A bányászat mind elméleti, mind gyakorlati területén sikeres alkotó, FINKEY JÓZSEF (Sárospatak, 1889. november 27. – Sopron, 1941. április 7.) a selmecbányai Akadémián kapott bányamérnöki diplomát. Először a Drenkovai Bányaüzemnél szerzett ipari gyakorlatot, majd tanársegédként, a selmeci intézmény Trianon utáni Sopronba telepítése után pedig tanszékvezető egyetemi tanárként működött. Elméleti és kísérleti tevékenysége az ásványelőkészítés teljes területét átfogta. Foglalkozott az ércek, szenek aprításával, a süllyedési végsebességgel, a mosási diagramok elméletével, a flotálás alapelveivel, az adszorpcióval, a pneumatikus szénelőkészítéssel és más alapvető kérdésekkel. Később a hazai barnaszenek vizsgálata lett szorosabban vett szakterülete. 1931-ben szabadalmaztatta a világon a későbbiekben mindenütt elterjedt légszér berendezését, 1935-ben pedig szénbrikettek idegen kötőanyag nélkül történő előállítására szolgáló eljárását. 1919-ben jelent meg első szakkönyve, a Bányatelepítések tervezése. Legismertebb műve az először – 1924-ben - németül megjelent Die wissenschaftlichen Grundlagen der nassen Aufbereitung (A nedves előkészítés tudományos alapjai). További könyvei: Ércelőkészítéstan (1925), Szénelőkészítés (1927), Brikettezés (1930) és A flotációs ásványelőkészítő eljárás (1937). Tudományos tevékenységét akadémiai tagsággal ismerték el.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1999 [Dr Pethő Szilveszter], a 116 490 és 107 224 lajstromszámú szabadalmi leírások)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Csáky Károly: Jeles elődeink
(részlet)
Finkey József
Finkey a világháború után sem adta fel a pedagógusi pályát. Mint tanár az elsők, a legjobbak közé tartozott. Ahogyan nekrológjában említették: „Éveken át dohos pincehelyiségben asszisztens nélkül végezte nagyjelentőségű kísérleteit.” (Esztó P., 1941. 162. l.) 1924-ben Berlinben német nyelven megjelentette a Nedves úton való ércelőkészítés alapjai című könyvét (Die wissenschaftliche Grundlagen der nassen Erzaufbereitung), amely nevét világhírűvé tette. Esztó Péter írta ennek kapcsán: „Könyvével egyszerre ismertté vált a neve szerte a világon, ahol csak ércelőkészítéssel foglalkoznak. Szinte illik rá Petőfi híres verse: »Más csak levelenként szedi a borostyánt, Neked rögtön egész koszorút kell adni.« Könyvét a külföld bányamérnökei is alapvető műnek ismerték el, és ezért csakhamar több nyelvre le is fordították. Könyvének angol fordítása a Missouri állambeli Rollai egyetem hivatalos kiadványaként jelent meg. Orosz fordítása a charkowi bányászati főiskola kiadványa. Holland nyelvű lefordítására is kértek engedélyt. Azóta nem jelent meg ércelőkészítéstani könyv, amelyben oldalszámra ne lenne hivatkozás Finkey alapvető munkájára.” (Esztó P., 1941. 198. l.) Az egész világon elismerték közleményeinek tudományos értékei is. Neve tehát méltán szerepelhet az olyan híres magyar bányászok, mint a Deliusok, Schittkók, Péchek és a Fallerok neve mellett is.
1930-ban Ásványszenek brikettezése címmel újabb sikeres könyve jelent meg, 1937-ben pedig a Flotációs ásvány előkészítő eljárás című művét adták ki. Az újabb kutatások eredményeit összefoglaló mindkét munka tankönyvként is „mintaszerű” kiadvány volt.
1934-től az MTA levelező, 1940-től rendes tagja lett. Itthoni elismerésének minősült az a tény is, hogy a József Nádor Műegyetem megalakulásakor rangsoron kívül őt választották meg a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar első dékánjának.
Finkey gyakorlati eredményei közül kiemelkedő jelentőségűnek tartják a recski ércelőkészítő tervét. Laboratóriumi kísérletei során bebizonyította, hogy az úsztató és a flotációs eljárással lehet az aranytartalmú piritet, a rézércet a meddőrésztől a leggazdaságosabban elválasztani. Ő tervezte a komlói szénbánya szénelőkészítő művének átalakítását is. Ugyancsak az ő kutatásainak eredménye a hazai barnaszenek megjavítását szolgáló Finkey-féle légszér stb. Alapvető munkát végzett az érc- és szénelőkészítés elméletének kidolgozása terén is. (Kenyeres Á. főszerk., 1967. 512–513. l.)
Finkey József fiatalon halt meg 1941. április 7-én Sopronban. Mint Esztó Péter megállapította: „Híres volt mint tudós, kiváló volt mint tanár és nagy volt mint alkotómérnök.” A rövid, de eredményes életpálya alatt elért soksok siker és dicsőség után is „a sírig megmaradt szerénységben és puritánságban”.
