Boldog Batthyány-Strattmann László (1870. október 28. – 1931. január 22.) a magyar történelmet is meghatározó, ősi nemesi család sarja. A jezsuitáknál nevelkedett, majd folyamatosan továbbtanult: elsőként a bécsi Gazdasági Akadémián, majd kémia szakon, orvosdoktorrá pedig 1900-ban avatták. Köpcsényi és körmendi birtokain kórházakat alapított, gondot fordítva arra is, hogy a legkorszerűbb eszközökkel – röntgen, telefon stb. – legyenek felszerelve, az egészségügyi személyzetet is saját vagyonából fizette. Kézügyessége révén szemműtétekre specializálódott, ehhez 1906-ban szerezte meg a végzettséget. Orvosi tevékenysége emellett azonban igen széleskörű volt, például az I. világháború alatt Köpcsényben az általános orvosi teendőket is ellátta, valamint helyet biztosított a sebesült katonák ápolására is. A szegények orvosaként ismerték, mivel vagyona jelentős részét fordította ingyenes ellátásukra. A legrászorultabbakat nemcsak orvosi kezelésben részesítette, hanem a gyógyszereken túlmenően ruházatot, pénzt, lelki támaszt is nyújtott nekik, tudván, hogy nemcsak az adott problémát, hanem az egész embert kell gyógyítani. Rengetegen reméltek tőle segítséget betegségükre, naponta akár százan is felkeresték, életében összesen körülbelül harmincezer szemműtétet végzett el. Különleges orvosi eseteiről a szaklapokban számolt be, de tevékenységét éves jelentések formájában is dokumentálta.
Munkájában mély hite vezette, amelyet nemcsak otthoni imák, szentmisék keretében gyakorolt, de a műtétek előtt és alatt is imádkozott, 1916-ban pedig belépett a ferences harmadrendbe. 1924-ben jelent meg Nyisd fel szemeidet és láss! : kalauz az egész életre című hittankönyve. Mind családi életében, mind orvosi feladatainak, mind hitének gyakorlásában társra talált feleségében, Coreth Mária Terézia grófnőben.
Boldoggá avatását már halála után 15 évvel elindították, amely azonban a történelem viharaiban hosszú időre elakadt. II. János Pál pápa 2003. március 3-án avatta boldoggá, ezekkel a szavakkal: „…sose helyezte a földi gazdagságot a valódi, mennyei gazdagság elé…”
A Jeles napok szerkesztősége
Illyés Gyula: Ebéd a kastélyban
(részlet)
– Megvalljam, mit hiányoltam még nagyon a magyar főúri osztályban? Hogy rokonszenves eszelősei, imádandó különcei nem voltak. Afféle Miskin hercegek. Akikkel a külföldi irodalom tele van.
– Én tudok egyről. Még az arisztokraták is bolondnak tartották. Egy Batthyány-Strattmannról.
– Mit csinált?
– Annak a hobbyja a szem volt. Szemésznek tanult ki. Még egyetemet is végzett.
– Mi ebben a bolondság?
– A kastélyban igazi műtőt rendezett be.
– Bolondságot ebben sem látok.
– Rendelt is, ingyen persze; előbb csak a cselédeinek. Aztán, aki csak jött. Sőt, még ő járta a betegeit.
– Ez maga a színjózanság.
– A Batthyányakat általában bogarasoknak tartották. Már a szép Lojzit is. Aki kivégeztette magát.
– Szintén a legjózanabbat akarta, az osztályának is. Különben én is tudok egy Batthyányról. Kropotkinnal volt barátságban, Tolsztojért rajongott. Azt Ervinnek hívták. Ugyancsak ledöfve, de hogy! Valami eszmei földközösséggé akarta átalakítani a birtokait. Együtt akart élni parasztsorban a parasztjaival.
