TOMPA Mihály (Rimaszombat, 1817. szept. 28. – Hanva, 1868. júl. 30.): költő.

Igriciben, nagyszüleinél járt elemi iskolába, ahol a tanító felismerte tehetségét, s helybeli földbirtokosok gyermekei mellé ajánlotta szolgadiáknak. 1832-től Sárospatakon tanult. 1838-ban rajtakapták, hogy társaival „fát rekvirált”, s nyilvánosan megbotozták, ezért Sárbogárdra ment segédtanítónak. 1839-től ismét Sárospatakon tanult bölcsészetet, jogot, majd teológiát, közben nevelő is volt. 1840-ben megjelentek első versei, de igazán költővé az Athenaeumban 1841 júniusában közzétett Alkonyatkor avatta. Kazinczy Gábor és Szemere Miklós figyeltek fel tehetségére, segítségükkel került előkelő házakhoz nevelőnek.

1845 decemberében Pestre költözött, hogy Patakon és Eperjesen gyűjtött népmondáinak kiadását előkészítse. A nagysikerű kötet 1846 februárjában azonnal elfogyott. Pesten Petőfivel és Várady Antallal lakott együtt, de Petőfitől hamarosan elhidegült. Ennek is szerepe volt abban, hogy amikor a bejei református gyülekezet lelkipásztornak hívta, Miskolcon letette a lelkészi vizsgát, és 1846 szeptemberében Bejére költözött. Még ez év végén Szuhay Mátyás című költői beszélyével dicséretet kapott a Kisfaludy Társaság pályázatán, 1847 februárjában pedig a Társaság tagja lett. Lírai versek mellett írt balladákat, sőt novellát is. 1848 tavaszán gyógyulást keresve külföldre utazott, majd a rimaszombati nemzetőrszázad tábori lelkészeként részt vett a schwechati csatában. Arany lapjának, a Nép Barátjának munkatársa volt. 1849 áprilisában Kelemér papja lett, májusban pedig feleségül vette egy földbirtokos leányát, Soldos Emíliát. 1850 márciusában kisfiuk született, de kéthónapos korában meghalt. 1851 szeptemberétől Hanvára került lelkésznek. 1852 tavaszán mélyen érintette Amerikába vándorolt barátjának, Kerényi Frigyesnek halálhíre (Levél egy kibujdosott barátom után). Májusban házkutatást tartottak nála, nyáron hetekig Kassán volt vizsgálati fogságban, a hagyomány szerint A gólyához című verse miatt. 1853 januárjában született második fiuk, s Tompa Mihály ekkor ismét hónapokat töltött vizsgálati fogságban. 1853-ban kiadta Virágregéit, 1854-ben verseinek második kötetét. 1857-ben második fia is meghalt. 1858-ban az MTA tagja lett. Egyre többet betegeskedett, látása is romlott, utolsó évei nem szűnő küzdelmet jelentettek a betegséggel és a halállal.

Korai költeményei az almanachlíra jegyében születtek: képei finomkodók, nyelve választékos. Hamarosan megérintette a népiesség divatja: népdalokat írt, amelyek gyorsan népszerűek lettek. Első nagy sikerét Népregék, népmondák című kötetével érte el: valódi népmondákat vett alapul, de a hagyományozódott anyagot szabadon kezelte. 1847-ben Petőfi és a közhangulat hatására az ő költészete is radikalizálódott. Az 1848–49-ben írt toborzók, riadók után költészetének igazi virágkora az önkényuralom éveiben bontakozott ki. A politikai élet megélénkülése idején Arany mellett ő alkotta meg a nemzeti fájdalom nagy líráját: képessé tette erre moralizáló hajlama és a burkolt, közvetett érzelemkifejezés iránti érzéke (A gólyához, Levél egy kibujdosott barátom után, A madár, fiaihoz). 1859 után, ő szólaltatta meg a nemzet reménységét, várakozását nagy allegorikus verseiben (Új Simeon, Ikarus). Hajdan legnépszerűbb alkotásai a Virágregék voltak, melyeknek száraz, tanító jellegét a nyíltan kiütköző moralizálás okozza. Népies elbeszélő költeményei (Szuhay Mátyás, A vámosújfalusi jegyző) Petőfi és Arany nyomán haladnak.

A kortársak és az utókor egy darabig Petőfi és Arany mellett, mint a népies triumvirátus harmadik tagját emlegették. Megbecsülése azonban hamarosan hanyatlani kezdett, s a Nyugat korára már szinte elfeledték. Két nagy kortársához képest valóban másodrangú tehetség, noha néhány verse az egyetemes magyar költészet remekműve, s a népies-klasszicista ízlés önálló változatát képviseli.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség (Imre László szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)