Az Üllői út és a Nagykörút sarkán eredetileg a Goldschwindt Ecet és Szeszgyár üzeme állt. Az üzemet a Nagykörút rendezésének keretében 1906-ban lebontották, az épületek helyére azonban sportpályák kerültek, megbontva ezzel a városképet. A telkek újraparcellázása és a Corvin Mozgóképszínház Részvénytársaság 1920. október 21-i megalakulása után Bauer Emil, Schulek Frigyes tanítványa kapott megbízást a moziépület megtervezésére, akinek a tervét a Főváros 1921-ben elfogadta. Kármán és Fazekas építőmesterek vezetésével az 1300 férőhelyes épület 1 év alatt elkészült. A megnyitóra Kosztolányi Dezső írta meg Szavak című költeményét.
A moziépület történetéhez tartozik, hogy a körülötte elhelyezkedő bérház 1927/28-ra készült csak el, és tette teljessé a környezet kialakítását. Az 1956-os forradalom dicsőséges helyszíneként a történelembe is bevonult épületegyüttes Üllői úti szárnyépületének sarokrésze annyira megrongálódott, hogy a helyén modern lakóépületet csatlakoztattak a háztömbhöz a 60-as években.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. (Hajós György) MTESZ)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Kosztolányi Dezső: Szavak
(részlet)
Aréna – üdvözöllek.
Nagy mozdulattal, mint a régi aktor,
aki a hódolattól
súrolja bókoló kezével lenn a földet –
úgy üdvözöllek.
Ezrek,
kiktől a székek rengenek
s pillér és vasgerenda reszket.
Te rengeteg.
Fő és szem és szív. Emberek.
Elétek tesszük szó helyett a tettünk,
mert nem henyéltünk sívó homokon
s a romokon
mi építettünk.
Kőből, velőből
és gondolatból, mely mindég előtör.
Bár ín szakad és kedv éle csorbul
s agyarog
a pusztulás is, hogy legyőzzön orvul.
Egy kéz mutat most. Fölfelé a porbúl,
magyarok.
A gyermek játszik, mint az ember
s az ember játszik, mint a gyermek,
szóval, virággal, fellegekkel.
Kockát emel és szörnyű terhet.
S a vak
végzettel szembeszállva összerak
játékból játékházat,
csodálva, hogy az ábránd, a csaló tett
egyszerre kőbe dermedt
és való lett.
Itt lenni nem lehet, csak látszani
és élni-halni nem, csak játszani.
Lakója nincs,
vendége van ezer
s a szíve mind
egyszerre ver.
Így áll a nagyvárosba, hol a bérház
üvölt s a kocsma lármáz.
A klinikák és temetők között
az égbenéző, ködbe-öltözött.
Babonás és csoda.
Tündéri palota,
mely sorsokat remekbe mintáz.
Az álmainknak várfoka: a színház.
Tömeg, te óriás,
munkától és könnyektől glóriás,
melynek kiáltás örvénylik a torkán
s a tapsa olyan orkán,
mely a fülünkbe mennydörög sokáig.
S ha hömpölyögnek habzó hahotáid,
kacagsz, akár csak egy vidám,
egészséges titán:
fogadd el ezt, hidd meg, titáni játék
és játszadozhat véle a titán-nép.
De, félelmes, ne rémíts, mert mi félünk,
igazságos, igazságot ne ossz,
mert ki játékban igaz, az gonosz
s mi a kegyedből élünk.
Ezerfejű, ints az ezer fejeddel,
ezerszemű, nézd ezt és íme vedd el.
Ezerszivű, add az ezer szived –
s e ház legyen tied.
1922
Heltai Jenő: Mozi
Vászon. Homály. Rikoltó hirdetések.
Muzsika. Híradó. A film pereg.
Lóverseny. Autók. Pisze flapperek.
Gengszter. Detektív. A lyoni érsek.
New-yorki árvaház, ezer gyerek.
Az angol flotta. Chaplin: bölcs csavargó.
Mélyhangú, álomszőke Greta Garbo.
Hold. Víz ezüstje. Hervadó berek.
Micky egér. És hűvös mese-szőnyeg,
Mely úttalan útján a levegőnek
Bagdad fölé röpíti utasát.
Könny. Kacagás. Mint happy-end, a Végzet.
Egy centiméter igazi költészet
És háromezer méter butaság.
