Szent Ottilia apátnő, Elszász patrónája, a szemfájósok és vakok védőszentje legendás életrajza szerint elzászi hercegi családban jött a világra – vakon. Ezért apja eltaszította magától, sőt, egy forrás szerint ki is adta a parancsot, hogy öljék meg, de anyja elviteti egy bajor apácakolostorba, ahol titokban nevelkedik (jól ismert mesemotívum ez). Úgy mesélik, hogy amikor megkeresztelték, látni kezdett. Atyja, aki időközben megbánta tettét, értesül leánya hol- és hogylétéről, elzarándokol hozzá, hogy bocsánatot nyerjen tőle. Mivel Ottilia szépséges leányzóvá serdült, kiveszi a kolostorból, és férjhez akarja adni. Talál is kérőt, de a szűz magát már Krisztus menyasszonyának tekinti, és megszökik hazulról. Apja és vőlegénye a nyomába erednek. Az üldözött egy sajkában átkel a Rajnán, de a túlpart hegyei közt egy sziklafal az útját állja, ahol üldözői már-már beérik. Ekkor a leány imájára a sziklafal meghasad, majd miután belép a nyíláson, a két férfiú szeme láttára összezárul, s a résből forrásvíz fakad. A bősz atya e csoda láttán ismét magába száll, és fogadást tesz, hogy ha leányát visszakapja, a helyszínen kápolnát emeltet, várkastélyát pedig kolostorrá alakíttatja és Ottiliának adja. Megtérése láttán megismétlődik a csoda, a hegy visszaadja a leányt. Az apa betartja a szavát, Hohenburg várából kolostort építtet Odilienberg néven, s leánya lesz első fejedelemasszonya. Legendája nem mulasztja el megemlíteni, hogy közbenjárására elhunyt apja hamarosan megmenekül a tisztítótűztől, s hogy ő maga, miután szentáldozás nélkül hal meg, csodálatosképpen még egyszer életre kel, hogy magához vehesse az oltáriszentséget.