JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 19.Névnap:
    
 
Hónapok
 

Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése.

A keleti egyház ezen a napon Jézus megkeresztelkedését állította előtérbe a kánai menyegzővel együtt. Keleten nagy vízszentelést tartottak ezen a napon és kereszteltek. URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉről és a kánai menyegzőről csak a zsolozsmában emlékezik meg ezen a napon a nyugati egyház. Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő.

Biblia – Mt 3,13–17 – Jézus megkeresztelkedése
Szent István Társulati Biblia

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

id. Markó Károly: Krisztus megkeresztelése a Jordánban
(festmény)
Antonio Zanchi: Jézus megkeresztelése
(festmény)
Aba-Novák Vilmos: Krisztus megkeresztelése
(festmény)
Osztrák festő: Krisztus megkeresztelése
(festmény)

Bogdán István: Régi magyar mulatságok
(részlet)

A keresztség felvétele azután – Európa-szerte – nemcsak új hitet, új kultúrkörbe való bekapcsolódást jelentett, hanem új korszakot nyitott a névadásban is. A megkeresztelt ugyanis az apostolok, szentek, mártírok vagy bibliai személyek nevét kaphatta személynévül: ez lett a keresztneve.

E névanyag azonban viszonylag szűkös lévén, sok lett az azonos nevű, és ezek számát növelte még a kedveltebb nevek gyakori használata és – amire Arany utalt – a szülők, ősök nevének átvétele is. Így alakult ki a szükségessége annak, hogy ki-ki még egy nevet is kapjon megkülönböztetésül: egy jelzőt. És mivel a finnugor nyelvben a jelző megelőzi a jelzett szót, ez a megkülönböztető jelző a magyarban a keresztnév elé került, és lett belőle vezetéknév, a mai családnév. – Akkoriban még ragadványnév volt. Az uraknál többnyire a birtok után alakult – pl. Csák-iak, Gara-iak –, az alsóbbrendűeknél lehetett az apa után vagy foglalkozás szerint, de akár származási hely vagy nemzetiség szerint is. Egy falun belül így különböztették meg pl. a Gál fia Miklóst a szabó Miklóstól, a somlói Miklóstól és a kun Miklóstól. Ezek a jelzők aztán öröklődtek.

Reményik Sándor: Kereszteletlenül
(részlet)
A gyermeket most megkeresztelik
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében –
Fejére víz csorog,
Piciny vállára galamb települ –
A költemény
Repül
Tovább
Hollószárnyon, kereszteletlenül.
Vajda János: Krisztus és korunk
(részlet)
– S te őskor erkölcs-óriása,
Szent és imádott elvrokon,
Eszméd ohajtott birodalma
Fölépülend e romokon.
S a bűnök áldozat-vérében
Megkeresztelkedett világ
Üdvözülten rivalja: éljen
A testvérség, köztársaság!

Tamási Áron: Ragyog egy csillag
(részlet)

Órák múltak el ilyen nagy zordságban, de lámpagyújtás után mégis megereszkedett valamicskét a belső időjárás. A beszéd is megindult, ha lassan is. Anyám folytonosan azt hajtogatta, hogy meg kéne engem keresztelni, nehogy pogányul érjen a halál, ha már az Isten olyan irgalmatlan lesz. Az öreg is keresztelőpárti volt, de apám azt mondotta, hogy keresztelés nincs, csak Jégtörő Mátyás napján. Az is itt van öt nap múlva, s ha az Isten addig sem akar várni, akkor jó lesz neki egy pogány is.

Az Isten azonban várt öt napig, s egy-egy kicsit én is segítettem neki, mert naponta legalább egyszer annyira leküzdöttem a bánatomat, hogy kellő mértékben szopni tudtam.

Csütörtökre esett az ötödik nap, s akkor reggel engemet megkereszteltek Mátyásnak. Ahogy mondani szokás, az eredeti bűntől megtisztultam, és beléptem az Anyaszentegyházba, de a mély bánatomon és a nagy reménytelenségemen javulást nem tapasztaltam. Ez nemcsak engemet lepett meg, hanem a szüleimnek is csalódást okozott, mert abban bizakodtak, hogy a szenteltvíz elviszi belőlem a bajt, és az Isten kegyelme arcomra hinti a vidámságot.

Illés Endre: Egy jégtörő szellem
(részlet)
Vitéz lélek

Hadd emlékeztessem a nézőt Tamási egyik regényének, a Ragyog egy csillag-nak keresztelői jelenetére.

Az apa kiadja a parancsot, hogy forraljanak húsz liter bort, vessenek belé szegfűszeget és borsot, jó sokat. Majd egy kis kádba tölteti a bort, jeget hozat be, a nagy és vastag táblákat a gőzölgő kádba ereszti. Utána a háromhetes kisfiút.

– Fürödjél!

Az örömtől, a bor tüzétől, a bors erejétől a kisfiú úgy megszilajodik, hogy kigyúlva, kacagva, két öklével ütni kezdi a recsegve pozdorjázó jégtáblákat, s a bor sugarakban szökken a magasba. Később, amikor már cigány és vendég, szegény városiak és tisztelgő falusiak vastag gyűrűt vonnak a kád köré, isszák a bort, és fújják azt a parazsat, amelytől a világ talán meggyullad, az apa úgy rendelkezik: öntsék a bort, melyben a kisfiú megfürdött, öntsék mind a folyóba, hadd vigye szét a jégtörő üzenetet, a bátor hírt mindenfelé, ki a világba, a nagy tengerekbe.

Esterházy Péter: Az ünnepről
(részlet)

Az ünnep az komoly, ami természetesen nem kedvtelenség. Komoly és reménykedő emlékezés és terv. Elhatározás. – Egy keresztelő például nemcsak alkalom rég nem látott atyafiak találkozására – jó, hogy ez is –, hanem a kisgyerek által szembesülés is, esély arra, hogy mintegy a gyereket követve, tőle tanulva, ha nem kezdjük is újra az életünket, mert ilyen jó helyzetben azért sose vagyunk, de megújulhatunk, amihez épp az ünnep adhatná az indító erőt.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal