Az Országgyűlés 2014. december 16-i ülésnapján elfogadott, majd a rákövetkező napon határozatába foglalt döntésével A MAGYAR ZÁSZLÓ ÉS CÍMER NAPJÁVÁ minősítette március 16-át. Azért éppen erre a napra esett a választás, mert március 16-án fogadták el az 1848-as XXI. törvénycikket, amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti zászló, illetve az országcímer használatát. „A magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége” – ez áll a határozati javaslat indoklásában.
2018. óta rendezik meg az 56 Lángja Alapítvány által szervezett felvonulást, ahol egy 1848 méter hosszú zászlót visz végig 1848 résztvevő a budapesti Andrássy úton, egészen a Hősök teréig.
A Jeles napok szerkesztősége