Keress

Eötvös Loránd: Az egyetem feladatáról
(részlet)

Nincs mit soká gondolkodni e nagy baj orvoslásának módján. Növelni, talán meg kell kétszerezni egyetemünkben a tanári állások számát.

Nem új tanszékek rendszeresítését értem én ez alatt; nem is mindig csak rendszeresített tanszékekhez keressük a tudóst, hanem inkább az érdemes, a tudós kedvéért állítsuk fel a tanszéket. Ha Magyarországnak például tíz kiváló romanistája vagy tíz kiváló fizikusa van vagy lesz, s ez bizony nem sok, akkor gondoskodnunk kell, hogy ez a tíz romanista vagy tíz fizikus ne csak megélhessen, de olyan körülmények között élhessen, melyek zavartalan tudományos foglalkozását és tanítását lehetővé teszik.

A tudós hazája széles e világ, szoktuk mondani; de ne feledjük soha, hogy Magyarország is ehhez a világhoz tartozik. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy most már van két egyetemünk, van műegyetemünk, van akadémiánk, tehát már eleget tettünk a tudomány meghonosítására. Ha azt akarjuk, hogy a tudomány itt ne csak tartózkodási helyet, hanem igazi otthont találjon, melyben ereje szabadon fejlődve és erősödve a nemzet erejével szétválaszthatatlanul összeforrjon, akkor még nagy, az eddigieket felülmúló áldozatokat kell hoznunk.

Babits Mihály: Bolyai
(részlet)

Új törvényekkel, túl a szűk egen,
új végtelent nyitottam én eszemnek;
király gyanánt, túl minden képzeten

kirabolván kincsét a képtelennek
neveltek, mint Istennel osztozó,
vén Euklides, rab törvényhozó.

Lászlóffy Aladár: Bolyai

Kár, hogy nincs happy end: azok
számára, akik benne voltak a
világban, esetleg sosem világlott
ki, hogy melyik téved!

S a teremtő miért is kell hogy
elnyerje makacssága jutalmát!

Bessenyei György: Estveli gondolat
(részlet)

   A tudomány ekként rajzolja világát,
Törvényül adván ki az embernek magát.
Mindent harcnak csinál e nagy természetbe,
Mérget, veszedelmet teszen az életbe,
Minerva egyedül nyújtja segedelmét,
Örök boldogságra formálván kegyelmét.

Csokonai Vitéz Mihály: Dr. Főldiről egy töredék
(részlet)

    Ekkor gyenge babért fűzvén gondlepte fejére,
Felveszi őt Linné, és minden főldi teremtést
Feljűlről neki megmutogat, valamit csak az égnek,
Főldnek, tengernek tág gyomra magába befoglal.
Egy nagy öregbítő csövet adván nékie, így szól:
„Látod-e, mely kicsiny itt a főld, félrésze vizekkel
Béfoglalva setét zőldes, félrésze világos,
S mint félérésű citrom hintálva tulajdon
Terhe nyomásától, lóg a nagy semminek ágán.
Mennyi piciny férgek mászkálnak rajta, balénák,
Hány bogarak járják túlnan? mind bérci vadökrök,
Mind elefántok azok; kik közt a büszke halandók,
Mint a hangyafiak, hitvány munkába nyüzsögnek.

Somlyó György: Bolyai
(részlet)

Itt vetni ki, a magyar végeken,
az agy merész hálóját le a mélybe,
a tajtékozó terek tengerébe –
micsoda reménytelen Tentamen!

S érezni végig az idegeken,
ahogy a háló rezzenő szemébe
akadnak rángva a sok ezredéve
kisikló szörny-törvények, kezesen!

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban
(részlet)

   Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Vörösmarty Mihály: A GUTTENBERG-Albumba
(részlet)

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
   És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!”
   S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
   Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

Verseghy Ferenc: A' szerelmes Tudós
(részlet)

Fussatok óh lyánkák minden czéhbéli Tudóstúl.
A' csupa képzésnek lévén tudománnyok üdőtlen
gyermeke, csak fejeket melegítheti. Szíveik érczek.

Arany János: A tudós macskája
(részlet)

Nagy lett volna a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna, ha kevés volt
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről
– S hajna!
Akkor esett ez a bolond
História rajta.

Juhász Ferenc: Képzelet, tudomány, költészet
(részlet)

Az ember már mítoszaiban, őskönyveiben és meséiben, látomásaiban és szerelmes-sóhajaiban is elképzelte a Mindenséget és a Mindenség-és-Emberjövőt, de a természettudomány dacos föllobbanásával, a technika áradó lehetőségeivel, az új és új fölfedezések gyönyörű izgalmával, és a költői képzelet legszebb hatalmával utólérhetetlen vággyal és fékezhetetlen ámúlattal keresi a lét szerkezetét, hogy bátrabb legyen a megismeréssel, bátrabban vállalja halálát, keresi a világegyetem, e roppant dübörgés-koponyába zárt agyvelő értelmét, hogy szolgálni tudja teremtő és tevékeny gondolatait, keresi értelmes társait a táguló világanyag többmillió bolygóján: műszereivel és képzeletével. Hogy ne legyen ilyen egyedűl!