„Vázsonyi Jenő, akit megemlítek, mivel a könyvben ő névvel csak egyszer, vagy kétszer szerepel, ami érthető, nem ez a könyv dolga, ő a Műegyetemet végezte el. Vasútmérnök lett, a baleset-elhárítás nemzetközi rangú szakembere, könyveit lefordították annak idején németre és olaszra a vasúti baleset-elhárításról, ez volt a szakterülete, pályáját a MÁV elnök vezérigazgatójaként fejezte be, ő is zsidó vallásúként, ami szintén elég jelentős és fontos karriert jelentett a magyar közigazgatásban. A háború idején közlekedési kormánybiztosként is dolgozott, és ha az első világháború történetét olvassák, arról szó sem lehetet, hogy nem működött problémamentesen a katonák ki-, vagy beszállítása. Az, hogy mások mit műveltek a csizmákkal, ruhaneműkel, egy más kérdés, de a Vázsonyi Jenő által irányított közlekedés tökéletesen működött, ami nagyon kemény munka volt, mert össze kellett hangolni az osztrákokkal, a németekkel, kivinni a frontra az anyagot, a sebesülteket evakuálni, nem részletezem. Miután nyugdíjba ment, 1919-ben ők is elmenekültek a Kommün elől. A vasutasok annyira szerették, hogy őrséget álltak. Azt mondták, nem fogják beengedni a vörös őrséget, összepakolhatnak mindent, egy szalonkocsiba tesszük magukat, és mi vasutasok kivisszük Bécsbe. Ez történt. Nem engedték be a határon a vörös őrséget az ő hűséges vasutasai. Értesítették erről a kommunista komisszár Landlert, aki erre áldását adta, mert emlékezett rá, hogyan védte Vázsonyi Vilmos, Jenő öccse a vasutassztrájkban a vasutasokat. A vasutassztrájk védelmének sikere Jenő bácsin múlott, mert Vázsonyi Jenőtől a legközelebbi információkat kapta meg, és tökéletesen értette a helyzetet. Vázsonyi Jenő doktori disszertációját a következő címmel írta, és ezzel be is fejezem: A mérnök munkásvédelmi hivatása.” (Vázsonyi Vilmos)