JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 
Thaiföldi gyermekmunka(fotó: Konkoly-Thege György)

Thaiföldi gyermekmunka
(fotó: Konkoly-Thege György)

1954-ben ajánlotta először ezt a napot az ENSZ közgyűlése A GYERMEKEK JOGÁNAK VILÁGNAPJA megünneplésére. 1959-ben ezen a napon fogadták el „A gyermeki jogok nyilatkozatát”, majd 1989-ben „A gyermekek jogainak konvencióját”.


Szabó Lőrinc: Gyerekek
(részlet)
Elvonúltak az ágyúk, szekerek,
nincs az udvaron már csak két gyerek;
gomb, hulladékszíj, drót, léc, rongy, kavics,
játékszer nekik még a ganaj is.
Konrád György: Rettenetes, avagy tanuljunk a fecskétől
(részlet)

A gyermekvédelem sűrített embervédelem. A magyar társadalom kitűzheti célul, hogy ne legyenek az országban nélkülöző gyerekek. A magyar gazdaság így, ahogy most van, válságával és hiányaival, de mindazokkal, akik benne a legkülönfélébb körökben tevékenyek, már ma is elég erős volna a gyermekínség elhárításához vagy legalábbis enyhítéséhez. Látszik, ha csak azért történik valami a gyerekekért, hogy az adott politikai csoport jó pontot szerezzen, vagy hogy fájdalmasan bele tudjon csípni a másikba. Ahány szellemi család, ahány erkölcsi személyiség, annyiféle irányba mennek, de abban, hogy a gyermek élete és jóléte magas érték, a legtöbbje meg tud egyezni. Jó sejteni, hogy vannak ilyen közös helyek, ha tetszik, közhelyek. Mint például ez: bármelyik gyermek a világon megérdemli a segítséget. Bármely nemzethez, fajhoz, osztályhoz, néphez tartozó gyermek védelmet kell hogy kapjon bármely nemzethez, fajhoz, osztályhoz, néphez tartozó felnőttektől. Minél inkább gyerekközpontú egy társadalom, annál civilizáltabb. Tolsztoj meséjében a fecskeanya odaröppen a macska elé, hogy védelmezze a fészekből kipottyant fiókáját, pedig a fecske bizonyára tudja, hogy a macska túlerőben van. Tanuljunk a fecskétől, javasolja Lev Tolsztoj az ő ábécéskönyvében.


Játszótér (fotó: Legeza Dénes István)

Játszótér
(fotó: Legeza Dénes István)

Susan Zimmermann: A világ gyermekei
(tanulmány)
Jankovich Andrea, Jankovich Tibor: Tibeti gyermekfalu száműzetésben
(tanulmány)

Első születésnap(fotó: Urbin Luca)

Első születésnap
(fotó: Urbin Luca)

Nemes Lipót: A kültelki gyermekek élete és jövője
(tanulmány)
Escher Károly: Gyermeknyomor a két világháború között
(fotók)
Z. Karvalics László: Gyermekek a digitális szakadék szélén
(tanulmány)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal