JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. október 17.Névnap: Hedvig, Hédi
    
 
Hónapok
 
Az első nemzeti színház (A Vörösmarty Mihály c. diafilm részlete)

Az első nemzeti színház (A Vörösmarty Mihály c. diafilm részlete)

1837. augusztus 22-én Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájával NYITOTTA MEG KAPUIT A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ, melynek első igazgatója Bajza József volt. Az épület – az akkor a város szélének számító – Kerepesi úton, a Grassalkovich-telken, a mai Rákóczi úton állt, szemben a mai Astoria szállóval. A közadakozásból és Pest megye támogatásával felépített színház a negyedik magyar nyelvű játékszín volt az országban – Kolozsvár, Miskolc és Balatonfüred után. A Pesti Magyar Színház az 1840-es országgyűlésen hozott törvény értelmében Nemzeti Színházként működött tovább.


1875-ben a színházépületet megnagyobbították, még egy emeletet húztak rá, és hozzáépítették a négyemeletes bérházat, amely a színházi műhelyeket és színészlakásokat is magában foglalta. A színházépület így beékelődött a Rákóczi úti Pannónia szálló és a Múzeum-körútra néző bérház közé. 1908 nyarán az épületet tűz- és életveszélyesnek nyilvánították, majd bezárták. Az új Nemzeti Színház felépítéséről szóló határozattal egy időben született meg a döntés a régi színházépület lebontásáról.


1913 októbere és 1914 márciusa között az első Nemzeti Színház épületét lebontották. Az épületben 71 évig játszott a társulat. A telken később mozit, bódékat építettek, hadigarázsnak, parkolónak használták, majd 1989-ben eladták a telket egy svéd-magyar vállalatnak, amely üzletközpontot építettek rá.

Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése
(részlet)
Előjáték a Pesti Magyar Színház megnyitásának ünnepére (1837)
KÖLTŐ: Oh, drága hős, mióta elhagytál,
Mi véghetetlen, a mit szenvedénk!
Nem szólok ellenségről; mert mi nemzet
Kerülte még el ellenség vasát,
És lett dicsővé ellenségtelen?
Nem mondom a belvillongás dühét,
A meghasonlás ádáz szörnyeit:
Vér foly, mióta földön ember él,
S a népek átka: drága honfivér
Fürdője által ifjodhatni meg.
Mi elpazarlók vérünk bíborát,
Szívünkbe vertünk öngyilkos vasat,
Hallatlanúl – ön ellenségeinkért!
S a véren árult ifjodás helyett
Lassú halálnak mérge szállt reánk! […]
S ez élet álom volt, mellyben silány,
Rosz nemzedék kérődzék ősei
Nagy tettein s fő érdeműl bitorlá
Mások felett, hogy kiktől származottt
S olly mélyen elfajúlt, dicsőek voltanak!
S e nép hivé, hogy még van istene,
Ki érte őrt áll, míg ő vétkezik.
S az isten büntető haragra gyúlt:
Alunni hagyta őt egy századig.
S ott állt a bálvány, szív- s lélektelen
Az ősiségek álorcáian,
Nwem látva, nem sejdítve a csapást,
Melly nemzet-irtó kézből várt reá.
S ím, a hatalmas jött és ráütött:
Súlyos csapása megrázkodtatá
A tompa bálványt; az feléledett,
Érezni kezdé elholt ízeit,
És fájt az élet a zsibbadt tagoknak,
S a fájdalomban feljajdult a száj,
Melly annyi évek óta néma volt;
De a fájdalomban élet hangja kelt,
S az élet visszakérte szellemét,
Azon merészt, melly a gyász múlt után
A rém jövővel szembe szállni kész.
Oh, fejedelem, mi újra éledünk,
Buzogva küzdünk egy jobb életért,
Nem látva, nem segítve senkitől,
S bár kis sikerrel, még sem csüggedezve;
De hőseink nem vérben fürdenek:
Ölelni készek embertársokat,
És tűrni mindent, szent hazájokért.
Köztünk is fenn van még Prometheus,
Kinek szivét az üldöző kajánság
Kányái marják, mert szelíd vala
Embernek nézni embertársait.
S ő óriási fájdalmában is
Olly törhetetlen most, mint valaha.
Oh, hála, szent ős, hogy közénk jövél:
Felbátorodva új pályát nyitunk,
Élet- s halálban hívek nagy nevedhez.
Gyulai Pál: Vörösmarty Mihály életrajza
(részlet)

Árpád ébredése alkalmi művecske, amely a pesti, később Nemzeti Színház megnyitásának ünnepélyére íratott. A mostani nemzedék előtt kissé különösnek tetszhetik, hogy Vörösmarty egy színház megnyitásának ünnepélyére Árpádot ébreszti föl sírjából. De nem kell felednünk, hogy az Akadémia s egy központi magyar színház megalapítása egyfélszázad óta a hazafiak legforróbb óhajtásai közé tartozott. Országos ügy volt mindkettő, s a nemzetiség fejlődésének, amelyet politikai intézmények nem támogattak, úgyszólva biztosítékai, avagy amint a költő mondja Árpádnak a műben:

 

– Kis valóság nagy remény után,
Virágbokor virágos kert helyett,
Zálog jövendő fénylőbb birtokért.
 

Vörösmarty még emelni akarta a hangulatot Árpád fölébresztésével, akit egy költő vezet a fölépült színház elébe. A színésznőt, akit az irigység, részvétlenség, megvetés, rágalom, csáb, kajánság és éhhalál szellemei üldöznek, Árpád védi meg. Vörösmarty a nagy honalapító égisze alá helyezi a nemzeti színészet ügyét, éppen, mint Kölcsey, aki azt a Játékszínről szóló beszédében az államférfiak figyelmébe ajánlja. A kor élénk kifejezése e mű, amely egyszersmind néhány rövid jelenetben a színház látogatására buzdítja a fővárosi közönséget, s megörökíti azt a derék napszámost, aki két álló hétig ingyen dolgozott a színház építésekor. Legkevésbé sikerült benne az első jelenet, midőn a sírszellem hálából ébreszti föl sírjából Árpádot, mert csatáin sok ezernyi lelket küldött birtokába, s azt úgy remélte legjobban leróni, ha sírjából újra népe körébe hozza. Mi szükség ily indoklásra, amely komolynak kissé furcsa, és semmi esetre nem illik e mű hangulatába, és más költőibbel lehetett volna pótolni.



Rohn Alajos: A régi Nemzeti Színház belseje (fotó: Gottl Egon)

Rohn Alajos: A régi Nemzeti Színház belseje
(fotó: Gottl Egon)



A Pesti Magyar Színháztól a Nemzeti Színházig
(1837–1840)


Ablonczy László: A Nemzeti Színház építésének és társulatának keserves-kacajos évszázada

Bajza József: Szózat a pesti Magyar Színház ügyében
(részlet)

Nyolc hét híán egy évet tölték a pesti Magyar Színház kormányzásában, mostoha körülmények miatt kevés sikerrel ugyan az intézetre, de annál többel magamra nézve; mert tanultam embereket ismerni s magamat, s tapasztalást gyűjték azon mezőn, hol előbb csak elméletileg voltak eszméim. Emberismeretemnek magam, tapasztalásimnak, melyekből itt közlök némelyeket, talán mások is hasznát vehetendik, kiket a sors a színházi igazgatás virágtalan pályájára helyezend.

Célom a hazafiak figyelmét a pesti Magyar Színházra fordítani.

Nem tetszeni, hanem használni akarok, s így ha nem lesznek kedvesek, miket mondok, nem ütközöm meg benne. Ki a dolgokat saját nevökön nevezni s miket lelkének belsejében igazaknak talált kimondani is szereti, annak nem könnyű tetszésre szerttenni, annak gondolatain bár a legmézebb szavakba burkolva is, csípősség fog érzeni, mi nem minden ínynek kedves.

Pesten, szeptemberben 1839.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal