Jusztinának Jézus a vőlegénye, ezért szokás egyszarvúval (unicornis), az archaikus Krisztus-jelképpel ábrázolni. A Physiologus, ez az allegorikus középkori természetrajz elmondja, hogy az egyszarvú „kecses állat” hasonlít a gidához, azonban indulatos, mert egy szarva van a fején. Nincs az a vadász, amelyik őt kézre keríthetné. Csak ezzel a csellel tudják megfogni: tartózkodása helyére egy szűzies hajadont vezetnek és egyedül hagyják. Amint az egyszarvú meglátja, a szűz ölébe ugrik, átöleli. Így fogják meg és viszik a király palotájába. Ilyen a mi Urunk Jézus Krisztus is, a mi lelki egyszarvúnk, akiről Dávid mondja: és kedves mint az egyszarvú fia (28. zsoltár). Máshol: de az én szarvam föl fog magasztaltatni, mint az egyszarvúé (41. zsoltár). Zakariás hálaénekében: és fölemelte nekünk az üdvösség szarvát szolgájának, Dávidnak házában (Lukács 1, 69). Az esztergomi Keresztény Múzeum egyik legszebb, lombardiai eredetű képén is Jusztina az egyszarvú társaságában jelenik meg. Sajnos, hazai ikonográfiai párhuzamokat nem tudunk idézni, bár az Unicornis patika (Buda, 1687), (Debrecen, 1772) a hagyomány töretlenségét igazolja.

Jusztinát számos középkori misenaptárunk számontartja, tisztelete azonban ikonográfiánkból, följegyzett hagyományainkból hiányzik. Keresztnévül azonban főleg Hódmezővásárhely vidékén, kálvinisták is szívesen választják, amely nyilvánvalóan a hajdani szakrális névmágiát idézi: a megkeresztelt kislányból legyen védőszentjéhez méltó hűséges menyasszony.

Ezután az ördög gyönyörű szép ifjúvá változott, és a lány hálószobájába lépve, mikor az az ágyán feküdt, szemérmetlenül felszökött ágyára, és karjaiba akarta vetni magát. Jusztina ezt látva, és felismerve, hogy a gonosz lélek van jelen, keresztet vetett, és az ördögöt, miként a viaszt, megolvasztotta.

Akkor az ördög – Isten engedelmével – lázzal kezdte gyötörni őt; nyájakkal, csordákkal együtt sokakat megölt, és ördöngösök által megjövendölte, hogy igen nagy járvány fenyegeti Antiochiát, ha Jusztina nem egyezik bele a házasságba. Ezért az egész város betegségektől gyötörve Jusztina szüleinek kapujához csődült, kiáltozván, hogy adják férfihez Jusztinát, és ezzel mentsék meg a várost a nagy veszedelemtől, De mikor Jusztina ebbe semmiképpen nem egyezett bele, s emiatt mindannyian halállal fenyegették, a járvány hetedik évében imádkozott értük, és a halálos vészt mindenestül elhárította róluk. Látván az ördög, hogy semmire sem ment, Jusztina alakját öltötte magára, hogy bemocskolja a lány jó hírét, és Cyprianust kijátszva azzal kérkedett, hogy Jusztinát hozzá vezette. Elment tehát az ördög Cyprianushoz Jusztina képében, odaszaladt hozzá, és mintegy a szerelemtől elalélva meg akarta őt csókolni. Látva ezt Cyprianus, abban a hiszemben, hogy ez Jusztina, örömmel eltelve így szólt: „Üdvözlégy, Jusztina, minden nők ékessége!” Alig ejtette ki Cyprianus Jusztina nevét, az ördög nem volt képes azt elviselni, hanem a név hallatára, mint a füst, tüstént eloszlott.

Búnak adta fejét Cyprianus, látván, hogy kijátszották, és ettől kezdve még jobban égett Jusztina iránti szerelmében. Sokáig virrasztott a szűz ajtajánál, s varázsmesterségével hol asszony, hol madár alakját vette föl, de mikor a szűz ajtajához ért, sem asszony, sem madár nem volt, hanem maga Cyprianus mutatkozott meg.

Acladius is, ördögi mesterkedésekkel verébbé változva, Jusztina ablakára repült, de mihelyt a szűz rápillantott, nem veréb, hanem Acladius állt ott. Szorongó félelem lett rajta úrrá, mivel sem elfutni, sem leugrani nem tudott. Jusztina azonban félt, hogy még le talál esni és összetöri magát, egy létrán lesegítette a betolakodót, figyelmeztetve, hagyjon fel őrültségével, nehogy a törvény szerint boszorkányságért elítéljék. Mindez csupán látszólag történt, az ördögi szemfényvesztés révén.