Wolfgangnak Farkas a magyar megfelelője. E totemisztikus eredetű, ősi magyar személynév a közelmúltig kedvelt volt nálunk, különösen a nemesi családok körében. (L. még a katolikus naptárban a 30-i Luperkusz, magyarul Farkasd napját. Luperkusz „őse” az etruszk pásztoristen, Lupercus lehetett. A név „Farkasűzőt” jelent.) Szent Wolfgang tiszteletével, a Farkas név kedveltségével éles ellentétben „farkas komának” régen nem volt semmi becsülete. Csúfosan (le)szerepel az állatmesékben, nevei szitkot, megvetést köpködnek (l. bestye, csikasz, fene, féreg, lompos, ordas, toportyán), a róla szóló háriádák és rémtörténetek babonás rettegésről árulkodnak (l. német werwolf = „farkasember”). A farkas a pásztorembernek persze ellensége, rendszerint azonban csak télen, „farkasordító” hidegben, amikor a ragadozó a saját vadászterületén nemigen talál élelmet. Nem annyira kártékony tehát, hogy ez kielégítően megmagyarázná azt a dühöt és félelmet, amivel az ember módszeresen irtotta őket, ahol érte.