Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.

Másik rendbéli alázatosság, melyet ma Mária mutatott, abban vagyon, hogy elérvén nagy fáradva a hegyes városba, és bémenvén Zakariás házába, nem várta, hogy Erzsébet köszöntse s csókolja őtet előbb, nem várta, hogy a szokott becsületet előbb Erzsébet cselekedje, hanem mihent a házba bélépett, szólani sem hagyván Erzsébetet, köszönté Erzsébetet. Ebben mely csudálatos alázatosságot követett légyen el Mária, hosszasan nem mutogatom, hanem kevéssel megérvén, azt akarom, hogy itt észre vegyétek, hogy mikor mi valamely nálunknál sokkal alábbvaló emberhez fáradunk, és ugyan nemhogy valamit kérnénk tőle, hanem csak teljességgel látogatás s vigasztalás kedvéért, ekkor megkívánjuk, vagy legalább megkívánhatjuk, hogy előbb ő köszöntsön bennünket, és legalább azt mondja: Isten hozta kegyelmedet, örvendek, hogy láthatom s a többi; s azután szólítjuk meg őtet, s azután teszünk becsületet néki.

Sarlós Boldogasszony aránylag kései Mária-ünnep. A franciskánusok, az emberré, testvérünkké vált Krisztus apostolai kezdik először, a XIII. század folyamán megülni, illetőleg terjeszteni. Az összefüggésekről Szent Anna napjánál szólunk bővebben.

Sarlós Boldogasszony ünnepe, tisztelete egy század múlva (1389) vált az Egyházban egyetemessé. Hazánkban elsősorban föltétlenül az obszerváns ferencesség buzgólkodására vert gyökeret még a középkor végén, igazában azonban a barokk világában bontakozik ki.

Az obszerváns Temesvári Pelbárt fejtegeti, hogy a Magnificat tartalmazza mind az Úr imádságát, mindpadig az Üdvözlégyet.

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben egyezik ezzel: Magasztalja Lelkem az Urat, vagyis az égi Atyát.

Az első kérés: Szenteltessék meg a te neved, bennfoglaltatik ebben: Örvendez lelkem, az én üdvözítő Istenemben…

Második kérés: Legyen meg a te akaratod. Ott: Levetette a hatalmasokat a fejedelmi székből és felmagasztalta az alázatosakat.

Harmadik kérés: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ott: az éhezőket betöltötte jókkal.

Negyedik kérés: És bocsásd meg a mi vétkeinket. Ott: és az ő irgalmassága, amely megbocsátja bűneinket nemzedékről-nemzedékre száll az őt félőkön.

Ötödik kérés: És ne vígy minket a kísértetbe. Ott: hatalmas dolgot cselekedett az ő karjával, azaz Krisztussal, aki hatalmasan megvédi a hívőket minden kísértésben.

Hatodik kérés: De szabadíts meg minket a gonosztól. Ott: Oltalmába vette Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezvén irgalmasságáról. Amint szólott atyáinknak, Ábrahámnak és az ő ivadékainak örökre.