Egy kis erőfeszítéssel talán sikerül elmagyarázni a gyerekeknek ezt a négy sort még az év elején is. A pedagógus elmesélheti például a labancok történetét, akik a „haza keblére” támadtak, elmondhatja a muszkavezetők históriáját, akik ’49-ben a honvédek ellen segítették az ellenséget, s ha a gyerekek még mindig nem értik, hogyan lett a haza „magzata miatt magzata hamvvedre”, akkor… akkor a tanító bácsi vagy a tanító néni még mindig elmesélheti a magyar nép nagy fiának, Kádár János elvtársnak pontos és hiteles élettörténetét…

Kelen Jolánnak azonban a Himnusz ellen nemcsak az a kifogása, hogy – nehezen érthető, hanem az is, hogy – könnyen érthető. Azt írja ugyanis: „Azt hiszem, meg kellene maradnunk a harmadik osztályban az első, a negyedikben a két első szakasznál… Különben is helyesebb volna a III. és IV. osztályos tankönyvet a Szózattal kezdeni, a Himnuszt pedig a könyvek végén közölni, mert akkor elkerülnők azt, hogy mindkét tankönyv az »Isten« szóval kezdődjék…”

Hát igen, ha már Kölcsey elkövette ezt a súlyos ideológiai botlást, a marxista–leninista tankönyvszerkesztőknek kötelességük, hogy amennyire lehet, „tompítsák” a dolgot. Bár nem tudjuk, teljesen okosan járnak-e el a Himnusz és a Szózat helycseréjével. Elvégre, aki az „Isten” nevét keresi, az a könyv végén éppúgy megtalálja, mint a könyv elején.