A RABSZOLGASÁG FELSZÁMOLÁSÁNAK VILÁGNAPJÁt december 2-án tartják, emlékezve arra az 1949-es ENSZ-határozatra, mely az emberkereskedelem és mások kizsákmányolása ellen született.
A Jeles napok szerkesztősége
Szabó Lőrinc: A rabszolga
(részlet)
Túrtam és átkoztam a Földet
s egy Óriás lépett elém.
– Ki vagy? – mint vas, kongott a hangja. –
– Rabszolga, – válaszoltam én.
– Kinek a szolgája? – A Földé! –
mondtam vad gyűlölettel. Ő
erre fölvett a tenyerébe
és: – Ne félj, – súgta, – a jövő
majd megszabadít zsarnokodtól,
csak őrizd jól a titkomat:
népem, a Vas-Nép, lázadásra
készülődik a föld alatt! –
Weöres Sándor: Variazioni
(részlet)
(Néger rabszolgák éneke)
Dölyfös címer-pajzsok zászlók
amit tudunk nem tudjátok:
Emberek az alkony-égen
ruhátok selyem, arcotok márvány
uralkodva vitorláztok zöld csatornán,
azt hiszitek, az ördöggel
megalkusztok a föld zsírján --
amit tudunk nem tudjátok:
korlát mögött állunk
lenyírták szakállunk
tovarepülnénk de nincsen szárnyunk
elragadták mindenünket
de ránk verték bűneinket.
Weöres Sándor: Kuli
(részlet)
Kuli bot vág.
Kuli megy
megy
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Kuli húz riksa.
Kuli húz autó.
Kuli húz sárkányszekér.
csak guri-guri
Mészöly Miklós: Huszonhárom év
(részlet)
Nincs ugyan már „természetes” vagy „szent” joggal hitelesített rabszolgaság, jobbágyság, megalázó hierarchikus megkülönböztetés: az általában vallott és vállalt eszményeink sokkal magasabb rendűek. De a hasonló sors modern változatai mégis kísértenek: akár egyfajta civilizációs fejlődés, akár bizonyos elmélet vagy csupán elméletalkalmazási módszer következményeként. És éppen ez a drámai: a kiélezett ellentmondás. Amíg jog védett képtelenségeket és igazságtalanságokat (Luther, Melanchton, Erasmus kora is idetartozik – akiket említesz) – addig az ellentmondás sem lehetett annyira nyilvánvaló. Helyesebben: intellektuálisan sem fogalmazódhatott meg annyira, mint ma. Lázadások fellángoltak ugyan – nem is kevés –, de az események mégis belesimultak a dolgok jogvédte, sorsszerű rendjébe. Annál is inkább, mert a jog tabu, könnyen mitizálódik, s még az is megbűvölődik tőle, akit sújt… Korunk szenvedéllyel tépte és tépi fel a dolgok ilyen fajta rendjét, elsősorban az eszmék síkján. Csupán adekvát eszközöket és megvalósító képességet nem tud többnyire melléje rendelni. Ha a múltban jog szerint is kevesebbre volt lehetősége a nép nagy részének, ma sokkal többhöz van joga – de nem minden esetben lehetősége is. S ez nem veszélytelen állapot: mert a jog tabu, könnyen mitizálódik, s még az is megszédül tőle, akit illet…
Hubay Miklós: Varietas delectat
(részlet)
A hetilap borítékja címlapján egy négy-öt éves kislány, fején nyersvászonból kötözött koszorú, azon hat terméskő. Két karján vállig visszahull a vörös köntös ujja, s kezei karcsú virágszálként nyúlnak fel a terméskövekhez, rájuk tapadnak, mint az inda, hogy megtartsák őket a fején. A súly, amit visel, látnivalóan több a gyermek testesúlyánál.
A lap borítója hátsó oldalán klasszikus szépségű fotómodell, átlátszó fekete hálóingben magához szorít egy hatalmas PARFUM N°5 CHANEL PARIS feliratú négyszögletes üveget, csiszolt üvegdugóval. Ő a fején gyönyörű barna hajzuhatagot és két hatalmas igazgyöngyöt visel. A gyöngyöket a fülében.
A két női kép: két véglet. Egy rabszolga-társadalom (maradvány? vagy csak most kezdődik igazán?) és egy fogyasztói társadalom. Egymással szemben, ugyanegy borítékpapíron. Ugyanegy valóság színe-visszája.
A lapból megtudjuk, hogy a fején terméskövet hordó kiskorú leányka, miként több millió lánypajtása, nemcsak rabszolga, hanem prostituált is. Feltehető, hogy pandanja: a fotómodell is az. A maga módján.
Bálint György: Spanyolországban jártam
(részlet)
Savonában és Imperiában lépten-nyomon felhangzik az utóbbi évek legnépszerűbb olasz dala, mely Postumia óta üldöz, a Faccetta Nera.
Faccetta nera,
Bell' abissina,
ti porterem' a Roma, liberata!
Felnőttek és gyerekek, lányok és fiúk dúdolják, hümmögik, fütyülik, zengik, harsogják mindenütt a fekete pofácska”, a szép abesszin lány fülbemászó dalát, a mesebeli fekete csipkerózsáét, akit majd felszabadítanak, és Rómába hoznak. Elképzelem az igazi Faccetta nerát, ezt a félmeztelen, lomha és mégis könnyed járású néger nőt, aki ijedt és bánatos-szép állatarcával szűkölve néz a kézigránátos felszabadítók felé. Rómába nem viszik, az bizonyos, ott nincs rá szükség. Ott marad, ahol eddig élt, ott élvezi majd a szabadságot. Eddig rabszolganő volt – most majd szabad bérmunkásnő lesz. Talán, ha szerencséje van, egy-két év múlva megismerkedik a bedóval. Mire megöregszik, már teljesen olyan szabad és olyan rokkant lesz, mint egy negyvenéves európai proletárasszony.
