1945. március 24-én megállt Iszkázon egy német híradós alakulat, toronymagas antennákat állítottak az udvarok végében, a zsuppos pajták közelében olyan magabiztossággal, mintha nálunk fordulna meg a háború, és neki Moszkvának. Délben láttunk egy felderítő ratát nagyon magasan, szúnyoghangon körözött néhányat, s visszafordult keletre. Este kibombázták az antennákat, leégett minden zsuppos pajta, kiégtek a rádiósautók, láttam patkóig hamvadt csizmát a tüzes alváz között, most azt is mondhatnám, láttam Auschwitzot kicsiben és fordítottan. Ez a rádiózás juttatja eszembe a gyerekkorit: ölébe ültetett a német, fülemhez nyomta a kagylót, ideges, idegen hangzavart hallottam, és ámultam a távközlés csodáján. Katonáskodásom kiölte belőlem azt a gyerekkori régit, mégis inkább a tisztáson békességben, mint kölykös ámulattal a háborúban.