| ||||||||||||||||||
![]() | – ![]() Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült. A Finta József tervei szerint épült szálloda a háború utáni budapesti szállodaépítési program első, és sokáig a legnagyobb megvalósult létesítménye. Budapesten az 1944-es ostrom, majd 1956 után nemcsak a romba dőlt házakat kellett újjáépíteni. A legégetőbb személyes szükségletek kielégítésével egyidejűleg, fokozatosan mind a lakásviszonyok, mind a középületek és az ipari épületek vonatkozásában új kihívásoknak kellett megfelelni. Mindazonáltal, kimagasló építőművészeti eredményekről inkább csak egy-egy nagyobb szabású, reprezentatív épület tanúskodik. A korszak egyik határát az 1968. január 1-jén életbe lépett új tervgazdasági mechanizmus, és a prágai tavaszt követő csehszlovákiai válság együtt jelölte ki. A változást az ekkoriban megépült néhány nagyobb építészeti alkotás megjelenése is nyomatékosította: ilyen az ekkor épült Hotel Duna Intercontinental (később Budapest Marriott Hotel), Finta József műve (1966–1969, munkatársa Kovácsy László). A hatvanas évektől meghatározó műszaki létesítmények és városképet átalakító középülettípusok a változó rendeltetésnek megfelelően egyre újabb építési és esztétikai sajátosságokkal gazdagodtak.
| ![]() ![]() | ![]() | |||||||||||||||
|