De mikoron a szent királnak jogját es ujjában való királyi gyérüjét akkoron semmiképpen meg nem lelték volna sem az koporsóban, sem kiül, kit Úristen az ő szerelmes szolgájának továbbá való dicséretire elenyésztött vala: annak utána csodaképpen szent angyala miatt kijelenté elészer egy Mercurius nevő jámbor fráternek, ki secularis pap voltában fejérvári szentegyházban custosságot viselt vala, es őáltala mind egész magyarországbeli hivőknek nyilván adá lenni; es anyaszentegyház azon napot szent inneppel illi es tisztöli nagy sok csodatételnek okáért.

Szent László király szorgalmatoson keresvén a Szent István király gyűrűjét, a püspökök keze által, kezdé kimeríttetni a testből lött megnevezett olajt ezüst edényekbe, de mivelhogy amennyit kimerítnek vala, magától annyi sokasodik vala a koporsóban, igen csudálkozván visszatölték, és mindazáltal az olaj sem több, sem kevesebb nem lőn. Erősen béfedvén a koporsót, egy gyönyörűséges gazdag kápolnába helyhezteték, egy Mercurius nevű szent életű pap egész éjszaka megmaradván a templomban, egy angyal megjelenék néki szép ifjú képében, és tiszta gyolcsban bétakart ajándékot ada, mondván: Mercuri, vedd kezedbe, amit oly igen kívántál, és némely napokig magadnál tartván, azután vidd László királyhoz. Nagy örömmel bételvén Mercurius, mindjárt kitűré a tiszta gyolcsot, és abban találá a jobbkezét és a gyűrűjét Szent István királynak, és mikor kedve tartá, e drága ajándékkal kedveskedék Szent László királynak, melyet nagy örömmel vévén, drága edénybe helyhezteté és nagy tisztelettel külön más kápolnába tévé. Méltó volt, hogy minden rothadás nélkül megtartatnék az a kegyessen adakozó jobbkéz, mely oly sok alamizsnát osztogatott a szegények táplálására. Ezekkel és sok egyéb csudatételekkel megdicsőítette az Úristen Szent István királyt.

Mily nagy irgalmas szívő volt bódogságus Szent István királ, nyilván megismertetik, kiről úgy olvastatik, hogy mindenkoron ő királi aranyas erszénye teljes volt aranyforinttal és pénzzel, soha oly szegén hozzá nem jöhetött, avagy csak látott volna úton elmúlni is, hogy üresen elbocsátotta volna. Egy éjjel kedég felkele, és méne közikben az szegényeknek egy zacskó pénzzel. Hogy az szegények azt látták volna, reá rohanának, és mind pénzét elragadozák, mind szép királi ősz szakállát kiszaggaták, hogy mikoron azt szenvedte volna az Isten emböre és Krisztus Jézusnak vitéze, nem alítá tisztöletlenségre és bosszúságra. De nagy örömmel és hálaadással az édes teremtő Úristennek szent sziléje képe elejben méne, és térdre esvén, monda nagy felszóval és sírással: Oh mennyei dicsőségnek királné asszonya és énnekem! Íme, kit te királlyá tettél, az te vitézid minemő tisztösséggel illeték! Ha ellenségem tötte volna rajtam, hát te szent segedelmeddel megállanám bosszúmat. De ezt kívánom énnekem az örök bódogságban megfizetni Idvezítőnknek mondása szerént: Ti fejetöknek egy hajszála sem vész el. Hogy ezenképpen imádságát elvégezte volna az szent királ, szívében megvigasztaltaték Asszonyunk Máriátul, és nagy hálaadással házában méne.