A római naptár kialakításakor, még a Hold járásához akarván igazodni, valószínűleg azért helyezték a decembert követő hónapot Ianus isten oltalma alá, hogy a téli napfordulót kővető újhold napján kezdhessék meg az új évet. Amikor pedig ez a naptár teljesen elszakadt a Hold járásától, egy, a hagyományoshoz közeli időponton rögzítődött az évkezdet – történetesen 8 nappal a téli napforduló után. A ciklikus luniszoláris évek egy hónapot is könnyűszerrel kitevő ingadozásai pedig azt eredményezték, hogy az év kezdete a ciklus adottságai szerint hol megelőzte, hol követte valamelyik napfordulót vagy napéjegyenlőséget, bár mindig a közelükbe esett.

Újév (jan. 1.) vagy kiskarácsony Krisztus körülmetélésének ünnepe. A Müncheni-kódex naptárában: Úrnak környekezete napja, az Érdy-, Lányi-kódexben kiskarácsony, Bornemissza Péter és Telegdi Miklós prédikációiban Úr körülmetélkedése.

A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére kicsapongásokkal ülték meg, ennek helyére rendelte az Egyház a circumcisio ünnepét. Már a rómaiak is e napon jót kívántak egymásnak az új esztendőre, amelyet ajándékkal (strena) viszonoztak.

Így szólt az Úr Mózeshez: "Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izrael fiait, e szavakkal: Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget! Hívják le Izrael fiaira a nevem, és én megáldom őket."

De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.

Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

Az esztendőnek legelső napja ez: melyet a római pogányok nagy örömben, sokféle vigasságokkal, áldozatokkal, egymásnak köszöntésekkel, ajándékokkal, vendégeskedésekkel, táncokkal, oktalan állatoknak bőrökben való öltözésekkel, férjfiaknak asszonyok, asszonyoknak férjfiak köntösökbe való járásban s még sok fertelmes vétkekben is töltöttek el. A pogányok keresztyénekké lévén, ez a megrögzött rossz szokás a keresztyének közé is béjött, hogy azt töltötték (1) nagy vigasságban, táncban, vendégségben, (2) egyik a másiknak köszöntésekben, (3) ajándékoknak küldözésekben, amelyek mind édesekből, mézes tésztaneműből, figékből, malozsa-szőlőkből állottak. (4) Utcákon nyargalódzottanak, a gazdagoknak ajtajokon éneklettek, muzsikáltak. (5) Zöld füvet, ágat tettek el a házban, a személyek számok szerént, abból jövendöltek. (6) Tüzet és házi eszközöket azon a napon ki nem adtanak.

(...) még a mi időnkben is sok rendeletlenségek mennek véghez; bizonyítják ezt azok, akik Újesztendő éjtszakáján zöld fű vagy hagyma kalendáriomokat készítenek. Nem is lehet minden babonát eltörleni, amíg az ember lészen a földön.

Nagyon régi hónap a január. Több mint két és fél ezer éves. A rómaiak második királya alapította, Numa Pompilius, s szabinokat jellemző rendszeretettel. De akkor, s még sokáig, nem volt olyan jó dolga ennek a januáriusznak, mint a későbbi időkben. Ugyanis a hónapok között a tizenegyedik helyre osztotta a király, s csak idők teltével rukkolt az első helyre. A dicsőségét azonban meg kellett fizetnie, mert szegény januáriusznak levágták a farkát, s így lett belőle csak január.

Nevében az istenek atyját őrzi, Ianust. Ha valaki nagy cselekedetre határozta el magát, Ianushoz imádkozott. Öreg isten lévén bizonyára fárasztó volt neki, hogy erre-arra forgassa a fejét, s úgy vigyázza, hogy nem jön-e valamerről veszedelem. Ezért két arcot vett magára, s így kényelmesen őrködött.

A reális életkörülményekről vallanak a szatirikus énekek is. Az ismert újévi mondókát (Újesztendőbe bújj a kemencébe, szedd ki a pogácsát… stb.) a következő módon alakították át Nagyhalászban az ínséges háborús időben:

Kiskarácsony, vagyis újév napja már az ókorban is az ajándékozás és jókívánság napja volt. A szokás aztán Európa-szerte elterjedt. Eleinknél is. Már Galeotto említi 1487-ben a sztrená-t, vagyis az újévi ajándékot, és prédikált róla Telegdi Miklós is 1580-ban:

„Szokás peniglen a keresztények között, hogy új esztendőben nagy szeretettel köszönnek, és ajándékokat osztogatnak egymásnak.”

Az ajándékozás később nálunk a múlt században karácsonyra tolódott át, a jókívánság azonban, újév napjához kötötten, ma is élő szokás. S bizony, amikor éjfelet ütvén az óra, buék-kal koccintjuk poharainkat, nem gondolunk arra, hogy sok ezer esztendős szokást követve, mais hiszünk a szó mágikus erejében.

A sok újévi babonás szokásra vonatkozó feljegyzés közül Fábián József megemlékezését közöljük a gyümölcsfák január 1-i megvarázslásáról: „A köznép között még most is uralkodik sok hellyeken az a' haszontalan szokás, hogy Ujj Esztendő éjtszakáján meg-babonázzák a' gyümöltsfákat. Némellyek ekkor semmit se szóllanak, mások pedig holmi áldásokat mondanak a' fákra, és bizonyos Tzeremóniákat követnek el azok körül. Mind ezeket olly véggel tselekszik, hogy a' fák a' következendő nyáron annál több gyümöltsöt teremjenek” Nézzétek! mire nem viszi az embert a' babonaság!…. Osztán miért kelene éppen Uj-Esztendő éjtszakáján tselekedni, és nem egyébkor? – Más forma nap e' ez mint más nap az esztendőben. Az emberek rendelték azt, hogy az esztendő Januárius' első napján kezdődjön számláltatni, melly napon édes Idvezitőnk környülmetéltetvén vért ontott legelőször. De ettől nem vehet ez a' nap semmi ollyas erőt, melly bizonyos babonaság alatt a' fák' gyümölcseire is kiterjedne. Több az, hogy nem is tudni azt bizonyosan, mellyik légyen a' Kristus' környülmetéltetésének a' napja, mivel az ő születésének napját nem lehet megmondani világosan. Hogy a' Keresztyének első Januáriuson kezdik számlálni az Esztendőt, a' tsupa szabad akarat szerént való dolog, melly a' természetbe semmi változást nem okozhat.„

Római hit szerint minden cselekmény kezdete, annak kedvező vagy kedvezőtlen volta előjel annak sikerére vagy balsikerére. „Minden kezdésben benne a jó meg a rossz” – mondja Ovidius. Ezért Rómában vidám hangulatban üdvözölték az újévet, hogy az egész esztendő ugyanígy teljék el. Az emberek édes ételeket, mézet, datolyát, aszalt fügét fogyasztottak, pénzzel és más figyelmességekkel ajándékozták meg egymást. A frissen hivatalba lépő magistratusok jelképesen ezen a napon kezdték meg működésüket a nyilvánosság előtt. A császárkorban ezek a szokások tovább terebélyesedtek.

Kialvatlanul kezdem az új évet. És ráadásul messzi úttal, aztán visszautazással. Térülök, fordulok. Talán alváshoz se jutok a következő éjszakán.

Genovába kell mennem, a Római karnevál próbáira.

A buszban veszem észre, már az állomásra menet, hogy a vasúti félárú igazolványom otthon hagytam. Így nemigen fog maradni pénzem az étkezőkocsiban enni valamit.

Alvás és evés nélkül kezdem tehát az új évben a munkát. A fáradtság és ingerültség mérgeivel óhatatlanul inficiálni fogom a színészeket, a rendezőt, a fordítót. Ezek a mérgek beszívódnak majd az előadás szövegébe is. Még a közönségnek is jut majd belőlük valami. Aztán a kritikákba. Ismét vissza belém.

Általános szepszis.

Nem volna szabad elindulnom. Ezt latolom, amíg a jegypénztár előtt a soromra várok.

Persze, elindulok.

A hónap elsejét jelentő „calendae” szónak azonban volt egy, a kalendáriumnál még kalandosabb származéka is, a „kalandos” szó, amelyet a magyarban már 1211-ben ki lehet mutatni. Igaz, akkor még nem jelentett abenteuerlich-et, hanem csak „egyesületi tagtársat”, később „szövetségest”. A kalendáriumnak erre a furcsa származékára pár esztendő előtt Berlinben figyeltem fel, amikor a legrégibb berlini belváros utcáin kódorogva, egyszerre csak igen magyarosnak tetsző utcatábla ugrott a szemembe, amely szó szerint így hangzott: „Kalandsgasse”.