Megjelenése többszöri esemény volt, Először Garganus hegyén jelent meg. Apufiában, Sypontus városa mellett van egy Garganus nevezetű hegy. Az Úr 390. esztendejében a nevezett Sypontus városában élt egy Garganus nevezetű férfiú, aki némely könyvek szerint arról a hegyről kapta a nevét, vagy – mások szerint – a hegy kapta róla a nevét. Ennek az embernek számtalan juha és marhája volt. Egyszer az állatok a nevezett hegy oldalában legelésztek, s történt, hogy egy bika elbitangolt a csordából, s fölhágott a csúcsra. Este az egész csorda hazatért, csak ez a bika nem, s a gazda nagy csapat szolgával együtt úttalan utakon kereste, míg végül a hegytetőn egy barlang szája mellett bukkantak rá. Megdühödött a gazda, hogy így elkóborolt a bika, és mérgezett nyilat lőtt ki rá, de-mintegy a széltől megfordítva – azt találta el, aki rálőtt. A dolog felkavarta a polgárokat, és elmentek a püspökhöz, hogy megkérdezzék erről a fölöttébb furcsa esetről. A püspök háromnapi böjtöt szabott ki rájuk, és intette őket, hogy Istentől kell kérniük a talány megoldását. A böjt leteltével megjelent Szent Mihály a püspöknek, mondván: „Tudjátok meg, hogy azt az embert az én akaratomból találta el a saját nyila. Én vagyok Mihály arkangyal, és én eldöntöttem, hogy a földön e helyt lakozom, s biztonságban megőrzöm. Ezzel a jelzéssel akartam tudtul adni, hogy én vagyok e hely felügyelője és őrizője.” A püspök és a polgárok körmenetben vonultak arra a helyre, és mert nem mertek a barlangba lépni, a bejárata előtt buzgó könyörgésekbe kezdtek.

A legenda antik ihletésű, és naptári tartalmakat hordoz. A Szent Mihály barlangjába szökő bika mindenekelőtt magát a Bika havát jelképezi. Garganus gazda neve, a szökevény marha húsa és a püspök parancsolta böjt együttesen a május 1-jével kezdődő régi böjtös időszakra utal. Garganusban nem nehéz felismerni az egy ciklussal korábbi bő periódus nagyevőit, gulyásait (Gargantua, Garanus). Ám hogy a legendát véletlenül se vonatkoztathassuk a farsangvégre, arról gondoskodik az ünnep dátuma, és néhány olyan mozzanat, ami Hermész májusi marhatolvajlásához kapcsolja. Mindenekelőtt – mint a maga helyén látni fogjuk – Hermész funkcióinak első számú örököse Szent Mihály volt a keresztény szimbolikában. Garganus bikája Szent Mihály barlangjába szökik, és Hermészt a marhalopás után szintén egy barlangban leli meg üldözője, Apollón, aki – ha ezúttal nem is lődöz nyilaival, mint Garganus és társai – mindenesetre nyilairól ismert isten. A „garganus” Apollón, azaz a nagyevő napisteni gulyás (v. tolvaj) elterjedt őstípus. A regék, mesék és eposzok hősei ismertek falánkságukról. A bikaölésben, marhalopásban is jeleskedő Héraklész – a naphérosz épp Gérüón-Garanus gulyáját hajtotta el – ültő helyében felfalt egy ökröt. Ökörfaló gargantuákkal találkozunk közép-ázsiai hősénekekben és magyar népmesékben is. Pl. a Nagyevő és társai mesetípus keretében: a Nagyevő a 366 tulokból álló gulyát egyenként lenyeli. A szám a napév napjaira utal, tehát napisteni teendőt idéz.