Takáts Gyula (Tab, 1911. február 4. – Kaposvár, 2008. november 20.)
Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító, kritikus. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
*
1911. február 4-én született Tabon, Somogy megyében. Kaposvárott járt középiskolába, majd – miközben festeni is tanult – a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1934-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, földrajz, geológia és filozófia tárgykörben. 1939-től tíz éven át tanított munkácsi és kaposvári középiskolákban. 1949-től Kaposvárott a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója, később a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője volt, míg 1971-ben nyugdíjba nem ment. Tab és Kaposvár díszpolgára (1971, 1973). 1957-től a Magyar P.E.N. Club tagja és 1994-től alelnöke. 1985-től a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke, 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.
...
Takáts Gyula munkássága, noha a líra középponti szerepét, dominanciáját nem lehet kétségbe vonni, mind művészileg, mind tudományosan igen sokirányú volt. A szerző első epikai kísérlete még a világháború idején, 1942-ben jelent meg. A Vágják a berket című kisregényben – a gyakran életképszerű novellákat előlegezve (Kinek könnyebb? 1963) – a Balaton mellett élők sajátos életmódja válik témává; a természet modern civilizáció előtti érintetlensége nosztalgikusan jelenik meg, az archaikus-naiv létmegértés tragikumtól sem mentes felbomlása óhatatlanul értékvesztéssel is jár. A Polgárjelölteket (1945), részint a Színház az „Ezüst Kancsó”-ban című (kis)regényt (1957) hasonlóan összetett értékszerkezet jellemzi, ám e művek nem a táj jellegének festői érzékeltetése, de a kisváros világának ironikusan távolított, lélektanilag és hangnemileg árnyalt megalkotása révén képezik a prózai életmű egy másik vonulatát.
A tündérhal és a háló (1968) úgy gondolja újra a rege műfaji hagyományait, hogy eközben sajátos népmesei világa mintegy átvezet Takáts Gyula népszerű gyermekvers-köteteihez, részint ifjúsági regényeihez. A Szántó Piroska illusztrálta Rózsává lett róka (1958) és Dorombol a hold (1973) című könyvek éppúgy szoros összefüggésben vannak a szerző verseinek jó részét átható idilli atmoszférával és bensőséges hangnemmel, mint ahogy az Egy flóbertpuska története (1967), illetve a Vitorlás a berken (1971) is elválaszthatatlan a természet gyermek számára feltáruló, értéktelített eszméjétől.
Takáts Gyula doktori értekezésében és későbbi tudományos munkáiban, tanulmányaiban (A somogyi Nagyberek, 1934; Somogyi pásztorvilág, 1986; Csokonai Somogyban, 1991) általában a berki emberek életmódjáról, szokásairól, a Dunántúl történetéről és irodalmi-kulturális emlékeiről szól. Jelentősebb esszé- és tanulmánygyűjteményeiben (Képek és versek útjain, 1961; Egy kertre emlékezve, 1971; A harmónia keresése, 1979; Tükrök szava – betűk arca, 1985) szintén ott munkál szűkebb hazájának talajt jelentő tapasztalata és szeretete, de személyesebb hangú, főként irodalmi tárgyú emlékezéseiben, vallomásaiban és jegyzeteiben megállapításai mindig az esztétikai tapasztalat általánosabb látókörébe ágyazódnak. A kortársak mellett mindenekelőtt Csokonairól, Rippl-Rónairól ír szívesen s hozzáértéssel, továbbá Berzsenyi-esszéi jelentősek, melyekből két kötetet is összeállított (Hódolat Berzsenyi szellemének, 1976; Az igazi poézis keresése, 1994). Műfordításai közül Janus Pannonius-, Horatius- és Petrarca-tolmácsolásai emelhetők ki, valamint a Carmina Buranából és Taurinus Istvántól fordított részletek.
Takáts Gyula életművének jelentőségét kritikai-irodalomtörténeti visszhangja mellett számos díj is tanúsítja.
Hosszú betegség után, 2008. november 20-án hajnalban hunyt el Kaposvárott.
