A RABSZOLGAKERESKEDELEMRŐL ÉS ANNAK ELTÖRLÉSÉRŐL VALÓ MEGEMLÉKEZÉS NEMZETKÖZI NAPJÁval kíván az UNESCO mindenkit emlékeztetni az elfelejtett vagy alig ismert küzdelemre, amelyet a rabszolgák folytattak szabadságukért. 1791-ben augusztus 22-éről 23-ára virradó éjszaka felkelés tört ki Santo Domingoban, amely elindította azt a folyamatot, amely a rabszolgakereskedelem eltörléséhez vezetett.
A Jeles napok szerkesztősége
Weöres Sándor: Variazioni
(részlet)
(Néger rabszolgák éneke)
Dölyfös címer-pajzsok zászlók
amit tudunk nem tudjátok:
Emberek az alkony-égen
ruhátok selyem, arcotok márvány
uralkodva vitorláztok zöld csatornán,
azt hiszitek, az ördöggel
megalkusztok a föld zsírján --
amit tudunk nem tudjátok:
korlát mögött állunk
lenyírták szakállunk
tovarepülnénk de nincsen szárnyunk
elragadták mindenünket
de ránk verték bűneinket.
Weöres Sándor: Kuli
(részlet)
Kuli bot vág.
Kuli megy
megy
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Kuli húz riksa.
Kuli húz autó.
Kuli húz sárkányszekér.
csak guri-guri
Szabó Lőrinc: A rabszolga
(részlet)
Túrtam és átkoztam a Földet
s egy Óriás lépett elém.
– Ki vagy? – mint vas, kongott a hangja. –
– Rabszolga, – válaszoltam én.
– Kinek a szolgája? – A Földé! –
mondtam vad gyűlölettel. Ő
erre fölvett a tenyerébe
és: – Ne félj, – súgta, – a jövő
majd megszabadít zsarnokodtól,
csak őrizd jól a titkomat:
népem, a Vas-Nép, lázadásra
készülődik a föld alatt! –
Hubay Miklós: Császárkor
(részlet)
A görög rabszolga Athénből magával hozta az ízlést, ismerte a klasszikusokat, az alkotás titkát és szabályait, esetleg maga is filozófus volt vagy költő, vagy szárnyaló szavú rétor. De bármikor eladhatták őt, favágásra foghatták, ágyba cipelhették, megölhették.
Egyetlen sansza volt a kényelmes életre s az illúzióra, hogy valamit átplántálhat magából, a kultúrájából, az ízléséből – ha nevelői állást kapott egy nagyúri háznál. Szerencséje volt, ha a kölyök kezes volt, figyelmes, tanulékony, nyílt eszű, és nem botoztatta meg minduntalan a mesterét. Ha nem volt szerencséje, kifogott valami nyakas, hiú, sötétfejű császári fattyút, s hiába adta bele a lelkét, nem jutott a tanítványával semmire, de semmire. A tanítványát, minden filozófiai és poétikai lecke ellenére, csak az érdekelte továbbra is, hogy ki kit öl meg a családban. Ha a pedagógusnak félig volt szerencséje, sikerült a tanítványban felébresztenie a művészi becsvágyat. Ilyenkor ő lehetett a tanítványának a négere. Írhatta a versikéket, amelyekkel a tanítvány brillírozott, a darabokat, amelyekért a tanítvány besöpörte az állami díjakat és a tantièmet, s írhatta a beszédeket, amelyek válságos helyzetben megmentették a hazát. A rabszolga ambíciója csak az volt, hogy a tanítványa lehetőleg ne írja át a verseit, ne rondítson bele a drámákba, és feltételes mód helyett ne használjon felszólító módot, amikor a szenátusban recitálja a betanult szónoklatot.
Az effajta négerkedő rabszolga élete a legkevésbé sem volt biztonságos. A tanítványa előbb-utóbb meggyűlölte, s mihelyt úgy érezte, hogy már maga is tud verset írni, megüzente a mesterének, hogy most már felvághatja az ereit.
