Petronella, kinek életrajzát Szent Marcellus írta meg, Szent Péter apostol leánya volt. Túlzott szépsége miatt atyja akaratából állandó láz gyötörte. Egy alkalommal, mikor náluk vendégeskedtek a tanítványok, Titus így szólt Péterhez: „Minden beteget meggyógyítasz; miért éppen Petronellát hagyod betegeskedni?” Erre Péter: „Mert ez válik javára. De hogy azt ne gondolja valaki, hogy szavaimmal csak takargatom azt, hogy nem vagyok képes meggyógyítani: kelj csak fel gyorsan, Petronella – fordult a leányhoz –, és szolgálj nekünk!” Erre tüstént fölkelt makkegészségesen, és szolgált nekik. Miután pedig kiszolgálta őket, ezt mondta Péter: „Petronellám, térj vissza ágyadba!” Vissza is tért, és újra belázasodott.

Amikor viszont már tökéletesedni kezdett Isten szerelmében, végleg meggyógyította őt.

Eljött Petronellához egy Flaccus nevű nemes, hogy szépségéért feleségül vegye. Ezt a választ kapta: „Védtelen leányhoz fegyveresekkel jössz? Ha azt akarod, hogy a feleséged legyek, küldj hozzám három nap múlva tisztes asszonyokat és szüzeket, kik házadba kísérnek.” Mialatt Flaccus ezt intézte, Petronella buzgó böjtölésbe és imádkozásba kezdett, magához vette az Úr testét, majd ágynak esett, és harmadnapon elköltözött az Úrhoz.

Flaccus úgy érezte, hogy bolonddá tették. Erre Petronella egyik barátnője, Felicula után vetette magát, és ráparancsolt, hogy vagy jöjjön hozzá feleségül, vagy áldozzon a bálványoknak. Az mindkettőt megtagadta, a prefektus pedig hét napra étlen-szomjan börtönbe vetette, majd a kínpadon halálra gyötrette, s testét a csatornába vetette. Szent Nicomedes azonban kiemelte és eltemette. Ezért Flaccus maga elé rendelte Nicomedest is, és mivel megtagadta az áldozatbemutatást, ólmos botokkal agyonverette, s holttestét a Tiberisbe vettette; de egy klerikus, név szerint Justus kiemelte, és méltóképpen eltemette.