December a latin őskalendáriumban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: „tizedik”. Ez a hónap a pihenés, megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit (már akiknek jutott belőle). December első ünnepét a hónap első napjaiban tartották meg köszönetnyilvánításképpen Bona Dea (a „Jó Istennő”) tiszteletére. Bona Dea, másik nevén Fauna, a földistennő egyik megnyilvánulása volt. December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek ősi istenének, Saturnusnak az ünnepi hete. Minthogy decemberre minden jelentősebb paraszti munka befejeződött, a falusi nép méltóképpen köszönthette égi gazdáját. A Saturnalia eredetileg tehát falusi ünnepségsorozat volt, s több elkülöníthető ünnepből állott. Az ősi falusi ünnepek közé tartoztak a Feriae Sementivae („Vetési ünnepek”), a Consualia (a vetés befejezését követően Consus isten tiszteletére tartott lóversenyek december 11-én vagy 15-én), a Larentalia (Acca Larentiának, Romulus és Remus nevelőanyjának, egyben a mezők istennőjének általában december 23-án tartott emlékünnepe), a Paganalia vagy Paganicae („Települési ünnep”, a latin paganus „falusit”, „pogányt” jelent). Varro szerint az ünnep onnét kapta a nevét, hogy azt minden faluközösség (latin pagus) külön, a saját földjén ülte meg. E decemberi ünnepek pontos idejét évről évre a papok határozták meg.
Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)
Az idő újjászületik
Decemberre esett az év legjelentősebb napja: az esztendő legrövidebb napja, amelyen a Nap meghal, hogy huszonnégy óra múlva új életre támadjon, újraszülessék. A Gergely-féle időszámítás előtt ez a nap december 13-ára, Szent Lucia napjára esett, minélfogva ennek a szentnek, magyarul Lucának a napja mindenféle babonás szokások forrásává lett.
(…)
A Luca napja különösen alkalmas arra, hogy a lányok kitudakolják jövendőbelijük nevét vagy legalábbis foglalkozását. Erre a célra szolgál a különböző fafélékből ötágú csillag alakúra mesterségesen faragott Luca-szék: aki erre a székre ráül, az meglátja jövendőbelijét. Luca napja éjjelén a szellemek csöndes, remegő fénykévék formájában suhannak el a falusi házak fölött, de ezt a fényt csak bizonyos, arra alkalmas emberek láthatják meg, akiknek a Luca-fénye megmutatja, hol vannak kincsek a föld méhébe rejtve.
Csokonai Vitéz Mihály: Bakhushoz
(részlet)
Itt van a zúzos december:
Bor van-é?
Bort igyon ma minden ember:
Évoé!
Radnóti Miklós: Naptár / December
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.
Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
DECEMBER
Fordul az Hold: fordult tizenkét hónap már,
Fordult egy esztendő; egy tél, tavasz, ősz, nyár.
Így fordul a világ, amíg végére jár.
Márai Sándor: Négy évszak
December
Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.
December
Népi mondóka
A Lucának híres napja
A napot rövidre szabja.
Téli mennydörgés,
Meglesz jó termés.
Zöld karácsony rossz,
Fehér húsvétot hoz.
János-nap ha borús,
A termés igen dús.
Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó
Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.
Juhász Gyula: Szimfónia domesztika
(részlet)
A csönd halkan dalol.
December bús szele
Alszik ma valahol.
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfujtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madár-etető.
Tompa Mihály: A tél
(részlet)
Felhők borongnak a magas bérc tetején;
Virágok ünnepe- s az oltárok helyén
A tél uralkodik, s törvénye oly kemény!
Dsida Jenő: December
(részlet)
A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.
Pelyhet kavarva dudorász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.
Radnóti Miklós: Decemberi reggel
(részlet)
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos ujra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
Jékely Zoltán: Ének a hóban
(részlet)
A hó, a hó, a hó –
nem is erre a csúf földre való.
Szívemben, jaj be megfagyott a bánat,
majd szétveti, akár a jég a kádat.
A hó, a hó, a hó,
angyali szárnyakról való.
S kik perzselődnek itt a vad tüzön,
a menny azoknak a hóval üzen.
Jékely Zoltán: Őszvégi intelem
Amikor a lúdak szállnak,
ne hallgasd, mit kiabálnak!
Viháncoló gágogásuk
azt hirdeti: jobb lesz másutt.
Ahogy a nappalok fogynak,
úgy nő kínja rabságodnak,
s betemet majd a december
hóval, faggyal, fergeteggel.
József Attila: Téli éjszaka
(részlet)
A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.
A ködben madárhang, mint korcsolyák éle távol –
fönt ágak rácsozata, támasztalanul.
Jéghártya pattan.
Kifagyott nyomokba lépnek, visszafelé.
Rákos Sándor: Karácsonyi kántáló
(részlet)
meddig tart még ez a nagy tél
a hőmérő befagyott
meddig tart még ez a nagy tél
lejönnek a farkasok
meddig tart még ez a nagy tél
hasít a fagy mint az ék
Csorba Győző: Csörög a fagyos föld
(részlet)
Hópihe fészkel a hajadban,
járod a világot magadban,
ó, mitől annyira remegtél,
itt a csirátalan, örök tél.
Járod a világot magadban,
melegednél régi zugokban,
angyalokat várnál, karácsonyt,
karácsonyi Jézuska-jászolt.
Lakatos István: December
(részlet)
Este kilenc. Odakünn őrjöngő tél. Jeges ökle
zúzza, repeszti szobánk zárt zsalugátereit.
Rém-alakok villognak a hó tükrében, az éles
kristályrácsokon át száz eszelős szem üvölt.
Itt készül valami! S szél csap le megint az ereszre,
kürtőn, kályhacsövön törne be, csúszna közénk.
Ámde szobánk vörös izzásban. Lángot vet a kályha,
lángot az ágy, amelyen – két szerető – heverünk.
December fehér paripák
sarkantyúzója
születésnapomra újra meg újra
virgácsvesszővel rábökő
tejúti Patyolat-reklám
a kikiáltott tisztaságot
susmusok centrifugáit
léteddel megszégyenítő
kapcsolataink gerendáihoz
megegyezésünk nélkül mérték
Európa családi asztalánál
nagyapó nosztalgia
üvegcsillár a gyerekkor egén
legendák lucaszékek
holdfogó pányvánk tanúja
keményíts magadhoz!
Csokonai Vitéz Mihály: A békétlenkedő
(részlet)
Tél
No eljöttél valahára,
Gyászos tél, a főld nyakára,
És az erszényt oldozod:
Együk most már munkánk bérét,
Igyuk saját testünk vérét,
Már az inséget hozod.
Igazán, hogy minél rosszabb
A te részed, annál hosszabb,
Életünkből majd fél rész
A te napjaidba vész.
Radnóti Miklós: Téli vers
(részlet)
Tél, tél! Fél most a gyerek s
fél az üvegesházban markos
marokkal nevelt gyönge virág;
az anyák gondja kiköltözött
az ereszekre és sipog, sipog:
leesett már az első hó
irgalom és béke, béke legyen
már mindenkivel.
Szabó Lőrinc: Valami szép
(részlet)
Egész héten köd nyomta téli
hegytetőnk: magas fellegek
fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedőjüket.
Ma se mozdultak meg. De este
fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte
volna a fazék fedelét.
Ady Endre: Fedjük be a rózsát
(részlet)
Utálom a rózsát, sok kerti csatán
Szivenszúrt már, de jön a December:
Fedjük be a rózsát, édesapám.
Jön, jön a December s a rózsa is él,
Rossz virág-asszony, céda, pozsgás nő,
De tündér lehet másvalakinél.
Csorba Győző: December
(részlet)
Tél van, meztelen ág-bogak
kúszálják a kerek holdat; a rettegő
földön félve kisér rideg
árnyékom. Valahol bárcsak akadna meg!
Rakovszky Zsuzsa: December
(részlet)
Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…
