JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 11.Névnap: Árpád
    
 
Hónapok
 

1755. április 11-én született James Parkinson angol orvos és természettudós, aki 1817-ben elsőként írta le a kór klinikai tünetegyüttesét. 1997 óta világszerte ekkor tartják A PARKINSON-KÓR VILÁGNAPJÁt.

PARKINSON-KÓR
(gyűjtőoldal)
Dr. Horváth Lajos: Parkinson-kór
(leírás)

Orbán Ottó: Az agyafúrt költő II.
(részlet)

A Parkinson-kór. Sokat tud, még többet nem tud róla az emberiség az ő nagy tudományával. Tudjuk, mert látjuk, milyen tüneteket okoz, de nem tudjuk, hogy őt magát mi okozza. Tudjuk viszont azt, hogy hova ereszti gyökerét a betegség – az agy egy meghatározott részébe, melyet nem sok jót ígérőn substantia negrá-nak, azaz némi ironikus szabadsággal fordítva a kifejezést magyarra, fekete lényegnek, valódi jelentése szerint fekete anyagnak mondhatunk. Arról, hogy az agynak egy bizonyos részét miért éppen így hívják, sejtelmem sincs, ahogy a betegséggel kapcsolatban föltehető számos más kérdésre sem tudnék válaszolni, nem lévén hisztérikus hipochonder, aki tájékozottabb a szakirodalomban, mint az orvosai, hanem csak egy közönséges, mezei szerencsejátékos, aki kifogta, hogy a bajban is stílusosan fogalmazzunk, a Fekete Pétert. Csak annyit tudok a témáról, amennyi az idők során rám ragadt. A Parkinson-kór esetében az történik, hogy az agynak e meghatározott területén valamilyen okból pusztulásnak indulnak azok az idegsejtek, melyek korábban három műszakban termelték a dopamint. A dopamin az idegpályák ingerületvezetését segítő anyag, melynek hiánya komoly mozgászavart okoz: a parkinsonos beteg a saját akaratától függetlenül hol reszket, hol lebénul. Az orvostudomány nagyot lépett előre, amikor rájött arra, hogy a dopamint kívülről, gyógyszer formájában is be tudja juttatni a szervezetbe. Ez a gyógyszerelés mint kezelés hosszú évekre megoldást kínál, nekem az első tíz betegévemet nagyban megkönnyítette. Persze a szorítóba lépő beteg még nem fogja föl igazán, hogy ki az ellenfele. Jimmy „Ironfist” Parkinson nehézsúlyú profi boxbajnok, gyilkos erejű és minden várakozást fölülmúló állóképességgel bíró versenyző, az ő mérkőzései nem tizenkét menetesek, tízezer menetnél ő alább nem adja, másképp szólva, a mérkőzés élethossziglan tart, és csak kiütéssel érhet véget. Az ilyet, hogy mit jelent a „sírig tartó” mint időhatározó, az ember nem tudja igazából fölfogni. Hallja, hallja, de valójában elereszti a füle mellett.

Orbán Ottó: Most? Mikor? – magyar napló
(részlet)

Az első lépés közmondásosan nehéz. Különösképp annak, akire Parkinson törvénye érvényes, mégpedig nem Cyril Northcote Parkinsoné, az íróé és történészé, hanem Jamesé, a tizennyolcadik század közepén született londoni orvosé, aki a róla elnevezett betegséget fölfedezte.

Helyzetem viszonylag egyszerű. Vonz a Föld. Nem kell mást tennem, csak annyi q értékre kell fölgyorsítanom a bal lábam fejét, mellyel az ki tud törni a Föld vonzásköréből. Öreg rakétásnak ez rutinmunka. Begyújtom az agyamat, és így szólok a csontváza kilövőállványán égnek meredő, tehetetlen test sötét tömegéhez: „Ide figyelj, öreg, most ha beledöglesz is, megmozdítod a bal lábadat. Nem bánom, segíthetsz azzal, hogy a súlypontodat óvatosan áthelyezed a jobb lábadra. Vigyázz, el ne ess, reggel van, fejedben még a fiatalság szédülése. Í-így, las-san, ügyesen. Jól van. És most emeld! Emeld a lábad! Emeld, rohadt állat! Na! NAA!”

És emeli. Emelem. A gólem döcögve megindul, közben csal egy kicsit, rátámaszkodik az asztal sarkára, belekapaszkodik a fotelba, de végül is nem esik el, és eléri az íróasztal mögött álló karosszéket.

„Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni”, írta mintegy végrendeletéül egy öreg, alkoholista amerikai író, akkortájt épp divatos világhíresség, mielőtt szájba lőtte volna magát a vadászfegyverével.

Nem, egy ilyen konok, korlátolt, megátalkodott lényt soha.

Ülök a billentyűim előtt. Két teljes óra, amíg a gyógyszer kitart. Addig az enyém a végtelen papírlap. Addig szabad vagyok, mint a madár.

Orbán Ottó: Boreász sörénye
(részlet)

Tanult barátom, a jövendőmondó, már csak a hosszú, sovány nyaka közepe táján világrekordokat ugráló ádámcsutkája és elálló fülei következtében is hamisítatlan csillagjós küllemű mestere minden horoszkópnak, aggódva néz jövőm elébe. A fejem körül lát valamit, nyilván valami rosszat. Nem mondja, hogy mit, azt nem engedi a szakmai etika, de a saját fejét azért ingatja, azt megengedi a csillagjósok erkölcse, és ettől fogva hetente fölhív és izgatottan érdeklődik a hogylétem felől. Ez így megy egy jó évig, még tovább. Egyre kevésbé tudja leplezni a csalódottságát, míg végre becsületből fölhívom és közlöm vele a megfejtést: Parkinson-kór, méghozzá annak egy ritkább fajtája, nem a remegős, hanem a bénulós. Fölsikolt a boldogságtól: – Na ugye, hogy megmondtam! Na ugye, hogy bele volt írva a csillagokba! – Én meg, ha a gyógyszer épp engedi, eltűnődhetem az emberi jóság mibenlétéről, különös tekintettel a csillagöv jelképes állatfiguráira.

A Parkinson-kór sebészi kezelése honlap
Pappné Balogh Andrea: A Parkinsonos beteg ápolása, gondozása
(leírás)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal