A húshagyó vasárnapot megelőző csütörtök, vagyis a farsang utolsó csütörtöki napja, amelynek középkori liturgikus, vagy más előzményeit biztosra vehetjük, bár forrásokat nem tudunk idézni, hajdani nyomokra egyelőre nem tudunk hivatkozni.
Az elnevezés a nap hagyományaival függ össze. Valamiképp minden archaikus tájunkon (Székelyföld, Moldva, Szeged, Göcsej) számontartják. Tréfás zabálócsütörtök, torkoscsütörök, Ipolytarnóc, Mihálygerge, Buják, palóc falukban zsíroscsütörtök, a teljes hétnek kövérhét, Göcsejben dobozucsütörtök neve is hallható, Dugonics András jeles mondásai között olvassuk: kinek sok zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje, vagyis könnyelmű, mának élő ember utána nélkülözni kénytelen. Szintén ő örökítette meg: nincsen ám minden nap zabálócsütörtök, vagyis több nap mint kolbász. A napot bunyevácaink, sokácaink hasonlóképpen debeli čtrtak, a horvátok tučny štvortok néven emlegetik. Olaszul is giovedi grasso. Számontartotta Németlövő (Deutch-Schützen) és Rábafüzes (Kohfidisch) németsége is. Itt Fastenpfingsten volt a neve. A kanász – éppúgy mint Márton napján – vesszőt hozva szerencséte kívánt. Szalonnával jutalmazták meg.
