Keress

Tarik Demirkan: A kaukázusi álom akadálya
(részlet)

Április 24-én a világ számos országában, köztük Magyarországon is az örmény népirtás napjára emlékeztek. Az Oszmán Birodalom 1915. április 24-én kezdte el az örmények deportálását az általuk sűrűn lakott vidékekről és városokból, Délkelet-Anatólia és a Közel-Kelet felé. Az örmények szerint ez tudatos állami döntés volt, amellyel a Porta nemcsak szándékos etnikai tisztogatást hajtott végre, hanem azon túl végérvényesen el akarta törölni a föld színéről a birodalom határain belül élő örmény népet. Azzal, hogy elhagyni kényszerült a szülőföldjét, legalább félmillió örmény vesztette életét. A krónikák szerint a menetelőket mindenhol megtámadta a csőcselék, az éhezés, és betegségek tizedelték a kényszerútra indított örményeket. Nagyon kis részük érte el a közel-keleti célvárosokat. A halottak és veszteségek emléke máig él az örmény népi tudatban.

Az örmény holokauszt: A 20. század első szisztematikus genocídiumáról
(részlet)

Az örmény nép ellen elkövetett török népirtás volt a 20. század első módszeresen megtervezett genocídiuma, melyet egy konkrétan körülhatárolt etnikai és vallási csoport ellen követtek el. Ezért joggal tekinthetjük a náci holokauszt előfutárának, s noha a történelem során korábban is sok népcsoportot gyilkoltak meg módszeresen, de tudatosság, tervszerűség és kegyetlenség tekintetében az 1915-ös események túlléptek minden korábbin. A törökországi örmények kiirtására tett majdnem teljesen sikeres kísérlet egyben megmutatta a fundamentalista iszlám és a többi vallási-társadalmi rendszer közötti kibékíthetetlen ellentétet is, mely utóbb, a világi török állam megalakulásával, majdnem egy évszázadra, napjainkig feledésbe merült.

Lászlóffy Aladár: Örmény rekviem 
(részlet)

A zsoltár szavaival mondom: "Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok..."

Ó, hogyha Egervár, Masszada vagy Muszadag védőinek lett volna egy kalasnyikovja! Ezt a kort annyi mindenért, a szívfacsarásért főleg, nevezem keserű szófacsarással KALASNYIKOR-nak. Túl nagy szerepe volt és van szellemi és fizikai létünk szép hosszú képregényében a handzsárnak, a vasmaroknak, a húzd­meg­ereszdmegnek, a fellélegzésnek és a keserű csalódásnak ahhoz, hogy megbocsátók lehessünk. Nem tanácsos kenyérrel dobni vissza, de aki kézigránáttal dob vissza, az maga sem különbözik már – sérelmek ide, sérelmek oda – a megvádolható agresszív féltől. De a másik arcomat sincsen kedvem odatartani, mert szépen, okosan, türelmesen végigolvastam, elolvastam a kódexlapok másik oldalát is. Úgy tűnik, éppen a VAE VICTIS-nek, a JAJ A LEGYŐZÖTTEK korának végét jelzik ezek a számvetések mindenütt, mindenkivel! Éppen ez mutatja, hogy volt, hogy van kiút. Mi, ma élők, túlélők, de magyarként, lengyelként, írként, lettként ébredők – egy kiút eredményei és bizonyítékai vagyunk. Mivel eleve és mindig a határon, emberi létünk annyi száz határán történik meg, a másság nevében, a tragédia.

Az örmények elleni irtóhadjáratot három lépcsőben követték el, és a nemzetközi mosodában nehezen kivehető vérnyomok ellen nemigen lesz valaha is egyszerű folttisztítót találni, akár Európa későbbi nagylelkűségében sem. A holocaust kifejezést is először a genocídium első fázisa kapcsán használták 1894-ben. Súlyosbító körülmény, hogy éppen a későbbi áldozatokat, a kurdokat használták gyilkolóeszköz gyanánt. A kurdok politikai okokból történő kiirtása Törökországban máig tart. Ami 1915. április 24-hez kapcsolódik, és bizonytalan, de milliós nagyságrendű számokról regél, azért egy még belátni, megvallani, megbeszélni sem akaró mai állam nem olvadhat bele a közbejött gyilkosok sűrűjébe, miközben mindenkinek, szamurájnak, komitácsinak, nácinak, nyilasnak, bolseviknak kötelező kanosszát járni.