Legismertebb ábrázolása egyik jócselekedetét örökíti meg. Ifjú korában tisztként szolgált a római hadseregben. Galliában történt, hogy a téli (novemberi?) hidegben egy hó alatt fekvő meztelen és sánta koldusra bukkant. Megszánta a szerencsétlent, és megfelezte vele katonai köpenyét. Ezt követően álmában megjelent néki Krisztus, vállán a koldusra terített fél köpennyel. E jelenetben Szent Mártont fehér lovon, katonatiszt öltözetben ábrázolják, amint kardjával épp kettéhasítja veres köpenyét, vagy a földön kuporgó, meztelen mankós embert takarja be vele. Később, püspök korában a jelenet majdnem pontosan megismétlődött nem kevésbé csodás következményekkel (nyomatékául a korábbi legendai esemény jelképi jelentőségének). Egy ízben szedett-vedett gúnyában misézett, mivel a templom kapujában egy didergő koldus kedvéért megvált a miseruhájától. A hüledező hívek szeme láttára egy tűzgömb szállt a feje fölé, és angyalok fedték be drágakövekkel kivert aranyujjassal csupasz karjait.

Azonképpen a hadakozó embereknek, az anyaszentegyház oltalmazó bajnokinak, kik színesb és szívesb részei a keresztyénségnek; az Isten és igazság ellen tusakodók rontóinak; az árvák és özvegyek oltalmáért vérekkel kereskedő erős férfiaknak; a vitéz kenyeret évő több sok szentek között tükörül adta, főképpen a magyar vitézeknek, hazánkban, Sabariában született Szent Mártont: ki noha a püspöki méltóságban végezte életét; de vitézkedő állapotban nyerte az Istennek titkos jelenésit és világosításit, melyekkel a tekéletes vitézkedésnek és szent püspökségnek felségére emeltetett.

A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetőleg hagyománynak továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelő avis Martis neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a püspökséget elvállalni.
Mindezekből érthető, hogy Márton napjának – főleg Dunántúl – a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledele. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek és bort ittak rá. Csököly katolikus templomának Márton a védőszentje. A búcsút a reformátusok is Márton lúdjával ünneplik meg, ami ősi hagyomány mellett szól.

Néphagyományok Márton napján. Szent Márton élete és legendája

Szent Márton püspök 316-ban (vagy 317-ben) született a Római Birodalom Pannónia tartományában, római katonatiszt fiaként. Szülőhelyeként Savariát jelölik meg. Szülei néhány évvel később Ticiniumba (Pavia) költöztek. Márton 328-ban – szülei tiltakozása ellenére – katekumen (hitújonc) lett. 331-ben sorozták be a római hadseregbe, és mint lovas testőrtisztet Galliába vezényelték.

A legenda szerint 334-ben a galliai Ambianum (Amiens) városkapuja előtt találkozott egy fázó koldussal. Köpenyét kettéhasította és egyik felét a koldus vállára terítette. A következő éjszaka álmában megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt, akit koldusnak vélt.

Márton hamarosan kilépett a hadseregből, és 334 táján megkeresztelkedett, majd téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. Hazatérve édesanyját is megtérítette. 359-ben Poitiers közelében telepedett le, hogy Hilarius püspök mellett lehessen. Turones (ma: Tours) városának polgárai 371-ben püspökké választották. A város mellett kolostort alapított, ami a középkorban Franciaország egyik vallási központja lett. Hívei és szerzetesei tiszteletétől övezve halt meg 397-ben. A hagyomány szerint november 8-án hunyt el, és november 11-én temették el. Temetésének időpontja vált emléknapjává. Szent Márton volt az első olyan szent, aki nem mártírként halt meg.

A Legenda Aurea a szent számos csodáját beszéli el, többek között gyógyításokat, halottak feltámasztását, az ördög legyőzését, a rablók megtérítését, vad kutyák megszelídítését.

Szent Márton kultusza

Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Védszentként tisztelték többek között a koldusok, a katonák (gyalogosok és lovasok egyaránt), a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok, továbbá Franciaország védszentje volt. Segítségét kérték gyermekbetegségekben és orbánc vagy gennyes betegségek esetén.

Márton kultusza feltehetően már a honfoglalás előtt virágzott hazánkban. Szent István a zászlaira Szent Márton képét festette. [...]

Születésének egyik feltételezett helyén Szent Márton tiszteletére épült a pannonhalmi bencés apátság, melyet szentmártonhegyi apátság néven is emlegettek. [...]

A középkorban Szűz Mária után Szent Márton tiszteletére szentelték a legtöbb templomot, és települések sorát, mint pl. Alsószentmárton (Baranya m.), Hegyhátszentmárton (Vas m.), Szilvásszentmárton (Somogy m.), Martonos (Bács és Csík m.) Rózsaszentmárton (Heves m.), Szentmártonmacskás (Kolozs m.) stb.

A magyar nyelvterületen sok katolikus templomnak Szent Márton a védszentje Somogy megyében 6 község: Csököly, Fonó, Fonyód, Polány, Táska és Vörs templomáé. [...]

Lúd és újbor

Szent Márton és a lúd kapcsolatára vonatkozóan több magyarázatot is ismerünk. A legelterjedtebb az a legenda, mely szerint Szent Márton a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen, de a ludak gágogása elárulta rejtekhelyét. [...]

A középkorban a jeles szent tiszteletére bort ittak és kövér ludat ettek, ugyanis az akkori naptárakban az óév utolsó jeles napjának számított.

Szent Márton lúdja kifejezés - főként a Dunántúlon - utal a nap jellegzetes ételére és az egykori földesúri járandóságra. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. "Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik" - tartották. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Szent Márton napjára általában megforr az újbor. "A bornak Szent Márton a bírája" - tartja a mondás. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukba.

Néhány szólásunk is megörökítette Márton lúdját, pl. "Sok Szent Márton lúdja elkelt azóta", mely az idő múlására vonatkozik, hogy bizony régen volt az már! A "kövér, mint Szent Márton lúdja" mondás aligha szorul magyarázatra.

Szent Márton gazdasági határnap

Márton-nap a 14. századi krónikákban határnapként szerepel: a tisztújítás, fizetés, jobbágytartozás lerovásának napja volt.

A Szent György-napkor, április 24-én legelőre hajtott jószágok az ősz beálltával végképp az istállóba kerültek. A magyar nyelvterület különböző részein, illetve az állatfajtáktól függően Szent Mihály (szeptember 29.), Vendel (október 20.), Dömötör (október 26.) és végezetül Szent Márton (november 11.) voltak az állatbehajtás jeles napjai.

Az egyházi esztendő hagyományai szerint Márton napja az ún. kisfarsang idejére esik. Kisfarsang hagyományosan a lakodalmak, pásztorünnepek, névnapok és bálok ideje volt, s ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is. Ez az időszak Katalin-nappal (november 25.) zárult le. [...]

Márton-nap a néphagyományban

Márton napját egykor az egész országban számon tartották a pásztorok. Élő szokásként legtovább Vas megyében maradt meg a Márton-napi vesszőhordás és a pásztorok megajándékozása. A disznópásztorok felkeresték azokat a házakat, ahonnan állatokat hajtottak a legelőre, és vesszőket vittek ajándékba a gazdáknak. [...] Ez volt a Szent Márton vesszeje, melyről azt tartották, ahány ága van, annyit malacozik majd a disznó. Köszöntőt is mondtak. A szokás még élénken élt az emberek emlékezetében az 1960-as években. [...]

A Márton-napi pásztorjárás és vesszőzés jól ismert szokás Burgenlandban, de a távolabbi német nyelvterületen is.

Ehhez a naphoz munkatilalmak is kapcsolódtak; Muravidék lakói szerint Márton-napkor nem szabad mosni, teregetni, mert elpusztulna a jószág.

Mint minden jeles naphoz, Márton napjához is kapcsolódnak időjárásjósló praktikák és megfigyelések. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Egy kalendáriumi regula szerint: "Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál."

Néhány kedves hiedelemtörténet is fűződik Szent Mártonhoz. Ezek közül való Szentmárton bihari falu kolostorkápolnájának fényes öltözetű, arany sarus Márton-szobrának története. E szerint egy öreg hegedűs éhező családjának kéregetett. Egy alkalommal bánatában betért a kápolnába, ott elővette hegedűjét és énekszóval panaszolta sorsát Szent Mártonnak. [...] A történet szerint az öreg hegedűs mindkét sarut megtartotta, melyek végakarata szerint halála után visszakerültek Szent Márton szobrára.

Szent Márton a 21. században

Az Európai Kulturális Tanács 2005. áprilisi luxemburgi ülésén választották ki az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike az ún. "Szent Márton kulturális út", Szombathely és a franciaországi Tours városa között.

Az európai léptékű események mellett a Márton-nap alkalmat teremt szerte az országban évről évre szaporodó, kisebb-nagyobb helyi rendezvényeknek, melyeken fontos szerepe van a bornak, libalakomának, szórakoztató hagyományőrző programoknak.

[Forrás: História, 27.évf. 2005. 9.sz.]

Szent Márton napja valaha az óév utolsó ünnepe volt. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményt. Véget értek a mezőgazdasági munkák, elszámoltak uraiknak a jobbágyok. A kisgyermekek a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartotta, ilyenkor esik le az első hó.

Szent Márton, akinek neve napját november 11-én ünnepeljük, a kora középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Nekünk, magyaroknak pedig különösen kedves, hiszen Savariában, a mai Szombathelyen született. Állítólag pontosan ott, ahol jelenleg is áll a középkori eredetű Szent Márton templom.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessenek, ihassanak az emberek. Ilyenkor vágták le és sütötték meg a meghizlalt, tömött libát, ''Márton lúdját'', mert úgy tartották: ''Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik''. Ezért a szárnyasok, a ludaskása, a libahús fogyasztása hagyományos eledel Márton-napon (mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét.) A néphiedelem azt tartotta, ezen a napon minél többet iszik valaki, annál több erőt és egészséget vesz magához, ezért ekkor verték csapra az újbort is, hiszen annak Márton a ''bírája''. A nagy lakomát az is indokolta, hogy a középkorban a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt, ez volt tehát az utolsó alkalom a nyilvános húsfogyasztásra.

A Márton-napi finomságok nem éppen a sovány, zsírszegény, kalóriaszegény ételek közé tartoznak, bár, ha pecsenyelibából (nemtől függetlenül a 9 hétnél nem idősebb, fehértollú liba) készül az ünnepi étek, mint a táblázat is mutatja, fele annyi kalóriát tartalmaz. Persze a mennyiség mellett fontos a liba elkészítési módja is, hiszen a különböző konyhatechnológiai eljárásokkal módosítható annak energiatartalma. Íme egy-egy recept, ami az egészséges táplálkozás irányelveinek figyelembevételével is beilleszthető az ünnepi menübe, mind elkészítését, mind energiatartalmát tekintve.

Hozzávalók (4 személyre): 1/2 db pecsenyeliba, só, köménymag, borsikafű

Elkészítés: A pecsenyelibát megtisztítjuk, megmossuk, kívül, belül megsózzuk, letakarva, másnapig állni hagyjuk. Tepsibe tesszük, megszórjuk köménymaggal, alá és mellé friss borsikafűszárat vagy szárított borsikafüvet teszünk. Kevés vizet öntünk alá, és saját levével locsolgatva sütőben megsütjük. A megsült libát feldaraboljuk, párolt vörös káposztával és burgonyagombóccal tálaljuk.

Hozzávalók (4 személyre): 1/2 db pecsenyeliba, 4-6 kis alma, 4 ágacska fekete üröm, 2 teáskanál búzaliszt, só.

Elkészítés: A libát kívül-belül besózzuk, az almát és a fekete ürmöt a liba hasába tesszük. Egy serpenyőbe kevés vizet teszünk, abban a libát lefedve, kis lángon puhára pároljuk. Készítés közben saját pecsenyelevével gyakran öntözgetjük. Röviddel a befejezés előtt levesszük a fedelet és a serpenyőt a forró sütőbe tolva ropogósra sütjük.

Hozzávalók (4 személyre): 3-4 libacomb vagy 1-2 libamell, 2 babérlevél, olaj, só, bors, 1 fej vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 kg leveszöldség (sárgarépa, gyökér, karalábé),1 evőkanál liszt.

Elkészítés: A feldarabolt libahúst az olajon hirtelen megpirítjuk, tálra szedjük. A visszamaradt olajon a hagymát és a fokhagymát megfonnyasztjuk. Beletesszük a babérlevelet és a finomra gyalult leveszöldséget, kb. 10-15 percig pároljuk, majd visszarakjuk a megpirított húst, és kevés húsleveslével felöntve teljesen puhára pároljuk. Amikor elkészült, újra kivesszük a húsdarabokat, a visszamaradt megfőtt zöldségre rászórunk egy evőkanál lisztet, és kevergetve annyi húsleveslével engedjük fel, hogy mártás sűrűségű legyen. A húst visszatesszük a mártásba, még egyszer utoljára összeforraljuk, krumplifánkkal tálaljuk.

[Forrás: Élelmezés,  2004. 11.sz.]

Hozzávalók: 2 libacomb + 1 libamell

4-5 gerezd fokhagyma

őrölt bors

2 vöröshagyma

A combokat és a mellet megmossuk, leszárogatjuk, majd a vastagabb húsrészeknél bevagdossuk, és a vékony csíkokra hasogatott fokhagymával megtűzdeljük. Bőrös oldalát beirdaljuk, majd megsózzuk, borssal meghintjük.

Egy olyan edényben, amit a sütőbe is tehetünk, a megtisztított, finomra vágott hagymát a libazsíron üvegesre pirítjuk.

A húsokat belerakjuk, egy kevés vizet öntünk alá, majd a 220 °C-ra előmelegített sütőbe toljuk (légkeveréses sütőben 200 °C), és saját kisülő zsírjával gyakran locsolgatva ropogósra sütjük. Párolt káposztával és sült burgonyával kínáljuk.

Hozzávalók:

2 közepes, héjában főtt burgonya

2 kemény tojás

1 vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

25 dkg libatepertő

2 evőkanál tejföl

1 kávéskanál mustár

Só, őrölt bors

1 kupica konyak

A burgonyát, a kemény tojásokat, a vörös- meg a fokhagymával megtisztítjuk, és a tepertővel finomra daráljuk.

A tejföllel, a mustárral, a konyakkal ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk, és jól összekeverjük.

Kenyérre kenve, nyáron paprikával, paradicsommal, télen savanyú káposztával, karikára vágott hagymával tálaljuk.

[Forrás: Magyar Konyha, 30. évf. 2006.11. sz.]

Hozzávalók:

1 db libanyakbőr

¼ kg darált hús

1 db zsemle

3 db tojás

½ fej hagyma

só, törött bors, 1 evőkanál zsír

A liba melléből ¼ kg-ot megdarálunk, ha azonban a mellet sültnek akarjuk elkészíteni, vagy csak aprólékot vettünk, készíthetjük sertéshúsból is. A darált húshoz hozzáadunk 1 áztatott és kicsavart zsemlét, 1 nyers tojást, kevés zsírban pirított reszelt hagymát, sót, törött borsot és jól összegyúrjuk. 2 tojást keményre főzünk és lehámozzuk. A nyakbőrt vigyázva lefejtjük és jól megmossuk. Azután vékonyabb részét bevarrjuk, a tölteléket a nyakbőrbe vigyázva betöltjük

Úgy, hogy a két főtt tojást is belecsúsztatjuk és eligazítjuk, hogy a közepére kerüljenek. Ezután bevarrjuk a nyakbőr másik végét is. Levesben 1 órát főzzük, majd zsírral bekenve a sütőben pirosra sütjük. Felszeletelve, tört burgonyával, savanyúsággal tálaljuk. Hidegen is kitűnő.

[Forrás: Pelle Józsefné: Szárnyas ízek. Kisújszállás, Szalay Kiadó,2000. ]

Hozzávalók (10 személyre):

2 liba apróléka (nyak, hát,far, láb, szárny)

1 kg rízs

4 sárgarépa

2 petrezselyemgyökér

20 dkg gomba

2 vöröshagyma

20 dkg zsír

1 kávéskanál őrölt bors

1 csokor petrezselyem zöld

5 dkg só

20 zöldpaprika

Az aprólékot feldaraboljuk és hideg vízben feltesszük főzni. A zöldségeket karikára vágjuk, s miután a hús megpuhult, hozzáadjuk. Zsíron üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, petrezselymet, a gombát, és a rizst. Mindezt fölengedjük a félig megpuhult aprólékkal együtt. Sózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk, majd összekeverjük az aplólékkal és meghintjük törött borssal.

A paprikát sütjük, közben forgatjuk. Ha kész hideg vízbe tesszük, és lehúzzuk a hártyáját. Ecetes, cukros, sós vízben átforgatjuk, állni hagyjuk, lecsöpögtetjük és olajjal meglocsolva tálaljuk a ludaskása mellé.

[Forrás: Ambrus Gizella- Kútvölgyi Mihály: Ízes Erdély. Budapest, Timp Kiadó, 2005.]

Hozzávalók (4 személyre):

30 dkg libacomb

15 dkg burgonya

10 dkg zöldbab

5 dkg gomba

1 db zöldpaprika

1 db paradicsom

1 db citrom

1 nagy fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 csomó kapor

1 dl tejföl

2 dkg liszt

pirospaprika

1 db babérlevél

só

A libacombot kicsontozzuk, zsírját lefejtjük, a húst és a zsiradékot külön-külön kockára vágjuk. A zsiradékot kisütjük, leszűrjük, ebben megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát és a libahúst, majd meghintjük pirospaprikával és egy kevés vízzel felöntve megpároljuk. Zúzott fokhagymával, sóval, babérlevéllel ízesítjük. Amikor a hús már majdnem megpuhult, beletesszük a kis kockára vágott burgonyát, gombát és az 1 cm-es darabokra vágott zöldbabot. Megfelelő mennyiségű vízzel felöntjük, tejfölből, lisztből készült habarással sűrítjük., beletesszük a finomra vágott kaprot és készre forraljuk, majd szűrt citromlevet keverünk hozzá. Tálaláskor a levesünk tetejére vékony karikára vágott citromot, zöldpaprikát, paradicsomot teszünk.

[Forrás: Szentesi Szárnyaskönyv, [írta és az ételeket készítette Korpádi Péter]. Budapest: Nordec K., 2002.]

Hozzávalók (4 személyre):

4 db libacomb

10 dkg sárgarépa

5 dkg petrezselyemgyökér

5 dkg zeller

1 közepes fej vöröshagyma

1 csomó petrezselyemzöld

½ db  citrom

3 dl  tejföl

3 dkg liszt

1 kávéskanál mustár

1 db babérlevél

1 kávéskanál capribogyó

őrölt bors

só

A sóval, borssal bedörzsölt libacombokat felhevített margarinban erősen körülsütjük, a zöldségek egyharmadát karikára vágva mellétesszük, vízzel felöntjük, citromhéjjal, babérlevéllel ízesítve fedő alatt megpároljuk. A pároló levet tejfölös habarással sűrítjük, leturmixoljuk, citromlével, mustárral ízesítjük és a combokra öntve felforraljuk. Közben a megmaradt zöldségeket metéltre vágjuk és vajban megpároljuk. Tálaláskor a combokat körülöntjük mártással, a párolt zöldségmetéltet ráhalmozzuk, zsemlegombóccal körítjük. Tejföllel, citromkarikával és capribogyóval dekorálhatjuk.

[Forrás: Szentesi Szárnyaskönyv, [írta és az ételeket készítette Korpádi Péter]. Budapest: Nordec K., 2002.]