HOLLÁN ERNŐ (Szombathely, 1824. január 13. – Budapest, 1900. május 26.): hadmérnök, altábornagy, államtitkár, a Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke.
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte (1839). Fehértemplomnál és Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki. Erődítési munkálatainak nagy szerepe volt Pétervárad védelmében. A szabadságharc bukása után internálták, majd börtönbe vetették. Kiszabadulása után mint mérnök úttörő munkát végzett a talajjavítás terén, és szerepet vitt a dunántúli vasúthálózat kialakításában. Széchenyi döblingi bizalmas köréhez tartozott.
1865-től az országgyűlés tagja, 1867–70-ben közlekedési, 1970–72 között honvédelmi államtitkár volt. Jelentős szerepe volt a kiegyezés utáni közlekedéspolitika kialakításában, mely Budapest központi helyzetének megerősítésével Széchenyi elgondolásait kívánta követni. A vasútépítéseket helyezte előtérbe a vízi közlekedés rovására is. 1875-ben soron kívül tábornokká lépett elő, 1886-ban altábornagyként nyugalomba vonult, ugyanettől az évtől a főrendiház tagja lett. A Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke (1866–1885) volt. Érdemei elismeréséül az Egylet 1885-ben Hollán Ernő-pályadíjat alapított az év legjelentősebb műszaki tanulmányának jutalmazására.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Ács Tibor: Hollán Ernő, az MTA Hadtudományi Bizottságának első elnöke
(részlet)
A magyar hadtudomány fejlesztésének polihisztora
Hollán Ernő 1871-ben az MTA számára készített „A magyar hadirodalom és kutatás fejlődése” című tanulmányában a magyar hadtudomány művelésének és kiadványainak 1867 és 1871 közötti helyzetéről, ezt írta: „A hadirodalom terén az utóbbi három évben rendkívüli tevékenység fejlődött ki. Ide sem számítva a két magyar katonai szaklapban időnként közölt önálló, nagyobb műveknek tekinthető czikksorozatokat, ötvennél több katonai mű jelent meg magyar nyelven.” Ám azt is jelzi, hogy a hazai hadtudomány fejlődésének ebben a szakaszában a megjelent munkák többsége „a tanirányt képviselő művek”, vagyis tankönyvek, melyek német nyelven megjelent művek magyar nyelvre való fordításai alapján készültek. Megállapítása szerint az elmúlt „három évben magyar nyelven csak egyetlen önálló mű jelent meg, mely az alaptanok ismeretét már meglévőnek tekintve, azok segélyével tudományos kutatást tűzte ki czéljául katonai körök és a hadtudomány művelői.
