A csillaghit az egyes állatövi jegyek és csillagászati hónapok uraivá az ismert planétákat tette. A hellenisztikus világban azonban olyan istenek is uralomhoz jutottak az állatövi jegyek felett, akiknek planetáris vonatkozásaik meglehetősen homályosak, noha „égi hatalmak” voltak, hisz az Olümposz volt a székhelyük. Az olümposziak éppen tizenketten voltak, mindegyikőjükre jutott egy-egy csillagászati hónap, állatövi jegy. A „levegős” Vízöntő úrnője, az istennők feje, Héra (latinul Iuno) lett, Zeusz (Jupiter vagy Iuppiter) légies nővére és felesége.

Hérát egyik melléknevén „tehénszeműnek” mondták, madara a páva, fája pedig a Heszperiszek kertjében álló aranyalmafa volt. Héra tehénistennő előképe talán az egyiptomi Háthor volt, az „Ég tehene”, aki tőgyéből táplálja a Napot és többi csillaggyermekét (l. Nut). Ilyen kép Héráról is fönnmaradt. Tejével ő tette halhatatlanná a napisteni Héraklészt, s a rege szerint a Tejút akkor keletkezett, amikor a nagy erejű gyermek szorítása nyomán kebléből az égre fröccsent a tej. A Heszperiszek aranyalmafája szintén a Tejutat jelképezte. A páva is égjelkép volt. Eredetileg Argosznak („Ragyogónak”) hívták, s Héra ezerszemű óriás testőre volt, Zeusz változtatta pávává halála után. A mitológiai magyarázat szerint szemei azóta is a hímpáva faroklegyezőjét díszítik. Ha tudjuk, hogy a „szem” csillagot is jelentett, belátjuk azt is, hogy a kiterjesztett pávafarok a csillagos égboltot jelképezte.

A görög csillagképek között is van egy Cethal (latinul Cetus), amely részben a Vízöntő alatt lubickol az ég tengerében. (Jegyezzük meg: a perzsa és hindu csillagképnevek alig térnek el a görög-rómaitól.) A Varuna név annyit tesz: a „Kötés Ura”, amibe a szelek fölötti hatalom éppúgy beleértendő, mint az eskütétel, és minden más szimbolikus égi kötés. (A közép-amerikai kultúrákban az égitestek pályáit a világot összetartó köteléknek, a naptári csomópontokat kötélcsomóknak képzelték.) Ő volt a Nap tizenegyedik megjelenési formája, azaz a Vízöntőé, mely a Nap tizenegyedik állomása a hagyományosan Kossal kezdődő Állatövön.

A germánok más néven tisztelték (Odin, Woden), de szerepköre nem változott, már ami a holtak, a szelek és a tél feletti uralmat illeti. Rómában, az ősi capitoliumi istentriász egyik tagja, Quirinus agráristen azonosítható vele. Az ő ünnepe, a Quirinalia a Vízöntő uralma alá, február közepére esett, és Stultorum Festa, „Bolondok Ünnepe” nevén is emlegették.

Az indoeurópai istenség tisztelete – úgy tűnik – egybefonódott az Európa-szerte őshonos medvekultusszal. A téli álmot alvó medve indogermán nevei (latin ursus, francia ours, angol bear, svéd björn stb.) rokon hangzásúak az Uránosz/Varuna istennévvel. A medvekultusz különböző formái az időszak ünnepeiben, a farsangi szokásokban és hiedelmekben a közelmúltig fennmaradtak. Mindez kézenfekvővé tette, hogy az asztrológusok az Uranusról elnevezett bolygót a Szaturnusz mellé, a Vízöntő „trónusára” ültessék.