Keress

Oláh Miklós: Hungária 
(részlet)

Amerre az út a belső könyvtár oldalától a Szent János-kápolnához átfúrt fülkéhez vezet, ahonnan a király misét szokott hallgatni, két boltíves termet találunk; az egyik görög könyvekkel volt tele, melyeket részben Görögország szívéből, részben más keleti vidékekről hordatott össze a király nem kis gonddal és fáradsággal. A másik belső terem őrizte a teljes latinság kódexeit az elemi dolgoktól kezdve egészen a tudományok csúcsáig, könyvtartó dobozokban és állványokon a maguk rendje szerint megkülönböztetve. Mindegyiket selyemborítás fedte, színes és aranyos díszítésű, rajta volt a tudományág és tudományszak jelzése, ezek szerint voltak a könyvek osztályozva. A könyvek legnagyobb része selyemmel összefűzött pergamenlapokból készült, sarkaik és csatjaik aranyozott ezüsttől ragyogtak. Hallottam az idősebbektől, hogy Mátyás király, amíg élt, mindig tartott vagy harminc festéshez értő íródeák szolgát, ezek legtöbbjét az ő halála után én még ismertem. Csaknem az összes másolt görög és latin kódex az ő munkájuk volt. Felügyelőjük, a dalmát Raguzai Félix – magát is ismertem már öreg korában, nemcsak görögül és latinul, de szírül és arabul is tudott, ezen kívül magában a festészetben is volt gyakorlata – szorgosan figyelte, nehogy hiba történjék a könyvek másolásában. Volt ezen kívül még két egyéb könyvtár is másutt a fellegvárban, bár az előbbieknél csekélyebb jelentőségűek. Mindezeket a török, Lajos király Mohács-mezei halálát követően, mely 1526. augusztus 29-én következett be, s miután Budát a következő szeptember 8-án elfoglalta, részint szétszaggatta, részint, miután más célokra az ezüstöt letépte, széthajigálta.

Jókai Mór: Anekdoták Mátyás királyról 
(részlet)

A három kérdés

Gazdag főurak unszolták Mátyás királyt minden lépten-nyomon, ki megürült jószágért, ki meg hivatalért. Egyszer kivitte őket magával a szántóföldek közé, s amint ott járkálnak, szemébe tűnik egy öreg paraszt, aki négy ökörrel szántogatott csendesen. Mátyás megismerte a pórt, hogy az neki egykori hű katonája volt ifjú korában, s furfangos ötleteiről még a táborbul ismeré, s megszólítá szíves leereszkedéssel.

– Hát jó öreg, messzi van-e még a messzi?

– Bizony nagyságos uram, csak az ökröm szarváig.

– Hát aztán hány még a harminckettő?

– Bizony már csak tizenkettő.

– De azért meg tudnál még most is fejni három vén bakkecskét?

– Meg biz én, nagyságos uram.

A király nevetve ment tovább.

Illyés Gyula: Mátyás király meg az öreg ember 
(részlet)

Egyszer Mátyás király nagy urakkal járta az országot. Kedves volt mindenkihez, nem nézte, ki-mi, megszólított mindenkit. Megszólított egy öregembert is. Az öreg valamikor a katonája volt. Egy-két szó után rögtön rá is ismert, mert Mátyás király megismerte esztendők múlva is, hogy ki szolgált nála.

– Tisztességben, öreg! – mondta a király.

– Köszönöm az asszonynak! – felelte az öreg.

– Hány pénzért dolgozol? – kérdezte a király.

– Hatért! – felelte rá az öreg.

– Hányból élsz?

– Kettőből!

– Hát négyet hova teszel?

– A sárba dobom!

– Hány még a harminckettő?

– Már csak tizenkettő!

– Meg tudnád-e fejni a bakkecskét?

– Meg én!

Az urak csak bámultak. Egy szót se értettek ebből a beszédből. Látta ezt a király, s nevetve még azt mondta:

– Míg a képemet meg nem látod, addig meg ne magyarázd senkinek!

Illyés Gyula: Mátyás király és a székely ember lánya 
(részlet)

Mátyás királynak, amikor még legényember volt, volt egy hű szolgája. Gondolt egyszer valamit a király, s azt mondta ennek a hű emberének:

– Van kint az országút mellett egy kő. Menj ki az országútra, állj a kő mellé. És minden embert, aki csak az országúton elmegy, kerítsd oda, hogy azt a követ nyúzza meg. Ez a király parancsolata, ez a király akarata! Jutalmat ad érte! Így akarja kipróbálni a népe eszét!

Kimegy a hű szolga, s odaáll a kőhöz. S mondja a parancsot. Azzal s a jutalomígéréssel sok embert odakerített, de mindmegannyi a vállát húzogatta. S mind csak azt mondta:

– Ugyan már! Hogy nyúzzunk meg egy követ?

Volt, aki próbálta, volt, aki meg sem próbálta.

Egyszer egy székely ember is ment arra a lányával. Azt is odakerítette a szolga, hogy segítsen azoknak, akik épp próbálták volna a nyúzást. Egyszer csak azt mondja a lányocska, ahogy a többiek ott nyúlkálódnak s tanakodnak:

– Apám, menjen fel kend Budára Mátyás királyhoz, és mondja meg neki, hogy vétesse előbb a kőnek a vérit, akkor majd megnyúzzuk!

Emlékdal Mátyás király halálára 
(részlet)

Néhai való jó Mátyás királ!
Sok országokat te birál,
Nagy dicsérettel akkoron valál,
Ellenségednek ellene állál.
Hatalmaságodat jelentéd,
Bécsnek hogy városát is megvennéd,
Ékes sereged ott féletéd,
Királi székedet benne helheztetéd.

Tompa Mihály: Mátyás királyról 
(részlet)

Ég már az őrtüz, lángok cikáznak
Erdős tövénél a Hargitának.
Hazug beszéden kapván a székely,
Táborba szállott oktondi ésszel!

Ráday Gedeon: Mátyás királynak három restjei 
(részlet)

Helyes mondás: a rest csak földnek terhe, –
Szép példát ád erről egy hajdani rege.
 

Illyés Gyula: Mátyás király meg az igazmondó juhász 
(részlet)

Elment a burkus király Mátyás királyhoz. Mint pajtások köszöntötték egymást. Mondja a burkus király:

– Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van!

– Igaz – mondja Mátyás –, van nekem a juhaim közt egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom, hogy az még sosem hazudott.

Mondja a burkus király:

– Én megmutatom, hogy fog hazudni!

– De – mondja Mátyás király – nem hazudik ez, olyan nincs!

Juhász Gyula: Mátyás király 

Nézd Donatello márvány vésetét,
A karvaly orrt, a dactól görbe ajkat,
Mely gúnyt nyilazva sújt, bár csukva hallgat,
Nézd a szemét, mely fényes és setét!

Ez ő! Rőt múltunk ércizmú magyarja,
Királyi holló, mely nyugatra tart,
Mely fölgyújtja a bús magyar avart,
Mely a jövendőt lángolón akarja!

Pusztára épül tündérpalotája,
Plutárkot érti és Cézárt csodálja
És elmereng olasz kéz remekén.

De garaboncásként viskóba járva,
Míg írt keres az árva pór bajára,
Érezi, hogy mily magányos szegény!

Kardos Tibor: Ki volt Mátyás király? 
(részlet)

„Győzhetetlen Mátyás király”: így nevezték már életében. Ha igaz volt akkor, most még igazabb, mert a szívekben élő uralkodót nem lehet legyőzni, megfoghatatlan és legyűrhetetlen sereggel harcol. Egyik legnemesebb késői ellenfele, II. József megérezte és bevallotta, hogy a magyarok szívében még mindig Mátyás régi országa él, s ezért nem kell az övé. Hasztalan öltött álruhát s kereste föl alattvalóit, hasztalan törekedett őszintén népei javára, hiába ígérte, hogy el fogja feledtetni Mátyást a magyarokkal: az ígéretet nem tudta beváltani. Pedig Mátyás király nem adott országot és hitet a magyarnak, mint Szent István, nem építette újjá, mint a tatárjárás után IV. Béla. Nem érte el Nagy Lajos hatalmát, sőt minden összeomlott, amit alkotott. Szent Istvánra, az országépítőre mély bizalommal tekint népe, de csak imával tudja elérni. Mátyás király azonban mellette áll bizalmasan és derűsen, álruhában. Mi a nyitja mindennek? Talán csak az, hogy Mátyás király az első modern magyar ember. A magyar középkorból nőtt ki, de az eljövendő századok minden szép emberi vonását kivirágoztatta magában. A nagy Hunyadi-sarjadék politikájának, sikereinek, halhatatlanságának kulcsa: Mátyás, az ember.

Kosztolányi Dezső: Mátyás választása 

Mar a hideg szél és a fagy kemény,
nagy hópalástban áll vén Buda vára,
ezüstösen remeg a könnyű pára
és zúg a nép a Duna zöld jegén.

Sejtelmesen borzong a sok kebel
és fázva búsan szebb jövőre gondol,
lázas csoportok jönnek a majorból,
ha ez a sok vágy hozzá érne el?…

Tengerzúgásként csapja a falat
a zaj, remeg a jég a súly alatt,
s úgy érzik, a vén föld is összerendül.

Víg lárma rebben a nyomott kebelbül
s egyszerre orgonáló zajt kavar
negyvenezer kemény, vitéz magyar.

Arany János: V. László 
(részlet)

„Hah! láncát tépi a
Hunyadi két fia –”
„Uram, uram, ne félj! 
László, tudod, nem él
   S a gyermek, az fogoly.”

Mélyen a vár alatt
Vonúl egy kis csapat;
Olyan rettegve lép,
Most lopja életét...
  Kanizsa, Rozgonyi.

„Kettőzni kell az őrt,
Kivált Mátyás előtt!”
„Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab –
  Nincsen, uram, sehol.”

Arany János: Mátyás anyja 
(részlet)

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából:
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból. 

Janus Pannonius: Könyörgés az Istenekhez a török ellen hadba induló Mátyás királyért 

Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
  Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus íjjad;
  Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!
Vulcanus, kalapálj páncélt, mit a dárda se tör be,
  Achilles aminőt hord vala és Aeneas;
A csatavész közepette, fölébe borítva a pajzsod,
  Meg ne sebezhessék - védd te magad, Jupiter!
Ámde ha jobban esik lustán heverésznetek ottfenn,
  Szóljatok atyjának, küldje le őt körötök,
S nem kell más, maga is megvédi fiát a csatában,
  Szórja az égből is gyorstüzü mennyköveit
 

Arany János: Stanzák „Mátyás Dalünnepe” 
(részlet) 

A király ünnepét fogom énekelni,
Mikor összegyűltek a dal fejedelmi
 Fényes Visegrádra, Mátyás udvarában,
Díjért, dicsőségért nagy versenyre kelni.
 Oh lantom! ha értél valamit korábban
 Ha egy szikra lélek volt az asszu fában:
Most, igazán most kell magadér' kitenned
Mert nem szabad nevét hiába fölvenned.

Nem mondom, hogy zengjed győzelmes csatáit
Ki merné feszítni énekét odáig!
 Ő békében is nagy... vajha békenapján
Érjenek nyomába egyszerű nótáid! –
 Andalog, andalog a történet lapján
 S felszökken a lantos, hangszeréhez kapván:
De meg' alácsügged szíve, szeme, karja;
Mintha mondaná, hogy: „Ki meri? ki hallja?...”