Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal
együttműködésben készült.
WILCKENS HENRIK DÁVID (Wolfenbüttel, 1763. nov. 14. – Selmecbánya, 1832. máj.
25.), a magyarországi erdészeti felsőoktatás megteremtője, a híres selmeci
Akadémia egyik alapítója, Németországból került hazánkba. Igazi polihisztor
volt; orvosi és bányászati tanulmányai után a természettudományok számos ágával
foglalkozott: matematikával, kémiával, fizikával, földrajzzal,
tudománytörténettel. Először a németországi Walterschausenben tanított
erdészetet, majd 1808-ban Selmecen ennek a szakágazatnak a megalapítója lett. Ő
volt az erdészettudomány első professzora Magyarországon. Az oktatás céljaira
rügy-, lomb-, virág- és maggyűjteményt állított össze, majd növénykórtani
gyűjteményre is szert tett. Botanikus kertet és tanerdőt létesített.
Szakkönyveket vásárolt, tantervet és jegyzeteket készített. Német nyelven,
kéziratban maradt fenn ötkötetes műve, mely előadásainak anyagát tartalmazza.
Minden erdészettel kapcsolatos ismeretet tanított: tervrajzok, térképek
készítését, építészetet, jogismeretet.
Nem csak a hallgatók oktatásával törődött, hanem az erdőben és a fatelepeken
dolgozó munkásokkal is. Élet- és munkakörülményeik javítása érdekében eljárt a
felettes hatóságoknál és az intézkedések végrehajtását a helyszínen ellenőrizte.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet,
Magyar Életrajzi Lexikon, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988,
Csáky Károly: Híres selmecbányai tanárok)
Előadásai az akadémián átfogták az erdészeti tudományok egészét: az erdészeti tervrajzok és térképek, az építészeti rajzok készítésén át a jogismeretig és a bányaácsolásig szinte mindent tanított. 1809-től 1832-ig mintegy 232 erdészhallgatója volt, akik aztán „professzoruk útmutatása alapján meghatározói lettek a hazai erdőgazdaság fejlesztésének”. (...) A Szentháromság téri
Sembery házat, ahol Wilckens az oktatást megkezdte, emléktáblával jelölték meg. Szövege így hangzik: „V tejto budove sídlila prvá samostatná Katedra lesníckych náukov ustanovená v r. 1807 pri Banskej akadémii v Banskej Štiavnici, ktorú viedol prof. dr. Henrik D. Wilckens.” (Ebben az épületben székelt az erdészeti tudományok első tanszéke, melyet 1807-ben alapítottak a
Selmecbányai Bányászati Akadémia mellett, s melyet prof. dr. Henrik D. Wilckens vezetett.)
...
Oroszi Sándor kiemeli a tudós tanár egyéb érdemeit is. Azt például, hogy nemcsak a hallgatókkal, hanem az erdőben, fűrésztelepeken dolgozó munkásokkal is sokat törődött. „Többször járt el a felettes hatóságoknál az erdei munkások élet- és munkakörülményei javításának ügyében. (Még nagybetegen is kijárt a közeli erdőkbe, hogy intézkedései végrehajtását a helyszínen ellenőrizze.)”
Király Pál: Erdészettudomány. A 18. századi gyökerek
A német tudomány hatása
Wilckens származását azért is szükséges megemlíteni, mert jellemzi azt a fontos tényt, hogy a magyar erdészettudomány művelése a német erdészettudomány eredményire alapozva vette kezdetét. Mivel magyar erdészeti szakirodalom (könyv- és szakfolyóirat-kiadás) abban az időben egyáltalán nem létezett, a kor elméletileg is igényesebb erdészei az országba gyéren beszivárgó német
szakkönyveket, az erdész-klasszikusok: H. Cotta, W. L. Pfeil, J. Ch. Hundeshagen, G. L. Hartig műveit tanulmányozhatták.
Wilckens professzor munkássága mérföldkő a magyar erdészettudomány történetében. Az Erdészeti Tanintézet munkájának megszervezése, tananyagának kidolgozása során egyben feltárta e tudományág belső összefüggéseit. Fennmaradt ötkötetes, Forstkunde (Erdőismeret) című jegyzete is a tudományág első legnagyobb magyarországi összefoglalása. (Bár csak az ún. alsó fokú erdészettanra
terjed ki és tudományrendszertani felosztásán erősen érződik a német erdészettudomány már említett hatása.) Szorgalmazta a tanintézet ellátását szakkönyvtárral, szertári felszereléssel, tanüzemekkel, erdészeti botanikuskert, tanulmányi erdő és csemetekert létesítését.
A professzor kezdeményezéseiből már kicsillan az arra irányuló törekvés, hogy az erdészettudomány ne szorítkozzék csupán a gyakorlati tapasztalatok összegyűjtésére, hanem leíróból kísérletező tudománnyá váljék.