| ||||||||||||||
Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése.
A keleti egyház ezen a napon Jézus megkeresztelkedését állította előtérbe a kánai menyegzővel együtt. Keleten nagy vízszentelést tartottak ezen a napon és kereszteltek. URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉről és a kánai menyegzőről csak a zsolozsmában emlékezik meg ezen a napon a nyugati egyház. Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő.
|
Biblia – Mt 3,13–17 – Jézus megkeresztelkedése
|
Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
|
|
|
Bogdán István: Régi magyar mulatságok
|
A keresztség felvétele azután – Európa-szerte – nemcsak új hitet, új kultúrkörbe való bekapcsolódást jelentett, hanem új korszakot nyitott a névadásban is. A megkeresztelt ugyanis az apostolok, szentek, mártírok vagy bibliai személyek nevét kaphatta személynévül: ez lett a keresztneve.
E névanyag azonban viszonylag szűkös lévén, sok lett az azonos nevű, és ezek számát növelte még a kedveltebb nevek gyakori használata és – amire Arany utalt – a szülők, ősök nevének átvétele is. Így alakult ki a szükségessége annak, hogy ki-ki még egy nevet is kapjon megkülönböztetésül: egy jelzőt. És mivel a finnugor nyelvben a jelző megelőzi a jelzett szót, ez a megkülönböztető jelző a magyarban a keresztnév elé került, és lett belőle vezetéknév, a mai családnév. – Akkoriban még ragadványnév volt. Az uraknál többnyire a birtok után alakult – pl. Csák-iak, Gara-iak –, az alsóbbrendűeknél lehetett az apa után vagy foglalkozás szerint, de akár származási hely vagy nemzetiség szerint is. Egy falun belül így különböztették meg pl. a Gál fia Miklóst a szabó Miklóstól, a somlói Miklóstól és a kun Miklóstól. Ezek a jelzők aztán öröklődtek.
|
|
|
Tamási Áron: Ragyog egy csillag
|
Órák múltak el ilyen nagy zordságban, de lámpagyújtás után mégis megereszkedett valamicskét a belső időjárás. A beszéd is megindult, ha lassan is. Anyám folytonosan azt hajtogatta, hogy meg kéne engem keresztelni, nehogy pogányul érjen a halál, ha már az Isten olyan irgalmatlan lesz. Az öreg is keresztelőpárti volt, de apám azt mondotta, hogy keresztelés nincs, csak Jégtörő Mátyás napján. Az is itt van öt nap múlva, s ha az Isten addig sem akar várni, akkor jó lesz neki egy pogány is.
Az Isten azonban várt öt napig, s egy-egy kicsit én is segítettem neki, mert naponta legalább egyszer annyira leküzdöttem a bánatomat, hogy kellő mértékben szopni tudtam.
Csütörtökre esett az ötödik nap, s akkor reggel engemet megkereszteltek Mátyásnak. Ahogy mondani szokás, az eredeti bűntől megtisztultam, és beléptem az Anyaszentegyházba, de a mély bánatomon és a nagy reménytelenségemen javulást nem tapasztaltam. Ez nemcsak engemet lepett meg, hanem a szüleimnek is csalódást okozott, mert abban bizakodtak, hogy a szenteltvíz elviszi belőlem a bajt, és az Isten kegyelme arcomra hinti a vidámságot.
|
Illés Endre: Egy jégtörő szellem
|
Hadd emlékeztessem a nézőt Tamási egyik regényének, a Ragyog egy csillag-nak keresztelői jelenetére.
Az apa kiadja a parancsot, hogy forraljanak húsz liter bort, vessenek belé szegfűszeget és borsot, jó sokat. Majd egy kis kádba tölteti a bort, jeget hozat be, a nagy és vastag táblákat a gőzölgő kádba ereszti. Utána a háromhetes kisfiút.
– Fürödjél!
Az örömtől, a bor tüzétől, a bors erejétől a kisfiú úgy megszilajodik, hogy kigyúlva, kacagva, két öklével ütni kezdi a recsegve pozdorjázó jégtáblákat, s a bor sugarakban szökken a magasba. Később, amikor már cigány és vendég, szegény városiak és tisztelgő falusiak vastag gyűrűt vonnak a kád köré, isszák a bort, és fújják azt a parazsat, amelytől a világ talán meggyullad, az apa úgy rendelkezik: öntsék a bort, melyben a kisfiú megfürdött, öntsék mind a folyóba, hadd vigye szét a jégtörő üzenetet, a bátor hírt mindenfelé, ki a világba, a nagy tengerekbe.
|
Esterházy Péter: Az ünnepről
|
Az ünnep az komoly, ami természetesen nem kedvtelenség. Komoly és reménykedő emlékezés és terv. Elhatározás. – Egy keresztelő például nemcsak alkalom rég nem látott atyafiak találkozására – jó, hogy ez is –, hanem a kisgyerek által szembesülés is, esély arra, hogy mintegy a gyereket követve, tőle tanulva, ha nem kezdjük is újra az életünket, mert ilyen jó helyzetben azért sose vagyunk, de megújulhatunk, amihez épp az ünnep adhatná az indító erőt.
| Neumann Kht. | Color Plus Multimedia | Ismertető | Impresszum | © Copyright | Főoldal |