JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. október 17.Névnap: Hedvig, Hédi
    
 
Hónapok
 
Kakasy Éva: A világ őslakói

Kakasy Éva: A világ őslakói

Az ENSZ Közgyűlése 1994-ben határozott úgy, hogy augusztus 9-ét A VILÁG BENNSZÜLÖTTEINEK NEMZETKÖZI NAPJÁnak nyilvánítja. 1990-ben a Közgyűlés bejelentette, hogy 1993 a világ bennszülötteinek nemzetközi éve. 1994. december 10-ével kezdetét vette a világ bennszülötteinek évtizede, melynek az volt a célja, hogy segítse a nemzetközi összefogást azoknak a problémáknak a megoldásában, amelyekkel a bennszülötteknek kell szembesülniük az emberi jogok, a környezet, az egészségügy és a nevelés területén.

Csoóri Sándor: Kubai napló
(részlet)

Az idegenforgalom a huszadik században némely ország számára aranybánya: fölér egy korszerű iparággal. Ha alapja nem is, de bőven áradó mellékfolyója lehet a nemzeti jövedelemnek. A napfény, a levegő, a víz, a táj, a történelem látható és mozdulatlan emlékei termelőerővé és munkaértékké válnak.

De mint mindennek, ennek is van határa. Az idegenforgalom bizonyos pontokon túl már sáskajárás; fonák diadalmenet. Az idegen, akinek pénze van, mindent lehetségesnek és szabadnak érez. Nincs is más célja, mint hogy személyiségét az új közegben minél gátlástalanabbul megvalósíthassa. Végül már nemcsak levegőt, napfényt és kultúrát akar kapni a pénzéért, de arra a néhány hétre, amit ott tölt, meg akarja vásárolni az országot, a bennszülöttek lelkiismeretét, emlékezetét, sőt magukat a bennszülötteket is.

Faludy György: Magyar tudós Indiában
(részlet)

1966 táján a British Múzeum könyvtárában ültem, és Rotterdami Erasmus életrajzához gyűjtöttem anyagot, amikor asztalomnál valaki kiolvasott és otthagyott egy könyvet. Kézbe vettem. Indiai „Szociális Regiszter” volt, valamikor az 1880-as évekből: apró, vastag könyvecske. Az angol szerkesztők fajeszméje és sznobizmusa két részre osztotta: először jöttek az angolok és európaiak, aztán a bennszülöttek. A Goában élő, neves portugál tudósokat a bennszülöttek közé sorolták.

Az angolok és európaiak közt egyetlen magyar szerepelt, annak ellenére, hogy neve szerint aligha volt arisztokrata vagy dzsentri: Rehatsek Edvárd. Ezt a megtiszteltetést alighanem egyetemi tanári állásának köszönhette; de rögtön hivatása után az áll, hogy ennek ellenére a bennszülött negyedben él, szégyenletes mocsokban.

Beduin (fotó: Legeza Dénes István)

Beduin
(fotó: Legeza Dénes István)

Az őslakosok nyomában
(úti beszámoló)
Lenkei Tibor. A pápuák mesterséges gyémántja
(tanulmány)
INDIÁN
(gyűjtőoldal)
Kárpáti Zoltán: Indián portré
(farost, homok)
Stanczik-Starecz Ervin: A fejvadász jivaro indiánok
(novella)
Egyiptomi arab férfi(fotó: Konkoly-Thege György)

Egyiptomi arab férfi
(fotó: Konkoly-Thege György)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal