Július 20. a görög és protestáns naptárban Illés napja. A bibliai elbeszélés szerint az ószövetségi prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A mennybe távozó csodatévő palástja Elizeusra maradt, aki ezzel átvette mestere örökét (IIKir 2,1–15). A történet az ortodox vallásos művészet kedvelt témája, amit szinte kivétel nélkül változatlanul, az ősiségben fogant beszédes formában dolgoztak fel.
A bibliai Illés történetében történelem és mítosz, alakjában sorsfordító történelmi személyiség és szoláris istenség keveredik. A hívő zsidók Illést a messiás hírnökeként várják vissza, szó szerint értelmezve a Malakiás próféta tollára bízott isteni üzenetet: „Imé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja” (Mal 4,5). A messiásvárás történelmi programmá lett ugyan, eredetileg azonban a messiás is az évről évre eltávozó és visszavárt napistent jelképezte. Illés is sok messiási, napisteni vonást vett fel. Közte és a keresztény Messiás, Jézus között sok a hasonlóság. Jézus például Illés számos csodáját megörökli (csodálatos ételszaporítás, halott feltámasztása, mennybemenetel). A próféta napisteni múltja kitetszik a kalendáriumból is. Az Illés mennybemenetelét követő harmadik napon a Nap saját égi házába, az Oroszlán jegyébe lép, s Illés névünnepének alighanem annak helyes felismerésével kerestek helyet a naptárszerkesztő atyák, hogy ő és a görög Héliosz napisten rokonok. És nemcsak névrokonok. Mint Illés (héber Élijáhú, ebből Éliás, majd Illés), Héliosz is tüzes szekéren utazott. A harci szekér persze nemcsak a Nap utazóalkalmatossága volt. A kocsizó népek körében minden megszemélyesített égi jelenés hasonló kiváltságnak örvendett. E repülő fogatokat a befogott állatok szerint különböztethetni meg, ezek ugyanis isteni hajtóik állatjelképei voltak (a napistené, Hélioszé, Illésé például a fehér vagy tüzes paripa). A Biblia tanúsága szerint a királyok idejében napszekereket és naplovakat tartottak a jeruzsálemi Templomban. (II.Kir 23. Megjegyzendő, hogy Illés a másik görög napistennel, Apollónnal is rokonságban van; neki is holló a szent madara.)
Illés napja különösen a szegedi és göcseji népnek, valamint a görögkatolikus magyarságnak, továbbá a bajai bunyevácoknak, mohácsi sokácoknak számontartott ünnepe, illetőleg már félünnepe. Szenna kálvinista faluban nyilván középkori katolikus hagyomány nyomán dologtiltó nap: nem aratnak, nem hordanak. Helyi monda szerint egy pógár, vagyis jómódú gazda ezen a napon hordatta össze a gabonáját. Vacsora idején a villám belecsapott a pajtába, porrá is égett.
Annyi bizonyos, hogy a kultuszt, amely főleg a Balkánon virágzik, Árpád-kori szakrális népéletünknek még a bizánci rétegeiből örököltük. Először a Zágrábban őrzött, XI. századbeli Hahóti-kódex kalendáriumában bukkan föl. Illés azonban több középkori misenaptárunkból hiányzik, ami azt bizonyítja, hogy hazai kultusza nem volt egyenletes. Illést a karmelita rend alapítójának, illetőleg példaképének tekinti. Kedveltségét parasztságunk körében gyakori keresztnevünk, továbbá nevéből képzett családneveink: Illés, Illyés, Illye, Éliás, Ila, Ilia is igazolják.
