JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. december 17.Névnap: Lázár, Olimpia
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


JENDRASSIK JENŐ (Kapnikbánya, 1824. nov. 18. – Budapest, 1891. márc. 3.): fiziológus, egyetemi tanár, a magyar orvosi fizika megteremtője.

A bölcsészdoktori oklevél elnyerése után 1847-től Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet nyert. Két évig dolgozott a bécsi közkórházban műtőnövendékként, majd Erdélyben koleraorvos volt. A továbbiakban Brücke és Ludwig élettani intézeteiben képezte tovább magát. 1857-ben Kolozsvárott az orvos-sebészi tanintézetben az elméleti orvostan tanára. 1860-tól haláláig az élettan tanára a pesti egyetemen, 1884–85 között az egyetem rektora is volt. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet, amely akkor a legkorszerűbbek közé tartozott. Az orvosi fizika első hazai művelője. Jelentősek a bordaközi izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Több élettani regisztráló készüléket szerkesztett. Az izomműködést elektromos és mágneses folyamatokra vezette vissza. Az izomelektromosság számos jelenségét írta le, a kérdésnek elismert kutatója volt. Nagy szerepe volt az Országos Közegészségügyi Tanács megszervezésében.

Dr. Marian Felix: Jendrássik Jenő
(ismertető)
Jendrassik Jenő
(fotó)
Az Egyetem története. A „budapesti orvosi iskola” kialakulása és az első magyar orvosnő
(ismertető)

Dr. Szállási Árpád: Jendrassik Jenő és a hazai kísérleti élettan kezdetei
(részlet)

Természetesen Jendrassik mellett, a „mester” Carl Ludwig hatása volt a meghatározó. Az ő híres élettana hatott Balogh Kálmánra, amikor a magáét megírta. Balogh, csakúgy mint a többi tanítvány, tisztelte Jendrassik tudását, inspiráló készségét, de nem voltak szakmailag elfogultak. Jellemző, hogy Balogh Kálmán, a legkarakteresebb tanítvány, főnökének elméletére, élettani művében, csak a légzési mechanizmus tárgyalásánál hivatkozik a bordaközi izmok bonyolultan összehangolt működését kihangsúlyozva. A szenvedélyes fizikus Jendrassik említett demonstrációja mellett, több előadást tartott „az exact vizsgálati módszer jelentőségéről”, kedvenc területe azonban az izomfiziológia maradt. A működésben lezajló kémiai folyamatok és az ingerelhetőség vizsgálata. Főleg Pflüger bonyolult szabályai, az áram erőssége, minősége, valamint a kiváltott ingerület milyensége közötti összefüggések szerint.

Szollár Lajos. Orvosi biológia. A kísérletes orvostudomány megalapozói
Kótyuk Erzsébet: A tudományos belgyógyászat Magyarországon a hazai szaklapok adatainak tükrében 1831 és 1910 között
(tanulmány)
Jendrassik Jenő
(szócikk)
Marastoni József: A Királyi Magyar tudomány Egyetem orvostanári testülete 1863-ban
(litográfia)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal