Úgy mondják, hogy Konstantinápolyban van a szent mártírok, Zsófia (Sophia) és három leánya, Hit (Fides), Remény (Spes) és Szeretet (Caritas) hatalmas temploma. Szent Zsófia a leányait Isten félelmében bölcsen nevelte. Az első tizenegy, a második tíz-, a harmadik nyolcéves volt, amikor letelepedtek Rómában. Zsófia vasárnaponként sorra látogatta az egyházakat, sok asszonyt megnyerve Krisztusnak.

Bevádolják őket Hadrianus előtt, akit szépségük annyira megragadott, hogy leányaivá akarta őket fogadni, ők azonban, mint a ganéjtól irtóztak tőle.

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

Ugyan, hogyan is határozhatnánk meg az annyiszor emlegetett bölcsesség fogalmát?

Bölcsnek nevezném azt az embert, aki egyszerre tartja számon, és egyenlő erővel éli meg mindazt, amit tud és mindazt, amit nem tud a világról. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindig a teljes egész, az univerzum polgára. Tudása sose vakítja el, teszi önhitté, mivel számára mindaz, amit nem tud, nagyon is reális. Ezért minden ítéletét tudásából meríti ugyan, de legbiztosabb döntéseiben is érezni lehet az ismeretlennel való örökös számvetését. Alázata így az egyetlen lehetséges alázat: szellemi magatartásának egyenes következménye. A bölcs oly mélységesen alázatos, hogy azt is mondhatnánk, megfordítva a mondatot, hogy aki alázatos, már bölcs is.