárné tiszteletére. A katonák és az előkelők nyilvános játékokat tartottak. Ez persze egyáltalán nem tetszett Jánosnak, ínikor látta, hogy mindez a templom gyalázatára van. Ezért szokásos bátorságával, ismét nyelvének fegyverével szállt harcba. Jóllehet könyörgő szavakkal kellett volna az uralkodókat meggyőznie, hogy hagyjanak fel az ilyen játékokkal, nem ezt tette, hanem az ékesszólás általa használt indulatos stílusában becsmérelte mindazokat, akik ilyeneket cselekszenek. A császárné ismét saját becsmérlésének tekintette ezt, és újból azon kezdett fáradozni, hogy összehívják a zsinatot János ellen.

János sejtette ezt, és ekkor mondta el a templomban leghíresebb beszédét, azt, aminek ez a kezdete: Újra őrjöng Heródiás, újra rajta a roham, ismét tálcán akarja megkapni János fejét” (vö. Mt 14,1–10). Ez a lépés még nagyobb haragra gerjesztette a császárnét.

Pázmány Péter: A nyelvnek vétkeirűl
(részlet)

Azért, szerelmes atyámfiaí, elsőben Istent kérjük, hogy nemcsak őrzőket, hanem ajtókat rendeljen szent malasztjával nyelvünk oltalmára. Azután magunk is vigyázzunk, és úgy őrizzük nyelvünket, mint lelkünket. Féljünk az Isten fenyegetésétül: mert nemcsak a világi és üdő szerént való büntetéssel ostorozza a szidalmazó és emberszóló nyelvek gonoszságát; hanem a pokolnak örökkévaló tüzével is ostorozzuk tehát nyelvünk esetit: és másolhatatlan fogadással arra kössük magunkat, hogy valamennyiszer esküvés, szitok, emberszólás jő ki nyelvünkön; mindannyiszor vagy bizonyos alamizsnát adunk; vagy valami testi sanyargatással magunkat megbüntetjük. És mindezek felett gyakran eszünkben forogjon, amit Aranyszájú Szent János nem egy helyen feljegyzett: tudniillik, hogy a mi nyelvünk és szájunk oly edények, melyekben Isten eleibe vitetnek a dicsíretek, hálaadások, könyörgések. Azért ha senki nem merné ganéjjal undokítani a tálat, melyben kedves eledelek; vagy a supplicatiót, melyben könyörgések vitetnek a világi fejedelmek eleibe: hogy merjük mi az Isten tálait és könyörgő eszközit, a mi nyelvünket és ajkinkat, undok vétkekkel rútítani? Ha iszonyodunk attúl, hogy amely kehelyben az Urunk szent teste, vére volt, azt korcsmára küldjük, és a közitallal mocskoltassuk: ah, ne cselekedjük azt, hogy a Krisztus szent testének, vérének első ajtaját és tányérját, melyen hozzánk jő az oltáriszentségben; tudniillik, szájunkat és nyelvünket, az ördög és a gonosz bűnök szolgálatjára fordítsuk.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal