JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 17.Névnap: Lázár, Olimpia
    
 
Hónapok
 
Híd - Tarnabod, Heves megye (Fotó: Legeza Dénes István)

Híd - Tarnabod, Heves megye (Fotó: Legeza Dénes István)

Az UNESCO kezdeményezésére 1995 a tolerancia éve volt, amikor nagyszabású nemzetközi kampányt szerveztek a tolerancia és az erőszakmentesség jegyében. A TOLERANCIA NEMZETKÖZI NAPJA ebből az eseményből nőtt ki mint évenkénti alkalom arra, hogy a toleranciára felhívjuk a figyelmet az oktatásban, társadalmi színtereken vagy a politikában, illetve megvitassuk ennek helyi vagy globális problémáit.



TOLERANCIA
(gyűjtőoldal)
József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat
(részlet)
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Konrád György: Rettenetes, avagy tanuljunk a fecskétől
(részlet)

A tolerancia szilárd alapja az embervédelem, a segítés, a tapintat, a tisztelet a másik emberrel szemben. Mondjuk, hogy a megélt humanizmus, mert mást, mint embert, nem szerethetünk egyenrangúan. Isten eleve hatalmasabb, az állat elve gyengébb. Szeretni csak személyt lehet. Toleranciát a nőktől kell tanulni, méghozzá olyankor, amikor önmagukhoz képest a legjobbak, amikor a gyerekeikkel vannak, empatikusan megértett különös személyekkel.

Bethlen Gábor kiváltságlevele a zsidókhoz
(részlet)

Mi, Gábor, (Isten kegyelméből stb. a szent római birodalomnak és Erdélynek fejedelme, Magyarország Részeinek ura, a székelyek grófja, Oppeln s Ratibor hercege stb.) az hagyományra bízzuk stb. Miután országunkban, amelybe a mindenható Isten intése és jóvoltából, valamint a három nemzetiség által lakott Erdély lakóinak egyhangú akaratából és szavazata folytán helyeztettünk, semmit sem kívánunk inkább, mint a háború zivatarjait mindenfelé elcsitítva, alattvalóinkat az áldásos béke jótéteményeiben részesíteni és – egyrészt különös gondoskodásunkból, másrészt hazánk iránt érzett szánalmunkból kifolyólag, amellyel mindenek iránt viseltetünk – ezt a mi, a különféle háborús mozgalmaktól, az idegen népek betöréseitől feldúlt, végigpusztított országunkat különböző népek beköltöztével és azoknak adandó kiváltságokkal helyreállítani, hogy napról napra erősödve, régi erejét visszaszerezze, és a háború és béke diadaljeleivel ékeskedve megközelítse a régi Dáciát (avagy elérje a régi Dácia dicsőségét): tehát, hogy ezen óhajunk teljesüljön és Erdély a különböző népek bevándorlásával is művelődjék, hozzájárulván Méltóságos Sassa Ábrahám konstantinápolyi zsidó orvos-doktor közbenjárása: elrendeljük, hogy jelen kiváltságokat mindazon zsidó nemzetségbeliekkel szemben, akik Erdélyben kegyes engedelmünkkel le akarnak telepedni, a következő feltételek mellett szívesen fogadják, figyelembe vegyék és országunk minden lakosa megtartsa őket.

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
(részlet)

Ebben a pillanatban Nováknak eszébe jutott valami. Az, hogy minden tanítványáról tudja, hogy mi az apja foglalkozása, még jelentéktelenekről is, kik nem érdekelték őt, csak Glück Laciról felejtett el kérdezősködni, kit legtöbbre becsült, s példaképül állított a többiek elé. És ebben a pillanatban más is eszébe jutott, az, ami nyolc évig nem jutott eszébe öntudatosan, hogy ez a fiú, ki itt ül előtte fekete dróthajával, szemében a szeretet megnyilatkozni nem merő vigaszával, zsidó. Maga is furcsállta késői érdeklődését. Glück Laciról tudta, hogy zsidó, s nyilván azt képzelte, hogy apja egy másik zsidó.

A fiú minden megtiszteltetésen át ezt is érezte. És mást is érzett: azt, hogy tanárja, kit mindegyik közt legjobban kedvelt, gyámoltalan jóságában, szőke, vékony hajával, óriás koponyájával, melyben fény van, akár az övében, testvéri megértés minden elvont probléma iránt, keresztény. Ezen pár másodpercig ő is csodálkozott. Előrehajolt a széken, ösztönösen, hogy közeledjék hozzá.

Novák nem tudott ember és ember közt különbséget tenni, legkevésbé az iskolában. Valójában nem szerette a zsidókat. Nem többé vagy kevésbé, mint bárki, aki nem zsidó. Tartózkodott tőlük, s maga sem tudta, hogy ez a tartózkodása védekezés vagy támadás. Azt képzelte, hogy a zsidók nem egészen őszinték, s meleg, homályos családi életük mélyén egy szemvillanással kísérve oly dolgokat beszélnek keresztényekről, melyeket keresztények társaságában átallanának kimondani, aminthogy a keresztények sem egészen bizalmasak zsidók jelenlétében. Nem firtatta, hogy ez előítélet vagy sem, s elmúlik-e, elmúlhat-e majd a következő évszázadokban. Csak a tényt látta, melyet lehetetlen letagadni, a tényt, melyet értelme elítélt, s érzése gyakorlatban vallott.

Végre ők külön éltek, oly történelmi emlékek keserű tapasztalatával, mely nem az övé, el nem ismerve, a törvények ellenére is, elszigetelve, talán kényszerűségből, talán öntudatos dölyfből, egy be nem vallott, de létező összetartással. Régi prófétáiktól egy optimizmust kaptak örökbe, hogy élni föltétlenül érdemes, a világ majd megváltozik, és egy pesszimizmust is, mely az ész fénykörén túl mindent elítél. Az ő öröksége más volt. Egy optimizmus, hogy már szabad, s az áldott vértől megváltottan élhet, szegényen és igénytelenül a hivatásának, s egy pesszimizmust, hogy a változhatatlan világ a siralom völgye marad most és mindörökké. Ez a hit néha annyira elválasztotta tőlük, hogy egy ostoba golyhót közelebb érzett magához, mint az ő legokosabbjaikat. Közéjük és közéje pedig hidat vert zsidó tanítványainak szorgalma, értelme, az a szikár, edzett értelem, mely különösen fogékony a természettudomány iránt, s biztos kézzel tapintja ki a dolgok csontszerkezetét. Mégis megmaradt az ellentét, az idegenség, melyre igazán csak most eszmélt.

Lászlóffy Aladár: Túl a tolerancián… boldogok leszünk
(részlet)

Megint kinek-kinek adatik és követeltetik a lelkiismeretével szembenézni, az opciókat jól meggondolni, a pártállását, szavazatát, meggyőződését tisztázni, odaajándékozni vagy megvonni. Mindenki veszélyeztetett, aki hiszi is az eszményeket, melyeket vall. Ők voltak s ők lesznek (tehát valamennyien!), akiket változáskor hibáztatnak, bűnbakként állítnak középre (vagyis mindnyájan ott szoktak állni, csak van akire ujjal, van akire puskacsővel mutogatnak). És mindenki minél veszélyeztetettebb – halmozottan veszélyeztetett (hiszen a többivel szemben „kisebbségi”: nő, férfi, gyermek, öreg, beteg, egészséges, barna, szőke, tanult, tanulatlan, kiszolgáltatott – minek soroljam!) –, annál intoleránsabb lesz. Ez az érdekes!

Reményik Sándor: Ne ítélj
(részlet)
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
 
A tolerancia a demokratikus cselekvés fundamentuma

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal