Ez idő tájt elképzelhetetlen volt, hogy olyanok is tanszéket vagy szószéket kaphassanak Debrecenben, akik nem jártak nyugat-európai tanulmányúton. A professzor primarius Piskárkosi Szilágyi Márton, a dogmatika és egyháztörténet tanára volt (1716–1747), aki filozófiai dikátumai szerint kartéziánus, de tanítványa, Hatvani professzor igen jó véleménnyel van róla, megemlítve, hogy Boerhave orvostudományi előadásait is látogatta. Szilágyi Tönkő István (1721–1751) a filozófia, természettan és a görög nyelv tanára, írásbeli megnyilvánulásai szerint elvi okokból ellenzi a reformokat, azonban a természetjogot és a nemzetközi jogot Pufendorf műve alapján oktatja. Tabajdi Sáska János (1724–1751) a Szentírás-magyarázat és a héber nyelv professzora kora színvonalán álló személyiségnek mutatkozik.

Nem elhanyagolható körülmény azonban, hogy a felsorolt három idősebb professzor Maróthi érkezésekor legalább 20 éve tanított, számukra kevésbé volt sürgető az oktatás reformja, és nyilván ezért érzékelhető Maróthi néhány levelében a nemzedéki ellentét, amely Newton, Leibniz és Wolff hatására mentalitásbeli különbségekkel is társult. Ezért is fogadta Maróthi 1742-ben nagy lelkesedéssel a vele lényegében azonos tanulmányútról visszatérő, newtoni fizikát és görög nyelvet tanító Piskárkosi Szilágyi Sámuelt, a professzor primarius fiát, akiben Bázelbe írott levele szerint szövetségesnél is többet nyert. Szilágyi Sámuelt Csokonai tűz eszű, Kazinczy mély bölcsességű, igen széles tudományú, tiszta fejű embernek minősíti, aki nemcsak Voltaire-t fordít, de épületeket is tervezett. Hogy barátságuk milyen szoros volt Maróthival, azt Szilágyi Sámuel gyászbeszéde ékesen bizonyítja.

Forrás: Confessio, 1995. szeptember