Ma 2024. október 9. szerda, Dénes napja van.
A magyar fürdőkultúra napja
október második szombatja

2010 óta október második szombatján ünnepeljük A magyar fürdőkultúra napját. A rendezvény eredeti célja a magyar fürdőkultúra értékeinek felvonultatása, a fürdők népszerűsítése, a kulturált fürdőlátogatás bemutatása, valamint az egyetemes és magyar fürdőkultúra megismertetése. Erre a napra a Magyar Fürdőszövetség külön kampányt szervez, melynek célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése. Kiemelt célja a kezdeményezésnek a hagyományok fenntartása, fiatal generációk ismereteinek bővítése, ugyanakkor az idősebb generációk részére is a figyelem felkeltése a hazai gyógyfürdők és az igénybe vehető gyógykezelések iránt.
A hazai fürdők forgalma a nyár végével jelentősen csökken, azonban a fürdők jelentős része egész évben üzemel, és biztosítja fedetten elérhető szolgáltatásaikat. Az egészséges életmód elmaradhatatlan eleme a mozgás, a testünk számára biztosított kikapcsolódás lehetősége. A hazai gyógy- és élményfürdőkben, uszodákban az év minden napján úszhatunk, a gyógyvíz által regenerálódhatunk, a különböző mozgásszervi, igerendszeri, nőgyógyászati, stb. betegségekre gyógymódot kaphatunk, valamint a víz által nyújtott élményt és tematikus medencéket, csúszdákat használva magunk és családunk részére adhatunk felejthetetlen, tartalmas élményeket.
A Magyar Fürdőszövetség a Magyar Fürdőkultúra Napját a későbbiekben szakmai nappá kívánja alakítani, eleget téve a fürdők részéről felmerült szakmai témájú igényeknek is.

A Jeles napok szerkesztősége

Kapcsolódó ünnepek