JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


TORMAY BÉLA, Krenmüller (Szekszárd, 1839. okt. 10. – Budapest, 1906. dec. 29.): mezőgazdász és állatorvos. Az országos állatorvosi egyesület első elnöke, a magyar állattenyésztés rendszeres tenyésztő munkájának elindítója számos területen.

Pesten gazdasági gépészetet és kertészetet tanult, 1855-től uradalmakban működött. 1858–59-ben a pesti orvoskari egyetemen biológiai tanulmányokat folytatott és állatorvosi képesítést szerzett. 1861-ben a pesti állatgyógyintézet tanársegéde, 1865-től segédtanár, 1868-tól a keszthelyi országos gazdasági tanintézetben tanár, 1869-től a debreceni gazdasági tanintézet igazgatója. 1873-ban megbízást kapott az állatgyógyintézet állattenyésztési tanszékének megszervezésére, majd 1875-ben – az akkor akadémiai rangra emelt – szakiskola igazgatója lett. 1880-ban a földművelésügyi minisztérium által megszervezte az állategészségügyi osztályt. 1885-ben az összes magyar gazdasági szakiskola főigazgatója lett. 1904-ben vonult nyugdíjba. Széles körű szakirodalmi és népszerűsítő munkásságot fejtett ki.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal